2008.01.01., focitipp.hu

Interjú Csank Jánossal

Bajnok lett a Váccal, bajnok lett a Ferencvárossal, a magyar válogatott pedig csoportmásodik lett az irányítása alatt az 1998-as vb-selejtezőkön. Irodája szinte üres, csak egy hetvenes évekbeli, berámáztatott Sepp Maier-poszter van a falnak döntve. Csank Jánossal beszélgettünk.

A focitipp új sorozatában portré-interjúk következnek a magyar futball személyiségeivel. Csank Jánossal kezdünk, egyúttal boldog új évet kívánva minden Olvasónknak!

Meséljen valamit a kezdetekről. Milyen családból származik?
A felvidéki Gesztetéről származunk, én is elég sokat nyaraltam ott annak idején, erősen kötődtünk nagyanyámhoz, aki ott élt. Gesztetén akkoriban szinte az egész falu Csank volt, én is Csank Tamás Bálint fia voltam, a Csank Bálint ugyanis semmit nem jelentett, annyi ilyen nevű volt. Ózdon nőttem fel, ahol apám gyári munkás volt, vasesztergályos. Ott jártam reálgimnáziumba.

Hogyan került képbe a futball?
Gyerekként csak két dolog érdekelt: a légpuskás vadászat és a futball. Nyolcadikos koromban kerültem az ún. úttörő-válogatottba. Kicsi voltam, kapus voltam, aztán csak a második ligáig vittem. Debrecenbe kerültem agrármérnökire, ott lettem NB 3-as edző. Később is úgy dolgoztam a futballban, hogy a téeszben voltam agronómus. Szép éveket töltöttem Egerben, ahol elég sok olyan játékos került ki a kezem alól, akik később válogatottak lettek. Simon Antal, Aranyos, Sass... Aztán következett Békéscsaba, az is egy jó csapat volt, a kupadöntőben - akkor még Népköztársaság Kupának hívták - megvertük a Honvédot. Majd jött a váci korszak.

Váci titkok

A Váccal két ezüstérmet és egy aranyérmet szerzett. Mi volt a titka annak a csapatnak?
Akkoriban nagyon sok futballista volt Magyarországon, nem fértek be mind a fővárosi csapatokba, úgyhogy sok tehetséges játékos került a perifériára - őket szedtük össze. Az volt a titkunk, hogy nálunk nem volt NB2-es játékos. Senki nem lógott ki a csapatból. Az is sokat számított, hogy leigazoltuk a kapus Kosztát; a hátsó alakzatban a játékintelligenciája alapján Nagy Tibor volt a király. De aztán ott volt a Bánfi is. A középpályán meg Simon, Víg, a két szélen Zombori és Romanek, később Nyilas Elek. Elöl meg mindig volt egy-két gólkirály-jelölt csatár, Orosz, Répási vagy Füle. Akik nem kellettek máshol, de nagyon jók voltak, azokból Vácott összeraktunk egy remek csapatot.

Hogyan lasszózták össze a játékosokat?
Emlékszem például arra, hogy Répási egy tehetséges fiatal volt, de karambolozott, nem volt jó a lába. Az Osztyapenkóban játszott, épp Gyulán volt meccsük, én meg - akkor még Békéscsabán dolgoztam - szóltam a technikai vezetőnek, hogy menjen, nézze meg a fiút, s csak annyit mondjon, van-e térdgumija. Nem volt, úgyhogy aztán Vácra le is igazoltuk, két edzés után beállítottam a Tirol elleni Intertotó-meccsre (Ernst Happel volt az edző), rögtön rúgott is egy gólt.

