2016.08.31., Nagygéci Kovács József

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

(Szív Ernőnek)

 

„A válogatott szünet miatt három hétig készülhet a bajnokság további részére csapatunk. Ez idő alatt különböző taktikai elemeket gyakorol majd a csapat, mind támadásban, mind védekezésben jobban megismerik egymást az egymás mellett játszó játékosok, javul köztük az együttműködés.” (Pintér Attila, Mezőkövesd)

 

Milyen jó is, hogy van ez a válogatott szünet, így lehet készülni a bajnokság további részére! Kérdeznénk, hogy eddig mi történt, de tudjuk: nem volt elég idő, a nagy játékos-keringőben későn alakult ki a csapat, és a többi, és a többi. A nemzetközi színtéren is érdekelteknek azért, a nem érdekelteknek meg amazért jutott kevés idő a felkészülésre. Ezért hát folyton készülünk, készülgetünk, úton vagyunk, alakulunk, ismerkedünk, néhány meccs és máris szünet.

 

Mindeközben a válogatottnál, mert végül is miattuk van most szünet, szintén munka folyik. A szövetségi kapitányt eddig igazolták az eredmények („az Eb-n relatíve sikeresek voltunk” /Csank János/), s én amondó vagyok, ha Storck egy hetet kér, egyet, ha hármat, akkor hármat kell kapnia. Ő olyan most, mint a viccbeli főnök, szavai igazságtartalmára vonatkozólag két szabály van: 1. mindig igaza van, 2. ha valamilyen különös véletlen folytán még sincs, akkor automatikusan az 1. szabály lép érvénybe.

 

De a szünet nem csak ennyi. A szünet megérdemel egy kisbeszédet. Vegyük például a zenei szünetet. „A szünet a zene ritmusának része. A szünetjel a csend hosszúságát mutatja.” – így a lexikon. Szóval a ritmus része, tehát a zene része. Kérdés nincs. A szünet nem csak kikapcsolás, hanem a következő bekapcsolás része. Vajon mibe kapcsolunk majd vissza a mennyeiben Mezőkövesden és a többi helyen?

 

Aktuális szünet-téma az iskolai. Egyesek szerint az iskolai szünet két iskolábajárós időszak között van, de nézhetjük fordítva is: két szünet közé indokolatlan durvasággal betolakszik egy-egy iskolábajárós idő. A magyar fociban mintha a sok-sok felkészülést, alakulást, úton levést néha-néha megszakítaná, szinte erőszakkal a szezon, s ettől olyan is.

 

És végül, hogy kellő líra is legyen, menjünk egészen közel a szünethez, nézzük egy kórházban, monitoron a szünet jelét. Üt a szív, szünet, újra üt, újra szünet. A dobbanás után - benntartott levegővel - figyeljük, várjuk, kérjük a következőt. És nyugtázzuk: két dobbanás között volt szünet, pihent egyet a szív, aztán mozdult úja. Egy barátunk fekszik épp az ágyon – beteg lett, sokat dolgozott, soha meg nem állt, nem tartott szünetet, hát most levették a lábáról, muszájból álmodik, mi meg lessük a mellkasát és a képernyőt egyszerre, dobbanj, szív, üss, tarts szünetet, de dolgozz, élj! (A szülő is lesi így alvó gyermekét, az arcát nézi és a mellkasát, a hátát a takaró alatt, ahogy a rekeszizmok mozdulnak, s örül, mert látja: emelkedik, lesüllyed, emelkedik, lesüllyed, s közte a szünet, örökkévalóság.)

 

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Fodor Ákos írja: „Látod-e még azt,/amit nézel - vagy már csak/tudod: "ott" "az" "van"?”

 

A válogatottra meg hamarosan visszatérünk. Az EB-nyolcaddöntő óta 67 nap telt s még van vissza néhány, hosszú szünet, itt az ideje, hogy véget érjen.