2011.04.05., focitipp.hu

A meccs előtt egy jólfésült, elegáns tavaszi kabátot viselő fiatalemberre leszek figyelmes, aki az Újpest-tábor felé fordulva áll a sajtótribün szélén, egyik kezével a kerítésbe kapaszkodik, a másikkal pedig azt mutatja nagy átéléssel valamelyik újpestinek, hogy "elvágom a torkodat", nyissz-nyassz, mutatja, végetek van.

Kedd

Ébresztő hajnali háromkor. Még alszik a város, amikor útra kelek. A repülőn az ÉS-t olvasom, benne interjú egy holland sportszociológussal. Kiprichről beszél, aki kultuszfigura lett Hollandiában, a Feyenoord-szurkolók imádták. Esetlen volt a mozgása, foghíjas a nyelvtudása, és mégis. Ott azt szeretik, ha a focista nem balettezik, hanem keményen odateszi magát. Márpedig Kiprich odatette magát. S amikor szavazni kellett, hogy melyik volt a kilencvenes évek legszebb Feyenoord-gólja, a legtöbb voksot egy közönséges Kiprich-tizenegyes kapta... A Feyenoord mindig is a kikötői munkások csapata volt, és Kiprichen érezték, hogy egyszerű gyerek, közülük való.

Az amszterdami stadionnál már órákkal a kezdés előtt pezseg az élet, több ezer narancsmezes szurkoló tolong a kioszkok és a büfék körül, szól a zene, mindenki vidám (talán mert van tengerük, és övék a világ egyik legjobb csapata). A tömeg utat nyit két öregnek, akik nagy összpontosítással túljutottak a mozgólépcső jelentette akadályon: egy nyolcvanéves házaspár, rozoga bácsi rozoga nénivel, karonfogva csoszognak a stadion felé. Nem is ez a meglepő. Hanem az, hogy mindketten talpig narancssárgában vonulnak, még a holland trikolórt is az arcukra festették. Így kell ezt csinálni, nyolcvanévesen is, nincs mese.

A holland újságírók hitetlenkedve méregetnek bennünket, ahogy felugrálunk és üvöltünk a magyar góloknál. Ők vébédöntőkön edződnek, egy ilyen meccs nem hozza lázba őket. Úgyhogy egy idő után már nekünk szurkolnak. Nekünk, esélyteleneknek. Szolidaritásból. S a végén szinte szégyellik, hogy csapatuk mégis megnyerte a meccset. Hollandia-Magyarország 5-3.A lefújás után egy holland kolléga megveregeti a vállamat. "Sorry, mate", mondja, mintegy elnézést kérve, amiért elrontották a boldogságunkat. Istenem, pedig a 78. percben még 3-3 volt... Meg kell a szívnek szakadni.

Péntek

Egy Fradi-Újpest sohasem babazsúr. Most sem az. A meccs előtt egy jólfésült, elegáns tavaszi kabátot viselő fiatalemberre leszek figyelmes, aki az Újpest-tábor felé fordulva áll a sajtótribün szélén, egyik kezével a kerítésbe kapaszkodik, a másikkal pedig azt mutatja nagy átéléssel valamelyik újpestinek, hogy "elvágom a torkodat", nyissz-nyassz, mutatja, végetek van. És közben kiabál. Teli szájjal, megállás nélkül. Nyissz-nyassz, mocskos lilák. Senki sem szól rá. Minek is. Hadd tombolja ki magát. Nyilván nehéz és sanyarú élete lehet, ha ennyi frusztráció halmozódott fel benne. Pár perc múlva valóban megnyugszik, és elégedetten visszaül a helyére. A jelenetnek nincs sok köze a rivalizáláshoz, ellenben elmeorvosi szempontból roppant érdekes eset. Akárcsak az a civil ruhás rendőr, aki a meccs után egy pszichopata mosolyával magyarázza, hogy a könnygázfelhőkön túl szolgálati beavatkozás zajlik, nézelődni is tilos.

Szombat

Kikapcsolódásként KFC Komárom-Diószeg (Sládkovièovo), IV. liga, délnyugati csoport. Érdekes társaság ül a főtribünnel szemközt: három nyugdíjas, nyakukban lila-fehér sál, kezükben lila-fehér zászló. A góloknál meglengetik. (Összesen háromszor.) Végig anekdotáznak, Mészölyről, Grosicsról és a diószegi születésű Józsáról. Lexikális tudásuk lenyűgöző. "Emlékszel arra, amikor...?" A másik emlékszik. Így telik el a délutánjuk. Napoznak a komáromi stadionban, köpik a szotyolát, felemlegetik a régi spílereket, s néha bekiabálnak valamit, megszokásból.

Vasárnap

Búcs-Pat, járási I. osztály, a belépő ára egy euró. A meccsválasztás telitalálatnak bizonyul. "Futballcsapat, futballcsapat nagyon sok van, de olyan csapat, mint a búcsi, az csak egy van. Góllövés a tudománya, a pati csapat elmehet a Jednotába." Ezt énekli egy 15-20 fős klasszikus B-közép (dobossal), a játéknak is megvan a maga romantikája, a végén még egy szép átemeléses gólt is látunk (szerzője: Matyika), szóval egy rossz szavunk sem lehet a búcsi vasárnap délutánra. Talán csak a partjelző életéért aggódtunk egy kicsit, a népharag ugyanis ellene fordult, miután beintett három kamu lest a hazaiaknak, de remélhetőleg ő is épségben hazaért. A hét tanulsága: ne tévézz, hanem menj ki a meccsre!

Gazdag József

A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.