2008.03.18., focitipp.hu

Ősi nemesi családból származik, vagy ahogy bátyja, Esterházy Péter írja: ősi futballista családból. A Fradiban "grófnak" nevezték, a Honvéddal háromszor lett bajnok, szerepelt az AEK Athénban és a Panathinaikoszban is, a brazilok elleni 3-0-s győzelemből góllal vette ki a részét, s az 1986-os mexikói világbajnokságon is betalált. Esterházy Mártonnal beszélgettünk.

A Wikipedia huszonegy Esterházy-várat sorol fel.
Mennyit?

Huszonegyet.
Az szép. Sajnos se Fertődhöz, se Burgenlandhoz semmi közünk.

Nem a fertődi kastélyban történt a sokat emlegetett papucsos sztori?
De. Általános iskolából mentünk kirándulni az Esterházy-kastélyba, én meg nem voltam hajlandó felvenni a szokásos múzeumi papucsot. Mondtam, hogy Esterházy vagyok, és éppen haza jöttem.

Mi az igazság abban, hogy amikor a III. Kerülethez került, hármasával rugdosta a gólokat, és a fél Budapest elzarándokolt Óbudára, hogy lássa az új tehetséget?
A bátyám könyvében vannak költői túlzások, de ez valahogy így volt. Az első tíz meccsemen rúgtam 24-25 gólt. Akkoriban a Népsport a Kerület mérkőzéseinél az eredményen kívül csak a nézőszámot és a góllövőket közölte, és az emberek felfigyeltek arra, hogy minden meccsnél az szerepel: Esterházy 2 gól, Esterházy 3 gól, Esterházy 4 gól. Akkor aztán elindult egy busójárás a Kerület-pályára, látni akarták, hogy ki az a srác, aki ennyi gólt rúg.

Tizennyolc évesen, a Csillaghegyi Munkás Torna Egyletben együtt játszott bátyjával, Esterházy Péterrel, akiből később Kossuth- és Béke-díjas író lett. Ő milyen futballista volt?
Szenzációs. Tényleg. Az az igazi penge: technikás, fineszes. Csak nem volt jól terhelhető, ez volt a hátránya. De nem feltétlenül a legtechnikásabb játékosból lesz a jó focista. Voltak csapattársaim, akik az edzéseken olyan mutatványokat csináltak a labdával, hogy az edző hátradőlt, rágyújtott egy szivarra és azt mondta: uraim, csak így tovább, nekem itt semmi dolgom. Aztán ugyannak a játékosnak a meccsen már momentuma sem volt, mert "összecsinálta magát". Péterhez visszatérve: az a szezon, amikor mi voltunk a Csillaghegy két csatára, felejthetetlen volt. Ismertük a másik gondolatát is. Ha engem bántottak, akkor ő azonnal intézkedett, hátraszólt a védőknek, hogy gyerekek, figyeljetek már, nehogy itt agyonrúgják az öcsit. És akkor a védőink is bekeményítettek.

"Én úgy tanultam, hogy a világ az olyan, hogy az ember Fradi-drukker" - írja Esterházy Péter az Utazás a tizenhatos mélyére című könyvében. Ha már itt tartunk: milyen érzés egy könyv hősének lenni?
Jó. Mindig el tudom sütni azt a poént, hogy végre egy jó Esterházy-könyv, mert az elejét én "diktáltam". Mondtam is a bátyámnak: látod, ezért lett belőle bestseller.

Szóval adva voltak az Esterházy-fivérek, akik számára egyetlen csapat létezett a világon, s egyszer csak kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy az öccsük a Fradi ellen fut ki a pályára, Honvéd-mezben.
Édesapánk "tagságis ősfradista" volt, de még ő is kijött megnézni a honvédos meccseimet. A Fradi-Honvéd meccseken meg annak szurkolt a család, hogy legyen 3-3, és én rúgjam a Honvéd három gólját. György bátyámat leszámítva egyébként mind "véresszájú Fradi-drukkerek" voltunk.

Egyre többen és egyre nyíltabban beszélnek a régi bundameccsekről, Albert Flórián például bevallotta, hogy a hatvanas években egy 4-4-es döntetlennel végződő, felejthetetlen meccsnek tartott Fradi-Vasas is bunda volt.
A nyolcvanas években mindenki azt hitte, hogy a bundát mi találtuk ki. Ezért is örültem Albert nyilatkozatának, hogy igen, már az ő idejében, sőt már az ő kamaszkorában is volt bunda a magyar futballban.

