2009.11.01., ktn

3:0-ra vezetett a DVTK a Fradi ellen az Üllői úton. Aztán Tóth Bence gólja után elszabadult a "zöld pokol".

Az Albert Stadionban kezdetben minden szépnek tűnt. A torzonborz Davison végre hazáig menekült, ellenben voltak szurkolók és volt Dragóner is, aki Debrecenben petárda-csempészés gyanújába keveredett, az új edző, Craig Short azonban reaktiválta a klubja által felfüggesztett hátvédet.

Csak futball nem volt. Ferencvárosi részről legalábbis semmiképpen sem nevezhetjük futballnak azt, amit láttunk. Egyedül Dragóner hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy szándékosan belekönyökölt Balajti arcába, akinek ezután orrán-száján ömlött a vér. A szurkolók kedvence a Fradi kapuja előtt kevésbé volt határozott, alig egyórányi játék után a DVTK már 3:0-ra vezetett - mindhárom gólt beadás előzte meg...

A 61. percben aztán Tóth Bence lőtt egy bombagólt (1:3), a remény mégis végleg elszállt a zöld sasok számára. A korábban csak cigányozó és "berkiző" nézők egy része átmászott a kerítésen, majd a rohamrendőrök érkezése után visszahúzódott a szektorába. Ezután állóháború kezdődött: Sulyok bíró félbeszakította, újrakezdte, majd végleg lefújta a meccset - a huligánok székeket és pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, majd a székház előtt randalíroztak. Az est mérlege: két sérült rendőr és két letartóztatás.

Nehéz szavakat találni arra, ami jelenleg a Ferencváros háza táján történik. Az 1995-ben még BL-résztvevő klub mára romokban hever, legfőképpen erkölcsi értelemben. A szurkolók egy - nem is oly csekély létszámú - csoportja pedig bűnbakokat keresett és talált. Várszegiben, Kistelekiben, Davisonban, az angol telekspekulánsokban, a zsidó pénzemberekben, a néger idegenlégiósokban. Tetszik, nem tetszik, az ő "végrehajtóbrigádjuk" az a párszáz fős csoport, amely szombaton este előbb tombolt, majd tapsolt, amikor Sulyok bíró lefújta a meccset.

Persze, a szurkolók haragja érthető. Az "angolok" nem hozták el a kánaánt, egyelőre se csapat, se stadion. Robinsonék talán mégis azzal vetették el a sulykot, hogy előbb száműzték a szurkolók kedvencének számító Dragónert, majd pénteken kimondták, nem tűrik, hogy a ferencvárosi szurkolók fenyegessék az edzőt és a csapat színes bőrű futballistáit.

"Toport ne!" - ez a falfirka díszelgett a nyolcvanas évek végén a népligeti metróaluljáróban. Manapság ugyanott már másképp zajlik a szurkolói véleménynyilvánítás: ferencvárosi "szurkolók" nemrég az aluljáróban verték el Liban Abdit, a csapat szomáliai légiósát. A legnagyobb baj az, hogy akik verekszenek, azok bármikor félbe is szakíthatnak egy magyar bajnoki mérkőzést - mint tették azt a Diósgyőr ellen. Lényegében azt csinálnak, amit akarnak.

Ezért az igazi fradistáknak - akik összehasonlíthatatlanul többen vannak, mint a bajkeverők - össze kellene fogniuk. Ehelyett azonban ők is évek óta homokba dugják a fejüket. Pedig az ősfradistáknak ilyenkor kellene egységesen kiállniuk a sport és a klub alapvető értékei mellett. Mégsem ez történik: Nyilasi Tibor például a sportcsatorna stúdiójában a meccset félbeszakító nézőket eufemisztikusan "hangosabb szurkolóknak" nevezte.

Az esetben az a legszomorúbb, hogy a huligánok életük egyik nagy élményét vették el a diósgyőri játékosoktól - a DVTK futballistái megérdemelték volna, hogy a pályán szerezzék és ünnepeljék meg azt a három pontot, amire 65 perc alatt rászolgáltak. Arról nem beszélve, hogy mi lett volna akkor, ha a Fradi egy hősies hajrával mégis egyenlít? - 1:3-nál már ez is benne volt a pakliban! Szombaton este azonban ezek a kérdések voltak a legkevésbé fontosak az Üllői úton.

Ahol elsősorban nem a Ferencvárosi Torna Club szenvedett súlyos vereséget. Hanem a fair play és a futball.

(ktn)

*****