Mindkét ezüstérem peches volt: 1992-ben a Fradi, 1993-ban pedig a Kispest is egyetlen ponttal előzte meg a Vácot.
Nem pech volt az. 1992-ben a Fradi úgy nyert, hogy újrajátszották az egyik meccsüket, miután Nyilasi elcserélte magát. Ami persze nem volt jogos, de hát valamiért kivételt kapott a Fradi. Aztán viszont szerencsével lettünk bajnokok 1994-ben, akkor a Békéscsaba jobb csapat volt, azt az aranyat ők érdemelték volna meg. A kupában akkoriban játszottunk olyan "kiscsapatokkal", mint a PSG vagy a Benfica. Persze, esélyünk sem volt ellenük. Lett volna a csapatunkban is anyag, csak éppen pénz nem volt erősítésekre.

Azért a Benficát akkor sem verték volna meg.
Nem, de elmesélek erről egy anekdotát: a Benfica két gólját az akkor igazolt brazil Isaias szerezte, az én gólomat meg Szedlacsek. Ez volt a különbség. A múltkor Esztergom körül autóztam, amikor lefékez mellettem egy ütött-kopott kocsi, benne négy fickó, festékes ruhában, hát látom, hogy az egyikük Szedlacsek. Húzta is le az ablakot, és átkiabált, hogy "Mester, még négy kazettám van a Benfica-meccsből!"

A bajnoki cím után viszont majdnem kiesett a Vác.
Igen, osztályozósok lettünk, pedig nem játszottunk rosszabbul, mint azelőtt. Csak akkor semmi sem sikerült, meg aztán az sem volt elhanyagolható tényező, hogy a játékvezetők is úgy döntöttek: elég volt a Vácból. Például biztos volt, hogy rangadókat nem nyerünk meg, ha fejre állunk, akkor sem. Volt olyan bíró - a nevét nem árulom el -, aki akárhány meccset vezethetett ellenünk, az holtbiztos volt, hogy kicsinál minket. Ki is csinált. Mindig kikaptunk.

Trabant és Bozsik-program

Miben volt más a futball a rendszerváltás előtt?
Jobb volt az anyagi helyzet. Olyan nem volt, hogy nincs fizetés. Meg aztán sokkal jobb volt futballistának lenni. Az embereket is jobban érdekelte a foci. Ma csak megnyomnak egy gombot, és nézik az angol ligát. Jobban megfelel nekik, mert nem költenek pénzt belépőre, nem lesz dühös az asszony stb. Megnézik otthon a Chelsea-t, de nem jönnek ki például a Fradira - és ez baj.

Ha nem mennek ki meccsre, az tényleg baj, de az egyáltalán nem baj, hogy így legalább van összehasonlítási alap, és mindenki láthatja, hogy az, amit ma Magyarországon focinak neveznek, alig hasonlít a valódi futballra.
De azért a Trabantot sem lehet összehasonlítani a nyugati kocsikkal. Véleményem szerint Magyarországon volt egy olyan központi szándék, hogy a futballt folyamatosan gyengíteni kell. Vagy legalábbis nem kapott akkora támogatást, mint más sportágak.

Ezt hogy érti? Ki gyengítette folyamatosan a futballt?
Magyarországon mindig az olimpiai sportágak voltak előnyben. Mindig az olimpia volt a csúcs, sosem a futball.

Ahhoz képest, hogy a magyar foci milyen eredményeket ér el - világviszonylatban semmilyeneket -, még ma is aránytalanul sok helyet kap a médiában: a sportújságban oldalakon keresztül csak a nívótlan magyar fociról van szó, nem az úszásról vagy az öttusáról.
Oldalakon keresztül szapulják.

Nem egészen. Oldalakon keresztül írnak a Fradiról is, olyan játékosokról, akik korábban a Fradi-fakóba sem fértek volna be, s most azt hiszik magukról, hogy futballisták.
A Fradi mindig benne lesz a sajtóban, mert a Fradiról akkor is kellenek sztorik, ha semmi alapjuk nincs is. Az emberek passzív érdeklődése a futball iránt jó, az aktív már nem.

Nem járnak elegen meccsre?
Nem az kell, hogy meccsre járjanak, hanem hogy focizzanak. Focizzanak az iskolások, focizzanak a fiatalok. Ez az, ami hiányzik.

