Illés Róbert
Tízévesen Lineker voltam, a kifogástalan úriember, aki mindig udvariasan gratulál az ellenfélnek, miután vert nekik egy mesterhármast.
Középiskolás éveimben Sztojcskovként őrjöngtem minden egyes gólom után, a partjelzők sípcsontját azonban igyekeztem megkímélni.
Mire lediplomáztam, lenyugodtam, és az igazi Ronaldo kedves mosolyával próbáltam őrületbe kergetni a védőket.
Felnőttként Henry eleganciáját és intelligens játékát szerettem volna minden meccsen megidézni (bár az írek „kikezelését” nehezen bocsátottam meg neki).
Végül aztán engem is utolért a sic transit, így manapság már csak a kezdőkörből osztom a labdákat meg az észt, Galaschek legszebb napjait idézve.
Középiskolás éveimben Sztojcskovként őrjöngtem minden egyes gólom után, a partjelzők sípcsontját azonban igyekeztem megkímélni.
Mire lediplomáztam, lenyugodtam, és az igazi Ronaldo kedves mosolyával próbáltam őrületbe kergetni a védőket.
Felnőttként Henry eleganciáját és intelligens játékát szerettem volna minden meccsen megidézni (bár az írek „kikezelését” nehezen bocsátottam meg neki).
Végül aztán engem is utolért a sic transit, így manapság már csak a kezdőkörből osztom a labdákat meg az észt, Galaschek legszebb napjait idézve.
További posztok
A szerző cikkei
Toplisták
Csak vállalhatatlan meccs ne legyen
Illés Róbert már kevéssel is beérné a magyar válogatottól. A csúcs: ManCity. Év végi körkérdés, 7. rész