2012.09.13., focitipp.hu

HUN-NED 1-4

Nem az a szégyen, hogy kikaptunk. Hanem az, ahogy kikaptunk. A játék, a körítés, a nyilatkozatok. Mindez együtt.

A propagandagépezet persze majd működésbe lép, és tisztára mossa ezt a vereséget is, efelől ne legyenek kétségeink. Jönnek majd a szlogenek arról, hogy a magyar futball fejlődik, hogy ez egy szerethető válogatott, s hogy a hollandok ellen is voltak villanásaink, láthattunk "biztató jeleket", "jó megoldásokat" stb.

Hát, nem. Semmi ilyen nem volt. Se villanások, se jó megoldások, se biztató jelek. Csak a nagy szavak a meccs előtt. Arról, hogy "van esélyünk a pontszerzésre" (Egervári), "meg kell halni a győzelemért" (Koman), válogatottunk pedig "mentálisan és szakmailag is erős" (Bognár György, a Nemzeti Sport szakértője).

Akkor hát vegyük sorra.

Volt esélyünk a pontszerzésre? Igen, volt. De csak a meccs előtt. A meccsen már annak is örültünk volna, ha megússzuk egy szoros vereséggel.

Meghaltunk a győzelemért? Ó, dehogy. Egyesek még csak meg sem izzadtak érte. Ez volt a legbosszantóbb. Hogy a harmadik holland gól után feladtuk. Előkerestük a fehér zászlót, és sápadtan bejelentettük a kapitulációt. Pedig még negyven (!) perc volt hátra. De hiába, mert onnantól kezdve már nem hajtottunk, nem pörögtünk, csak ott voltunk a pályán, depressziósan, fásultan, lehajtott fejjel. Válogatott mezben! Ezt kellene elmagyarázni ennek a társaságnak. Hogy uraim, önök egy nemzetet képviselnek, ezért kutya kötelességük az utolsó leheletükig hajtani, ellenféltől és eredménytől függetlenül. Címeres mezben harcolni kell, akkor is, ha 0-10 az állás.

Mentálisan és szakmailag erős lenne a válogatottunk? Ahogy vesszük. Vajon mentálisan erős-e az a szövetségi kapitány, aki egy súlyos vereség után képtelen elfogadni a kritikát? Egervári Sándor elismerte ugyan, hogy durva egyéni hibákkal megkönnyítettük a hollandok dolgát, de a Lipták Zoltán szerepeltetésére vonatkozó kérdést kikérte magának, majd - némi éllel a hangjában - "szakmaiatlannak" nevezte azt a felvetést, hogy csődöt mondott volna a taktikánk. "A magunk részéről felkészültek voltunk" - válaszolta öntudatosan. Nehéz követni a kapitány gondolatmenetét, mert ha mi "a magunk részéről felkészültek voltunk", akkor ki volt felkészületlen? A hollandok?

A magyar válogatottnak nem a teljesítménye, hanem a sajtója lett jobb az Egervári-érában, az új MLSZ-vezérkar regnálása alatt. Kár, hogy a meccsek nem a médiában, hanem a pályán dőlnek el.

Hogyan játszottunk a hollandok ellen? Gyáván, hitehagyottan, tűz és elképzelés nélkül. Tulajdonképpen mázli, hogy megúsztuk négy kapott góllal. S ne feledjük: egy belharcoktól gyötört, alaposan megfiatalított, Robben nélküli holland válogatott fektetett ki minket. Könnyedén. Az a holland csapat, amely "tegnap" még csúfosan égett az Eb-n, s amelyről azt hittük, nincs a topon.

Azt nagyszerűen kifundáltuk a meccs előtt, hogy mi vezethet eredményre. Lezárni a széleket, nem kinyílni, fegyelmezetten elsáncolni magunkat, alkalomadtán pedig kontrázni. Csakhogy a 3. percben gólt kaptunk, a taktikát pedig kidobhattuk a kukába. B-tervünk pedig mintha nem lett volna, a pályán legalábbis nem láttuk jeleit.

Korcsmárt védekező középpályásként szerepeltetni tévedés (ott már nem elég szerelni és szűrni, hanem a megszerzett labdát meg is kell játszani), Juhász lassú volt, Elek, Vanczák és Lipták "formán kívül" játszott, Gera eltompult (egyszer bevitt oxival egy esernyőcselt, az speciel szép volt), Komannak pedig már Andorra ellen sem ment a játék, átadásai bántóan pontatlanok voltak. Kik ültek a kispadon? Király, Halmosi, Szakály. Velük kellene eljutni Brazíliába?

Ha igen, akkor rohadtul nehéz meló lesz.


Gazdag József
A cikk a pozsonyi Új Szóban jelent meg.