Van egy Bozsik-program, ami ezt hivatott segíteni.
Segíti is? A Bozsik-program egy nagy biznisz.

Ezt hogy érti?
Nem szeretném kommentálni. Járjanak utána.

A rendszerváltás előtt azért is volt vonzóbb az emberek számára a magyar foci, mert minden csapatban volt négy-öt pengés játékos. Ezzel szemben ma nagyítóval kell keresni az olyat is, aki mindkét lábát tudja használni.
Ezzel sajnos nem tudunk mit kezdeni, mert ma már a tehetségesebb ifistákat azonnal viszik külföldre. Amikor én voltam a szövetségi kapitány, a válogatott keret tagjai közül öten Izraelben játszottak, hárman Belgiumban, ennyi volt a légiós.

A cseh vagy a horvát ifiket is azonnal elviszik a jobb csapatok.
Ez igaz, de nálunk csak 70 ezer igazolt futballista van, Puskásék alatt 400 ezer volt. Azért ez nagy különbség. Ebben tökutolsók vagyunk.

Rasszizmus és babazsúr

Sokan azért sem járnak meccsekre, mert taszítja őket a lelátói közeg: például az, hogy szabadon tombol a rasszizmus meg a xenofóbia, a klubok mégis struccpolitikát folytatnak, és úgy tesznek, mintha a jelenség nem létezne.
Erre én azt mondom: amikor itt játszott az Üllői úton az Ajax 1995-ben, és Van Gaal hisztériázott a meccs után, hogy itt milyen rigmusok fogadták őket, akkor ugyanabban az Ajaxban az öltözőben külön ültek a fehérek és külön a színesbőrűek. Ennyit a rasszizmusról.

A Fradi-szurkolók huhogtak Ndjodóra, a csapat kameruni légiósára. Erről mi volt a véleménye?
Beugattak Ndjodónak, ez tény, de szerintem azért, hogy bekerüljenek az újságba. Most már nem fordul elő ilyesmi, a Fradiban konszolidálódott a helyzet. Elcsattan egy-két pofon, de régen is így volt. Akkor a rendőrök bementek a szektorba, és kardlappal hülyére vertek mindenkit. De mivel a sajtó nem számolt be róla, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. Ha a média nem foglalkozna ezzel, akkor visszaszorulna a jelenség. Ez az én véleményem.

A médiának az a feladata, hogy beszámoljon arról, ami történik: ha "hülyére vernek" a rendőrök egy szurkolót, akkor arról, ha cigányoznak meg zsidóznak, akkor arról.
Az újságíró azért csap le ezekre a jelenségekre, mert a bulvárt ez adja el.

Itt most nem a bulvárról, hanem a rasszizmusról beszélünk.
Ha Lipcsei az edzésen negyvenről kirúgja a felső sarkot, arról senki sem ír, viszont ha három szurkoló hőzöng, azzal rögtön teli vannak a lapok.

Az MTK meccsein nem hárman zsidóznak.
Ez összetettebb dolog, az ilyesmit sosem a futball váltja ki, éppen ezért nem is a futball fogja megoldani. Ami az MTK-t illeti: sosem szerettem a nagyképű szurkolóit, ők ugyanúgy beszólnak az embernek. Összességében meg nem hiszem, hogy ma Magyarországon valakinek félve kellene focimeccsre jönnie. Amikor Görögországban edzősködtem, ott olyasmiket láttam a stadionokban, amihez képest egy itteni balhé babazsúr.

Üllői út, 1-7

A görög időszak után következett a szövetségi kapitányi poszt a magyar válogatott élén. Miért vállalta el a kapitányságot?
Mert külföldön voltam, a futball napos oldalát láttam, eltűnt a veszélyérzetem. Aztán naivan elvállaltam.

Ma nem vállalná el?
Akkor sem kellett volna elvállalnom. Itt ugyanis nincs kecmec, nyerni kell, különben ütés-vágás van. Meg kell nyerni még az edzőmeccset is. Ez a közeg mindig elszórakozgat a kapitányokkal. Akkor is volt egy időszak, amikor jól álltunk, a vb-selejtezőcsoport második helyén végeztünk.