Az 1983/84-es szezon utolsó fordulójában a Volánnak egy pont kellett a bentmaradáshoz a már bajnok Honvéddal szemben, míg a másik oldalon Esterházy Márton gólkirályi címe volt a tét. A meccs 6-6-os döntetlennel végződött, Esterházy három gólt lőtt. Az érintettet kérdezzük: hogy is volt ez?
Na, ebbe pontosan beletrafáltál, mert az a Volán-Honvéd nem volt bunda. Ha akarod, elmesélek tíz olyan bundameccset, amin véresre tapsoltad a kezedet, mert olyan izgalmasnak tűnt, és mégis bunda volt. A 6-6-os Volán-Honvéd nem volt az.

Pedig a szövetség büntetett, az eredményt törölte, a Volán kiesett, Esterházy Mártonból pedig nem lett gólkirály.
A vezetők kitalálták, hogy bunda volt, de ismétlem: voltak megbeszélt mérkőzések akkoriban, de a Volán-Honvéd nem volt az.

Melyik volt az első bundameccs, amelyiken szerepelt?
A Csillaghegyen játszottam, amikor az egyik meccs előtt összeült a stáb, és azt mondták: gyerekek, most jön a Láng Vasas, ezeknek két évvel ezelőttről tartozunk két ponttal, vissza kell adnunk. Tizennyolc éves voltam, gondolhatod, milyen megrázkódtatás volt ez az én szűzi lelkemnek. Az volt az első reakcióm, hogy akkor én nem játszom, de akkor meg nem tudott volna kiállni a csapat, mert nem lettünk volna elegen. Úgyhogy két láda kőbányai világosért eladtuk a meccset. Az volt életem első bundameccse.

És a többi?
Én nem mentem föl magam. Ha tiszta akartam volna maradni, akkor abba kellett volna hagynom a futballt. Nekünk a Honvédban remek csapatunk volt, mi nem úgy nyertünk bajnokságokat, hogy megvettük a meccseket.

Hanem?
Lementünk vidékre, a meccs szombaton volt, pénteken este megjelent a szállásunkon valaki a hazai csapatból, és feltette a kérdést: jó az iksz? Azt gondoltuk: otthon nyerünk, idegenben iksz, az 75 %. Háromból egyszer elfogadtuk. Játszottunk egy élvezetes 3-3-at, mindenki boldog volt.

S ha nem fogadják el az ikszet?
Akkor benne volt az, hogy mondjuk Békéscsabán agyba-főbe rugdosnak minket, kikapunk 1-0-ra egy tizenegyessel, és a végén bemutatnak nekünk: Nesztek, pestiek! De előfordult az is, hogy a Dózsával vagy a Vasassal játszottunk egy békés ikszet. Vagy ha jóban voltunk valamelyik csapattal, akkor megegyeztünk, hogy otthon mi nyerünk, idegenben ők.

Már nem játszott a Honvédban, amikor a 85/86-os bajnokság utolsó fordulójában Debrecenben 1-1-es döntetlent játszott a csapat. Az eredmény előre le volt "zsírozva", amiért több játékost is megbüntettek.
Az utolsó forduló előtt már biztos volt az első hely, a kiesés elől menekülő debreceniek pedig könyörögtek az egy pontért. Ez nem arról szólt, hogy lement a Honvéd Debrecenbe bundázni, hanem tanácsi szinten küldték a pénzt meg a libamájat azért, hogy 1-1 vagy 2-2 legyen.

Mennyi pénzt?
Többmillió forintot, egy meccsért, akkor, 1986-ban. És annyi libamájat, hogy belerohadt a kocsiba.

Az sohasem fordult meg egy futballista fejében, hogy a nézők tízezrei egész héten a szombati meccset várják, hogy sokak egyetlen öröme a futball, miközben a csapatok előre megegyeztek a konkrét végeredményben?
Ez egy olyan kör volt, amiből nem lehetett kilépni. Vagy az volt, hogy felemelem a hangom a bundázás ellen, és akkor kereshetek magamnak más szakmát, vagy elfogadom azt, ami van. Azért arról ne feledkezzünk meg, hogy körülöttünk egy rohadt kommunizmus volt, amiben minden szinten ez működött. Ez persze nem ment föl senkit, de a futballnak velejárója volt a bunda. Más sportágakban is ez volt. Az olimpiai bajnokoknak vajon van lelkifurdalásuk? S a futballbíróknak? A meccsek előtt a nagy piknikkosár mindig oda volt készítve a bírónak, mintegy figyelmességként a hazai csapat részéről. Nem azt mondom, hogy emiatt csaltak, de nem 50:50 arányban vezettek. Österreicher Emil bácsi írta, hogy a Real Madridnál a játékvezetők mindig egy arany karórát kaptak a meccs előtt, ami ahhoz már elég volt, hogy a kétes szituációkat mindig a Real Madrid javára ítéljék.

