2010.08.07., focitipp.hu

Azt mondja, a futballbírók és a partjelzők szemének úgy kellene működnie, mint egy miniatűr fényképezőgépnek, ami mindent rögzít. Optikája egyébként is különleges: előre néz, de közben pontosan látja, mi történik oldalt.

Mialatt az interjú készül, legalább harmincan köszönnek neki, vagy messziről kiabálják, hogy "Neked szurkoltunk a vébén, Gabi!" Mosolyogva int vissza mindenkinek. Napjaink leghíresebb magyar partjelzőjével, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon remekül teljesítő Erős Gáborral Esztergomban beszélgettünk.

A futballmeccseken nem a partjelző a legnépszerűbb személy. Soha nem fordult meg a fejében, hogy befejezi, mert nem bírja tovább hallgatni a szitkokat?
Ha csak ebből indulnánk ki, akkor senki sem menne el BKV-ellenőrnek vagy rendőrnek, senkiből sem lenne politikus. Aki partjelző akar lenni, annak iszonyatosan nagy akaraterőre és kitartásra van szüksége ahhoz, hogy ne vegye észre mindazt, amit rá zúdítanak a nézők. Ezt meg kell tanulni elviselni. A szurkoló azért vesz jegyet a meccsre, hogy önfeledten drukkoljon, s ebbe az is beletartozik, hogy néha kiadja a dühét. S még mindig jobb, ha a lelátón üvölt, mintha otthon üvöltene a családdal.

Ki lehet zárni az ilyen külső tényezőket?
Ki kell zárni. Többen kérdezik tőlem, hogy miként viseltük el Dél-Afrikában a vuvuzelák hangját a meccsek alatt, és alig hiszik el, hogy semmit nem érzékeltünk az egész zümmögésből. Már az edzéseket is úgy tartottuk, hogy a hangszórókból a vuvuzela hangja szólt. Szoktattuk magunkat a zajhoz, hogy a meccseken ne zavarjon bennünket.

De arra fel kell készülni, hogy váratlan szituációk bármikor adódhatnak.
Hogyne. Rögtön az első "megye-egyes" meccsemen beszaladt egy meztelen nő a pályára. Meg kellett várni, amíg leviszik.

Egy partjelző kommunikál a játékosokkal?
Ritkán. Csak amennyire kell.

Vannak az ún. "beszólogatós" játékosok, akik minden ítéletet vitatnak, minden beintett lesnél üvöltenek, hogy nem volt az. Ilyenkor válaszol nekik?
Nem a partjelző feladata az, hogy rendre utasítsa a futballistákat. Általában annyit válaszolok nekik, hogy méteres les volt, esetleg figyelmeztetem őket arra, hogy a leshelyzetet megítélni az én feladatom, az övék pedig az, hogy futballozzanak.

Hogyan zajlott a világbajnokságra való felkészülés?
Minden héten jelentést kellett írnunk az egészségi állapotunkról a FIFA orvosi stábjának, és három hónappal a vébé előtt Zürichben alapos kivizsgálásnak vetettek alá bennünket, hogy bírjuk-e majd a terhelést a megváltozott időjárási körülmények között, a dél-afrikai télben. Véleményeznünk kellett különböző, videófelvételen kapott meccsszituációkat, de előfordult az is, hogy szabálytesztet töltettek ki velünk. Összpontosításokra jártunk, szemináriumokon vettünk részt, kéthetente elküldtük a részletes edzésnaplónkat, ilyesmik.


Mi a partjelző legfontosabb feladata?
A leshatár felügyelete. Ezt a FIFA instruktorai is hangsúlyozzák. Ha elkezdeném nézni a meccset, akkor könnyen „belebambulnék”, és kimaradnának a részletek, nagyobb volna a hibázási lehetőség. Végig összpontosítani kell, "lefotózni" az eseményeket. A partjelző szemének úgy kellene működnie, mint egy miniatűr fényképezőgépnek.

A meccsek után könnyen alszik el?
Ha nem hibáztam, akkor igen. Vitás szituációknál rohanok haza újranézni a meccset, esetleg Viktorral (Kassai Viktor játékvezető, akivel Erős Gábor több mint tíz éve dolgozik együtt – a szerk. megj.) kielemezzük a felvételeket.

Megkerülhetetlen kérdés: segítene a futballnak a videóbíró?
Nem egyértelmű, hogy ez miként működne, ráadásul mindig lesznek olyan szituációk, amelyekről még a videófelvétel visszanézése után sem lehet majd 100%-os biztonsággal megállapítani, hogy mi is történt.

Rivalizálnak egymással a játékvezetők? Amikor az uruguayi Jorge Larrionda asszisztense hibázott az angol-német mérkőzésen Frank Lampard lövésénél, akkor mire gondolt? A fejét fogta, vagy azért ott motoszkált valahol az a gondolat is, hogy ezáltal jobb pozícióba kerülhet a magyar trió?
A vetélytársainkról van szó, de egyben a barátainkról is. Nem örülünk annak, ha tévednek. Például az említett uruguayi bírókkal nagyon jóban vagyunk. Vagy az angol Howard Webbel is, akit sikerült megtréfálnunk a vébé alatt: egy nehéz követ csempésztünk a táskájába, mielőtt a reptérre indult volna. Utólag vette észre. Nevetett egy jót.

Nyilván más egy tét nélküli magyar bajnokit vezetni áprilisban, mint egy sorsdöntő BL-meccset, ahol egyetlen hiba eurómilliókról dönthet. Érzik azt, ha nagyobb a tét?
Mi minden mérkőzésre azzal megyünk ki, hogy nem szeretnénk hibázni. Nem tehetünk különbséget a mérkőzések között. Mindig is az volt az elvem, hogy teljesen mindegy, kölyökmeccsen vagy vb-meccsen vezetek-e, ugyanolyan komolyan kell venni.

A világbajnokságon négy mérkőzést vezettek. Melyik volt a legnehezebb?
Talán az USA-Ghána nyolcaddöntő. Az amerikaiak előző meccsein volt néhány játékvezetői tévedés, Ghána pedig akkor már az utolsó afrikai csapatként maradt versenyben, s ahogy a meccs előtt kinéztem a lelátóra, láttam, hogy ott ül Sepp Blatter, Michel Platini és számos híresség. De összességében mindegyik meccsünkre jó minősítést kaptunk, és ez a legfontosabb.

Most, hogy ilyen remekül helytálltak a vébén, megváltozik a megítélésük a hazai meccseken? Nem szól majd olyan hangosan a szidalmazó kórus, nem repülnek az öngyújtók?
Mi voltunk az első magyar játékvezetői trió, amelyik világbajnoki elődöntőt vezethetett, s tettük ezt minimális hibaszázalékkal. Ez tény. De nem szabad elfelejteni, hogy a szurkoló az szurkoló. Elég lesz egyszer hibáznunk, és a drukkerek újra megtalálnak bennünket. A népszerűségünk szerintem addig tart, amíg elmegyünk egy NB1-es meccsre.

Hogyan hangzik a hitvallása?
Nem az a nagy dolog az életben, ha sohasem esünk el, hanem az, ha mindig fel tudunk állni.


gazdag.józsef

[Az interjú eredetileg a pozsonyi Új Szó című napilapban jelent meg.]
*****