A finnországi mázlis döntetlennek köszönhetően.
Sokan még ma is azon szórakoznak, hogy milyen suta öngóllal nyertünk. A világon csak itt van ilyen, csak a magyar felfogás szerint lehet kizárólag csodaszép gólokat rúgni. Az öngól itt csak akkor számít gólnak, mint most a görögök ellen a Vanczáké, ha mi kapjuk.

Volt kellemetlenebb élménye, mint a pótselejtezőbeli 1-7 a jugoszlávok ellen, 1997 októberében az Üllői úton?
Az idegenbeli 0-5 sem volt kellemes.

Az Üllői úti meccs első félideje (0-5) után volt egy híres nyilatkozata. Emlékszik erre?
Emlékszem. A riporter rohant utánam a kamerával, lihegve kérdezte, hogy mit mondok majd az öltözőben a fiúknak. Mire én: Hát, azt biztos nem, hogy csak így tovább.

Nem félt attól, hogy elviselhetetlen lesz annak az 1-7-nek a visszhangja?
Szerencsére nem olvasok újságot. Mármint a saját csapatom meccseiről szóló cikkeket. A többi meccsről is csak az összeállítások érdekelnek. A kommentárok nem. Vannak olyan újságírók, akik zsigerből gyűlölik a futballt. Fel kellene lépni az ellen. Vagy az olyasmi ellen, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság közvetítése alatt a tévében a vízipólós Csapó Gábor a szakkommentátor. Onnan kezdve minden futballszakembernek bojkottálnia kellene azt az adót.

Ferencváros

Hogyan születik a Csank-féle taktika?
Még a Békéscsaba edzőjeként láttam egy Magyarország-Svédország olimpiai válogatott-meccset, valamikor a nyolcvanas években. A svédek 4-4-2-es rendszert játszottak, de volt egy nagyon érdekes variációjuk. Azt látva olyan ihletet kaptam, hogy hazafelé utazva fogtam a mappámat, és a kocsiban csináltam néhány skiccet, felvázoltam magamnak két variációt. Ezzel aztán végigvertem Magyarországot, előbb a Békéscsaba, majd a Vác edzőjeként.

Mi volt ez a variáció?
A svédek azon a meccsen nagyjából azt csinálták, hogy a két éket felnyomták, kettőt meg beállítottak mögéjük: négyen voltak a tizenhatos meg a felezővonal között, a bekkek meg íveltek, kipasszolták jobbra vagy balra, s az a négy ember egyszerre indult abba az irányba. Nézegettem, nézegettem, aztán én is föltoltam a négy embert, csak még egy kicsit megvariáltam. Szerencsére voltak hosszú passzos játékosaim, olyanok, akik nagyon jól rúgtak: Szenti, Fabulya, Pásztor. Egyszer meg láttam egy angol meccset, ahol volt egy kiforgó bekk. Csak néztem, hogy ez vajon minek szaladgál körbe-körbe? Na, aztán elkezdtük ezt mi is a pontrúgásoknál. Nekem szerencsére mindig volt minimum öt jó fejelőm.

A Vác után a Fradival is bajnok lett, 2001-ben.
Rosszul kezdtük a szezont, kaptunk egy ötöst Dunaújvárosban, aztán amikor visszaérkeztünk az Üllői útra, a stadion előtt több százan vártak minket, majdnem felborították a buszunkat. Ahogy szálltunk ki, arra gondoltam, na, itt biztos belém rúg valaki. Végül rendeződtek a dolgok, megnyertük a bajnokságot, minden rendben volt.

Pinte Attiláról mi a véleménye?
Nagyon jól játszott az elején.

