2009.05.22., focitipp.hu

Mi a Puskás-jelenség titka? Erről szól a Puskás Hungary című dokumentumfilm. A rendezővel, Almási Tamással beszélgettünk.

Nem nagy teher filmet készíteni Puskásról, főleg egy olyan országban, ahol mindenki ért a focihoz, és ahol egy ideje mindenki puskásozik?
Amikor elvállaltam, az érdekelt, mi az, amit még nem csináltak meg róla. Ami más, ami új, és ami méltó Puskáshoz. Különös helyzet volt az is, hogy nincs aktív hősöm. Puskás még élt, amikor elkezdtük forgatni a filmet, de az Alzheimer-kórhoz hasonló betegsége miatt őt már nem tudtuk bevonni, nem tudtam interjút készíteni vele, nem lehetett megkérdezni tőle, hogy miként emlékszik erre vagy arra az eseményre.

Az anyaggyűjtés során mi volt a legizgalmasabb felfedezés?
Elhatároztam, hogy nagyszabású kutatást indítok az Országos Történeti Hivatal levéltárában, a titkosszolgálati jelentések között. Ez két és féléves munka volt, s eleinte hülyének néztek bennünket, mondták, hogy ha lenne valami anyag Puskásról, akkor ők már tudnának róla, mert az archívum 85-90 százaléka fel van dolgozva. Azt feleltem, hogy rendben, de mi azért végignéznénk. S meg is találtuk az ún. Vándor-dossziét, ami a Puskásról írott titkosszolgálati jelentéseket tartalmazza.

A filmből kiderül az is, hogy miközben az államvédelmi rendőrség ügynökei állandóan szemmel tartották, a napi hírekből igyekeztek őt kisatírozni. Olyannyira, hogy 1956 után még a Csodacsatár című filmet is megváltoztatták: azokat a jeleneteket, amelyekben eredetileg Puskás szerepelt, újra forgatták, de már Hidegkutival.
Így van. A magyar politika irányította sajtó igyekezett őt kiradírozni az emberek emlékezetéből. Először megpróbálták besározni, olyasmiket terjesztettek róla, hogy "míg ti a romok között újjáépítitek a szétlőtt Budapestet, Öcsinek nyugaton taxivállalata van, és milliárdos lett a Real Madridban". Az irigység-faktort gerjesztették, ami mindig hatásos. Aztán hallgattak róla. Az 1960-as BEK-döntőről is csak az jelent meg a lapokban, hogy Real Madrid–Eintracht Frankfurt 7–3, madridi gólszerzők: Puskás 4, Di Stéfano 3. Ennyi volt a hír, semmi több.

Az újpesti Szűcs Sándort - a magyar válogatott középhátvédjét - 1951-ben felakasztotta az ÁVH, halálhírét évtizedeken át nem hozták nyilvánosságra, sírjának pontos helye is államtitok volt. Puskás a Honvéd játékosaként őrnagyi rangot kapott, ezért külföldre távozása után katonaszökevényként és hazaárulóként tartották nyilván. Nem vicceltek.
Öcsi is nagyon komolyan félt attól, hogy ha hazajön, letartóztatják és bebörtönzik. Csak 1981-ben tért vissza Budapestre. Még akkor is igyekeztek rossz hírét kelteni. Mielőtt hazajött volna, készítettek vele egy emlékezetes interjút Madridban, amit a magyar tévé váratlanul leadott. Abban az interjúban ugyanis Puskás akcentussal beszélt, s a 6–3-ra sem emlékezett pontosan. Csakhogy két dolgot elfelejtettek hozzátenni. Azt, hogy Öcsi akkor két éve nem szólalt meg magyarul, mert Paraguayban dolgozott, ahová a felesége nem kísérte el, illetve hogy akkor jelentkezett nála először a betegsége.

A spanyol válogatott játékosaként vett részt az 1962-es chilei világbajnokságon, amit szintén úgy állítottak be, hogy Puskás feladta a magyarságát.
Pedig ő mindig büszke volt arra, hogy magyar. Olyannyira, hogy amikor az említett chilei világbajnokságon a spanyolok egyik meccse után megkérdezte tőle a riporter, milyennek látja csapata esélyeit, Puskás azt felelte: le kell győzni a csehszlovákokat, és akkor világbajnokok is lehetnek. A riporter persze zavartan visszakérdezett, hogy miről is van szó, mert Puskás kapásból a magyar válogatottról beszélt.

A Puskás Hungary című film szereposztása a következő: Pelé, Franz Beckenbauer, Alfredo Di Stéfano, Raymond Kopa, Michel Platini, Sir Alex Ferguson... Exkluzív névsor. Könnyű volt megszólaltatni őket?
Kezdem a kényesebb részével. Di Stéfano például egy zsémbes, házsártos öregember. "Öt perc, de több nem", ilyesmiket mondott. Végül fél óra lett belőle, és kétszer is kimondta az interjú alatt, hogy "Puskás óriási futballista volt", ami nála hihetetlen dicséretet jelent. Di Stéfano is remek futballista volt, mégis volt valami plusz Puskásban, ami jobban megérintette a spanyolokat. Emberként többet tudott adni. S akiket csak megszólítottam, mind a rajongás legmagasabb fokán beszéltek Öcsiről. A kamerán kívül is, úgyhogy ez nem a filmnek szólt. A lakásokban ki van téve a falra a Puskás-kép, tíz spanyol fiatalból pedig három biztosan meg tudja mondani, hogy ki volt Puskás, és mikor játszott.


