Hatvanéves a torinói futballtragédia
, ui
Hatvan éve történt: a világ akkori talán legjobb futballcsapata, a Torino repülőgép-balesetet szenvedett. A tragédiát senki sem élte túl, a Torino csillaga pedig örökre leáldozott. (A képen a Filadelfia-stadion ma, jobbra lent a Torino ti amo felirat.)
Hatvan évvel ezelőtt a Torino együttese barátságos mérkőzést játszott
Lisszabonban a Benficával. A csapatot hazaszállító repülő a heves
viharban nekiütközött a Torino melletti Superga-hegynek. A fedélzeten
ülő 18 játékos és 13 kísérő közül senki nem élte túl a tragédiát. Az
áldozatok közt két magyar is volt: a futballista Schubert Gyula és a
csapat technikai vezetője, Egri-Erbstein Ernő.
A Grande Torino sorozatban ötödik bajnoki címe előtt állt, négy
fordulóval a bajnokság vége előtt négy ponttal vezetett. 1949. május
4-ét írtunk - a gránátmezesek 1943 januárja óta veretlenek voltak hazai
pályán (93 meccs, 83 győzelem). Az 1947/48-as idény 40 találkozóján 125
gólt lőtt és csak 33-at kapott az együttes, mely szinte teljesen
megegyezett az olasz válogatottal.
1947. május 11-én, egy olasz-magyar barátságos mérkőzésen (3-2) Vittorio Pozzo kapitány a juventusos Sentimentit védette az első számú kapus, Valerio Bacigalupo helyett - ha nem így dönt, a válogatott egy az egyben megegyezett volna a Torinóval.
Két nappal később félmillióan zarándokoltak el a temetésre a világ
minden részéről. 1950 nyarán az Olasz Labdarúgó Szövetség megtiltotta a
válogatottnak, hogy repülővel utazzon a brazíliai világbajnokságra.
Helyette hajóval érkeztek az Azzurrik, a kéthetes úton a rendszeres
kocogásnál sokkal többet nem tudtak edzeni. Az első meccsen 3-2-re
kikaptak Svédországról, utána hiába verték 2-0-ra Paraguayt, nem
jutottak tovább.
Az 1949-es bajnoki címet a szövetség a tragédia után a Torinónak adta,
bár a hátralévő fordulókat lejátszotta az együttes; a Bikák és
ellenfeleik egyaránt az ifiket küldték pályára. Az első csapatból csak
ketten maradtak életben: a tartalékkapus Renato Gandolfi és a védő
Sauro Toma. Utóbbi térdsérülése ellenére szeretett volna elutazni
Lisszabonba, de terhes felesége meggyőzte, hogy maradjon mellette.
Az 1949-es bajnoki cím után a Torinónak már csak fellángolásai voltak.
Egy bajnoki arany 1976-ban, három elvesztett olasz kupa-döntő zsinórban
a '80-as években, egy vesztes UEFA-kupa-döntő 1992-ben. E néhány siker
azonban csak kivétel, az együttes a Serie A és B között liftezők
táborához tartozik.
A romantikusabb Toro-hívek a csapat spirituális otthonának tekintett
Stadio Filadelfia újraépítéséről ábrándoznak, erre azonban az elmúlt
évtizedekben egyetlen elnöknek sem volt pénze. Az arénát 1963-ban
hagyta el a klub, mikor a költségek csökkentése kedvéért
összebútorozott a Juventusszal.
2005-ben a jelenlegi elnök, Urbano Cairo a csőd szélén vette át a Torinót, feljutott vele az első ligába, idén azonban megint rosszul állnak a dolgok. A csapat négy fordulóval zárás előtt egy ponttal áll a legjobb kieső Bologna előtt a tabellán.
Korábbi cikkünk a Torinóról >>>
A Grande Torino rekordjai
A legtöbb Scudetto sorozatban (1942/43, 1945/46, 1946/47, 1947/48, 1948/49), holtversenyben a Juventusszal (1930/31, 1931/32, 1932/33, 1933/34 és 1934/35)Leghosszabb hazai veretlenség (93 mérkőzés 1943. januárjától 1949 májusáig, miközben csak két ellenfélnek nem lőttek gólt)
Legtöbb pont egy szezonban (65, 1947/48-ban, még 2 pontos rendszerben)
Legnagyobb hazai győzelme: 10-0 az Alessandria ellen (1947/48)
Legnagyobb idegenbeli győzelme: 0-7 az AS Roma otthonában (1945/46)
Legtöbb hazai győzelem egy szezonban: 19/20 (1947/48-ban)
Legtöbb pont otthon egy szezonban: 39/40 (1947/48-ban)
Legtöbb rúgott gól egy szezonban: 125 (1947/48)
Legtöbb rúgott gól otthon egy szezonban: 89 (1947/48)
*****
További cikkek a rovatban
Futball a földi pokolban
Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.
Kisbeszéd-töredék a szünetről
Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".
„Tengerben a tenger”
Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.
„Magyaros, csípős”
Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.
, focitipp
Magyarország futballban is világirodalmi tényező
A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…
Kőrösi Zoli halálára
Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.
Nyerjen könyveket a Focitippel!
Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.
A Professzor visszaemlékezései
Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.
Egy Dózsa-regény vége
Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".