Ma is vannak bundameccsek?
Nem nagyon nézem a mai bajnokikat. Időről időre hallani ezt-azt, hogy jönnek csoportok, akik ennyi meg ennyi eurót kínálnak nagyarányú győzelmekért. Ez a sportfogadás átka.

1986-ban volt egy nagyszerű magyar válogatott, amely a FIFA-világranglistán a harmadik helyen állt, selejtezőmeccsen idegenben verte 2-1-re a Rijkaarddal, Gullittal, Van Bastennel felálló Hollandiát, a Népstadionban pedig 3-0-ra legyőzte a brazilokat. Mi volt a Mezey-féle csapat titka?
Mezey egy olyan letámadásos játékot próbált ki a válogatottal, amit a hetvenes évekbeli Ajax forszírozott, s ehhez megvoltak a megfelelő emberei. Amikor először berakta a csapatba a Róth, Garaba, Kardos, Nagy Antal négyest - csupa középhátvéd meg beállós -, akkor mindenki azt mondta: Gyurikám, elgurult a gyógyszered, ezt a négy "darabos" focistát egyszerre akarod játszatni? Ugye viccelsz? Csakhogy megvolt a pontos feladatuk egy játékrendszerben, s ezzel nyertük meg a 86-os világbajnoki selejtezőket.

Olyan stílusban futballoztunk, amellyel a sírba kergettük az ellenfelet, megrágtuk, nem hagytuk lélegezni. Mezeynek ráadásul az volt az alapelve, hogy amire nyolc ember nem képes, arra tíz ember sem képes, ezért nem kellett például az egész csapatnak védekeznie, nem kellett mindenkinek visszaállni szögleteknél. Amint labdát szereztünk, azonnal támadtunk.

Vagy mondok egy példát: amikor az osztrákok elleni idegenbeli meccsre készültünk, akkor Mezey kipróbálta, hogy milyen az, ha emberfogást játszunk Prochaskára. A Tatabánya volt az ellenfél, mondjuk Hannichot vagy Csongrádit átküldte a Tatabánya csapatába, és ő volt a Procháska, Sallai Sanyival a nyakán. Csakhogy borult az addigi rendszer, ezért Mezey azt mondta: állj, Sallai vissza, Prochaska szabadon játszhat. És megvertük Bécsben az osztrákokat 3-0-ra. De ehhez az kellett, hogy a taktikát szombaton próbáljuk ki, és ne szerdán a Hanappiban, élesben. Ezek apró dolgok, de nagy szerepük volt abban, hogy miért voltunk akkoriban Európa első válogatottja.

Ehhez képest a mexikói világbajnokság rémálom volt. Mi történt?
Három meccset játszottunk, egy győzelem és két vereség...

Nocsak. És a gólarány?
A gólarány nem volt jó, én rúgtam egy gólt, amiért kaptam egy Seiko-órát...


Azért ennél több volt, nem?
Nagyon sajnálom, hogy Mezey és a stábja a világbajnokság után nem állt ki a nyilvánosság elé, és nem elemezte a hibákat. Mindenki csak a játékosokat okolta. Pedig több olyan tényező volt, ami egyszerre hatott. Volt egy rossz felkészülésünk Ausztriában: első nap a hegyi panzió ablakából azt láttam, ahogy három vezetőnk síel lefelé a másfél méteres hóban, miközben mi éppen 40 fok melegbe készültünk. Az is utólag derült ki, hogy Maradonáék túlsúllyal kezdték a meccseket a mexikói vébén, mert tudták, hogy 5-6 kilót fognak fogyni abban a melegben, miközben mi a szigorú étkezési szabályok miatt szinte mínuszról kezdtünk.

Minden edzést délben kezdtünk, pedig már a többi csapatból is üzentek nekünk az ismerős játékosok, hogy ezt ne csináljuk, mert a déli meccseket úgysem lehet megszokni, csak elviselni. Mindenki este hatkor edzett, mi délben.

És mi a helyzet a tésztával? Máig tartja magát az a magyarázat, hogy ez okozta a legtöbb problémát.
A tésztával semmi baj sem volt. Azzal már inkább, hogy nem ihattunk például egy korty alkoholt sem, szigorúan meg volt tiltva. De amikor az újságban azt láttuk a fényképeken, hogy Platini meg Giresse kedélyesen borozik egy vendéglő teraszán, akkor bementünk a konyhába, magunkra zártuk az ajtót, és azt mondtuk a szakácsnak, ha nem szerez nekünk azonnal fejenként két üveg sört, akkor...