Görögországban sem felejtették el, hogy a Panathinaikoszt bejuttatta a BEK-döntőbe. Halála után óriási transzparens hirdette, hogy "Puskás örökké az athéniek szívében él".
Egyszer egy athéni külvárosban elment egy étterembe, a Mimisbe. Remek malacpecsenyéjük volt, és amíg evett, vagy tizenöten odajöttek hozzá aláírást kérni. Öcsi összehaverkodott a főnökkel, aki azt mondta neki: tudod mit, Öcsikém? Csináljunk egy bizniszt. Te beszállsz az üzletbe, kapsz 10 százalékot, cserébe semmi mást nem kell tenned, csak itt vacsoráznod. És Öcsi onnantól kezdve afféle kirakatfigura lett, de nagyon jól érezte magát, evett, ivott, beszélgetett a szurkolókkal, a bolt pedig annyira föllendült, hogy Athén egyik legismertebb helye lett.

Puskás, Pelé, Maradona - minden idők három legjobbja. Utóbbi hiányzik a filmből.
Maradona volt az egyetlen, akit nem tudtunk elérni. Az ilyen embereket egyfajta védőfal veszi körül, titkárok, ügynökök, menedzserek, s Maradonával nem sikerült személyesen találkoznunk. Csak addig az ígéretig jutottunk el, hogy rendben, de 50 ezer euró az ára. Ezzel aztán be is fejeztük. Peléről is ez a hír járta, de amikor megtudta, hogy Puskásról lesz szó, akkor közölte, hogy boldogan és ingyen áll rendelkezésünkre.

Esterházy Péter azt írta Puskásról, hogy ő a futball utolsó személyisége, őt követően már csak sztárok vannak.
Puskás még játszotta a futballt, játékként fogta föl, nem a média kiszolgálója volt. A Puskás-jelenségnek az is a titka, hogy futballistaként és emberként is óriási volt. Mert Zidane is zseniális játékos volt, de Puskás valami olyat tudott, amitől a világon mindenütt a magukénak érezték.

Szinte népmesei hősnek tűnik: a külvárosi nyomorból induló gyerek, akiből futball-legenda lesz. Nem mi teremtettük magunknak a Puskás-mítoszt? A film is csak a jó oldalát mutatja.
Puskás sem volt hibátlan, voltak gyarlóságai, de a bulvártémákat mellőztem. Betehettem volna azt is, hogy sikertelen magyar szövetségi kapitány volt. Négy meccsen egy győzelem. De ez lett volna a lényeges a pályafutása során? S vajon kiről szólt volna az a rész? Puskásról vagy az akkori magyar sportvezetők mentalitásáról? Hiszen aljas módon akkor kérték föl, amikor a válogatottnak már nem volt esélye arra, hogy kijusson az 1994-es vébére.

Halála óta mintha kompenzálna a magyar futballnemzet, mintha megpróbálna törleszteni vele szemben valami régi adósságot. Talán túl görcsösen is.
Ez tipikus magyar tulajdonság: nem tudjuk megbecsülni az értékeinket, és utólag kompenzálunk, túláradó szeretettel. A temetését pedig inkább nem kommentálom. De most már talán kialakulóban van az a kép, hogy Puskás nem Isten, hanem ember. A film is erről szól.


Meg arról, hogy Puskás afféle egyszemélyes szeretetszolgálatként működött.
Az előkészületek során rengeteg olyan utalással találkoztam, hogy Puskás kinek segített. Olyasmivel azonban eggyel sem, hogy ő kért volna valakitől segítséget. Ez egészen hihetetlen. Nem túlzok: több száz olyan esetről tudok, hogy Puskás segített valakinek.

Még a ráállított ügynöknek is, amikor az egy bécsi kaszinóban eljátszotta a pénzét.
Például. De előfordult olyasmi is, hogy az ötvenes években mentek ki Svájcba focizni, és az indulás előtt egy ismeretlen odalépett hozzá, hogy Puskás úr, szeretném megkérni valamire... Kiderült, hogy az illetőnek szívbeteg az apja, és csak egy olyan gyógyszer segíthet rajta, amit Svájcban lehet kapni. Puskás elküldte a francba, de azért hozzátette, hogy jöjjön el kedden, amikor megérkeznek. A csapat kedden megérkezett, Puskás pedig átadott az ismeretlennek egy doboz gyógyszert. Ami többe került, mint az a honorárium, amit a játékosok összesen kaptak. Az illető megkérdezte tőle, hogy mivel tartozik, Puskás pedig annyit mondott: "majd jól seggbe rúgom..." Ilyen esetekből rengeteg van, és ezeket nem utólag mesélik, visszamenőleg szépítve meg a történeteket, hanem a levelekben olvashatók, hogy az egykori szomszéd vagy a házmester azt írja, a fia ilyen meg olyan hurutban szenved, te Öcsi, nem tudnál segíteni? Tudott. Sokan azt mondták, hogy szórta a pénzt. De ő nem szórta. Ő adta.

Gazdag József
*****