2012.10.13., ktn

Megnéztük az észt-magyar meccset. Nem ájultunk el tőle. Rövid értékelés a magyar válogatott játékosairól. Vigyázat, szubjektív!

Hoztuk a kötelezőt, Magyarország 1:0-ra legyőzte Tallinnban az észt válogatottat. Vannak eredmények, amelyek hűen kifejezik a mérkőzés képet, ez az egy-null pont olyan volt. Az észt csapatról sok jót nem lehet elmondani, szerény képességű játékosokból álló alakulat, fizikailag megfeleltek, de a kreativitásukkal már akadtak bajok. Technikailag sem voltak éppen a csúcson: ha helyzetbe kerültek (márpedig a védőink mellett helyzetbe kerültek), többnyire katasztrofálisan rossz megoldást választottak. Szóval, röviden ez volt az észtek nullája.

De minket nem az észtek érdekelnek, hanem a mieink, a mi fiaink, Egervári Sándor szerethető csapatának játékosai, az aranylábúak. S ők bizony ezen a meccsen cseppet sem győztek meg minket arról, hogy a brazíliai világbajnokságon lenne a helyük. A játék - ha volt egyáltalán - akadozott, s bár a győzelem simább is lehetett volna, a végén kellett Bogdán magabiztossága ahhoz, hogy meglegyen a három pont. Ami végül meglett, loholhatunk tovább a kilencpontos, százszázalékos hollandok és románok nyomába.

Az észtek ellen az volt a legfeltűnőbb, hogy a magyar válogatott játékosai alapvető technikai hibák sorát követték el, és ezt nem lehet csupán a pálya rossz minőségével magyarázni. Varga Józsefnek szinte minden második átadása pontatlan volt az első félidőben - mentségére szól, hogy az eladott labdák után a pálya túloldaláig is hajlandó volt üldözni az ellenfelet. Nagy erény - egy bulldogtól. Válogatott futballistától többet várunk. Mintha Juhász Rolandnak sem tenne jót az Anderlecht kispadja, feltűnően lassúnak tűnt, az észtek simán gólhelyzetbe kerültek mellette, és ilyenkor szerelés helyett inkább a reklamálással foglalkozott. Ezt szomorú volt látni. Mészáros? Mészáros viccnek is rossz, ahogy majdnem minden meccsen, ezúttal is volt egy hajmeresztő bakija a hajrában. Kádár Tamás beceneve Maldini. Jó poén, pont olyan, mint amikor Ferrari-matricát ragasztunk fel egy kispolszkira. Kádár: kár is beszélni róla, nem mintha annyira várnánk a helyére Vanczákot vagy Halmosit (isten ments).

A középpályán Gera és Hajnal egymást másolta, azon versenyeztek, melyikük tud inkább láthatatlan maradni. A magyar válogatott szerencséjére Hajnal egyszer kilépett a szerepéből, a 47. percben elsült a lába, parádés lövésével meg is nyertük a meccset. Koltai Tamás kapcsán igencsak tamáskodunk. Az ötödik percben olyan ziccert fejelt mellé, hogy a nézőkben rögtön felvetődött, milyen jól jönne hozzá egy távirányító. Aztán volt egy lövése (bedobás), a 80. percben pedig elterült a gyepen (izomgörcs) - a győri szélső produkciója nyomán reméljük, hogy legalább egy hétig elhallgatnak azok, akik minél több NB I-es játékost követelnek a magyar válogatottba.

Ki következik még? Ja, persze, Korcsmár. Szimpatikus focista, szívesen látnánk Mészáros helyén. Az észtek ellen kicsit sokat aludt. A magyar válogatott balszélsője ezúttal is Dzsudzsák Balázs volt, legalábbis a mezén ez a felirat szerepelt. Az viszont rejtély, hogy ki öltötte magára a szerelését. Talán a tallinni stadion takarítója? Netán egy buzgó magyar újságíró? Nem tudjuk, de hogy nem Dzsudzsák volt, az tuti. Értékelésünket zárjuk Szalaival, a magyarok centerével, aki lehetett volna a magyarok istene, lesújthatott volna, odacsaphatott volna, de ő inkább csak kényeskedett, továbbá összeszedett egy teljesen felesleges sárgát. Ez pedig szimbolikus: mi is sárgát adunk a magyar válogatottnak. A győzelemhez gratulálunk, de a törökök ellen többet várunk és több is kell majd. Ellenkező esetben annak a meccsnek nagyon csúnya vége lesz.

(ktn)