Ehhez jött még két hét nemi absztinencia, és az a megmagyarázhatatlan jelenség, hogy a szovjetek elleni meccsen kivétel nélkül minden játékos kába volt, akadt olyan is, aki hallucinált a pályán.

Sokan vérdoppingot emlegettek.
Semmi ilyesmi nem volt. De az tény, hogy valami nem stimmelt velünk. Pedig az ember egy világbajnokságon nem nyafog, hanem még hasmenéssel is játszik, mert egy vébé mégiscsak egy vébé. Volt egy csomó aszkéta-típusú játékosunk, de még ők is panaszkodtak a bemelegítéskor, hogy valami nincs rendben.

Nyilasi nem hiányzott a mexikói csapatból?
Dehogynem. A legnagyobb hiba az volt, hogy nem vittük ki Nyilasit. Ő volt a mi vezérünk, egy abszolút meghatározó egyéniség, aki kapocsként működött a vezetőség és a csapat között. "Nyíl" volt az egyik legnagyobb futballista azok közül, akikkel valaha is játszottam. Voltak nagyobb játéktudásúak, mint ő, de Nyilasi fantasztikusan tudott hatni a környezetére, óriási egyéniség volt. Azóta sem volt hasonló játékos a magyar futballban.

Détári sem?
Ő sem.



A nyolcvanas években az Esterházy név fogalom volt Görögországban, az AEK-ben ünnepelt játékos volt. Esterházy Péter írja erről: "Az öcsém ott akkor nagyon népszerű volt, ha csak hozzáért a labdához, felugrott a hetvenezer ember (illetve 69 999), és sárga-fekete zászlóikat lengetve az én nevemet kiabálták. Másnap Pireuszban ebédeltünk, sétáltunk a tengerparton, valahogy azonnal kiderült, hogy ő ott van, rögtön kis tömeg keletkezett köréje, a gyerekek lopva megérintették a lábát..." Legenda, vagy tényleg így volt?
A testvéreim éppen akkor jöttek el Athénba, amikor az UEFA-kupában 1-0-ra megvertük a Real Madridot. De vannak friss sztorik is. Rodoszon nyaralok, napszemüveg, sapka, és rám mutat a strandon a jegyszedő: te nem az Esterházy vagy? Az ilyesmi egészen hihetetlen. Vagy a görög vámos esete: meglátta a nevemet az útlevélben, mire előttünk-mögöttünk lezárta a sorompót, hívta a kollégákat, és kezdődött a közös fényképezkedés.

1984-ben került ki Görögországba, amelynek a futballja akkor nem volt magasan jegyzett, húsz évvel később azonban Európa-bajnokságot nyertek. A törököket 1984-ben 6-0-ra vertük Isztambulban (Esterházy két gólt lőtt), 2002-ben pedig világbajnoki bronzérmesek lettek. Mi történt?
Már az én időmben is lényegesen több pénz volt a görög fociban. Elkezdték fejleszteni a futballt. A törökök például külföldi edzőket hívtak. Elsőként a német Jupp Derwallt, aki vitte magával az egész stábját. Akkoriban nem volt felhőtlen a török-német viszony, ami Derwall esetében abban mutatkozott meg, hogy állt a pálya egyik oldalán, a játékosok meg a másikon, és úgy üzengetett, hogy mit hogyan kellene csinálni. Aztán szép lassan belelendültek. Pénz kell és szakértelem.

Magyarországon egyik sincs?
A szakembergárda tudásszintje nagyon alacsony, ráadásul el vannak szállva maguktól. Egy világbajnok Augenthalernek nem derogál hat évig pályedzőként ülni a Bayern kispadján, tanul Trapattonitól, Hitzfeldtől stb. Magyarországon két okból sem képzelhető el hasonló egy válogatott futballistáról: egyrészt hiúságból nem ülne le "csak" pályaedzőnek a kispadra, másrészt pedig azért nem ülne le, mert pályaedzőként kapna mondjuk 150 ezer forintot. Külföldön például egy utánpótlásedző megél a fizetéséből. Nálunk nem.

Ha tehetné, min változtatna elsőként?
Felkarolnám a tömegsportot. Néha örülök, hogy két lányom van, mert a fiamat nem tudnám hová focizni vinni. Az állam nem épít sportpályákat, és ez hiba. Az államnak nem a profi, hanem a tömegsportot kellene támogatnia, hogy mindenki számára legyen sportolási lehetőség. Az ilyen befektetés megtérül, mert a gyerekek nem a Moszkva téren, hanem a sportpályákon kötnének ki, és a drog helyett a sport érdekelné őket.

(Gazdag József, Kiss Tibor Noé)



*****