És a végén?
Akkor már nem annyira. Mintha behúzta volna a féket. A bajnoki cím megszerzésében mindenesetre kulcsszerepe volt. Nagyon jól vitte át a labdát a középpályán. Szóval kimondottan jó játékosnak tartottam, csak aztán jött nála egy 180 fokos fordulat. Még egy szlovák edzővel, Jankecchel is beszélgettem róla, ő is azt mondta: Pinte mindenhol remekül kezd, aztán érthetetlenül visszavesz.

A bajnoki cím után szállt be a Fradiba a Fotex, Csanknak pedig az őszi szezon után mennie kellett. Miért?
Nem voltam jóban Várszegivel, de ez egy hosszú történet. A szerződésemben volt egy olyan pont, hogy ha félévkor nem leszünk az első háromban, akkor lelépési pénz nélkül kirúghatnak. Ezt nyilván sokan tudták, mert az utolsó őszi meccsen nyerni kellett volna ahhoz, hogy az első háromban legyünk, de végül 1-0-ra kikaptunk. Az MTK-tól. Már az gyanús volt, hogy öt-hat emberem nem vállalta a játékot. Úgyhogy aztán pénz nélkül rúgtak ki.

Mégis visszatért a Fradiba. Miért?
Hát, nem a pénzemért. Abból itt nincs sok. Ami a játékot illeti, egyelőre nehezebb a dolgunk, mint gondoltam. De amikor aláírtam a szerződést, akkor még az volt, hogy Tököli marad. Aztán akik jöttek, azok is addig cseleztek a szerződés aláírásával, míg sikeresen megúszták a felkészülést, úgyhogy erőnlétileg nem voltak a topon. A helyzetet ráadásul nehezítette, hogy Buzt gerincsérvre kellett műteni, Balogot meg Hrutka elvitte Dániába - máris kiesett a két szélső bekkem, szóval húzós volt a kezdés.

A dopping, a nyest és a csinos nők

A kerékpársport után az atlétikát is elérték a doppingbotrányok. Mi a helyzet a focival?
A magyar futballban még vitaminokra sincs pénz,. Külföldön nyilván más a helyzet, de itt nem tudok elképzelni komolyabb doppingot. A külföldi meccseket nézve nehéz elhinni, hogy tisztán is lehet bírni azt az iramot, főleg úgy, hogy rengeteg meccset játszanak. A látványos fejlődések is gyanúsak: a fiatalok kikerülnek külföldre, aztán azok a cingár, vézna srácok visszajönnek fél év múlva, dagadó izmokkal.

Ezek szerint a futballban is van dopping.
Lehet, hogy vannak, akik bekapkodják a kreatin-tablettát, hogy robbanékonyabbak legyenek, de én nem találkoztam ilyesmivel. A mexikói 0-6-ra is az volt az egyik magyarázat, hogy a magyarok által használt szer két héttel a vébé előtt felkerült a doppinglistára, és hirtelen le kellett vele állni. A Fehér Mikire is mondják, de nem tudom. Az biztos, hogy a közeli képeken érdekes pupillájú focistákat látni.

Mi volt a legjobb érzés eddigi pályafutása során?
A finnországi egyenlítő gólnak nagyon tudtam örülni, meg annak is, amikor Gyepes berúgta a második gólt Debrecenben, és azzal bajnokok lettünk a Fradival. De nem szoktam nosztalgiázni.

A legemlékezetesebb meccs?
Egy olyan mérkőzés, amit nem láttam: az 1954-es világbajnoki döntő nagyon sokáig bennem élt. Kisfiú voltam, rádión hallgattuk. Sosem felejtem el, hogy utána szaladtunk futballozni, és elkeseredésünkben félig sírva játszottunk, különös eksztázisban. Óriási sokk volt az a vereség, apám például nem volt szurkoló, életében egyetlen meccsre sem ment ki, de még ő is teljesen maga alatt volt.

Álomcsapata?
Koszta, Sass, Megyesi, Nagy Tibor, Mracskó, Pásztor, Lipcsei, Csepregi, Nyilas, Füle, Orosz.

Mi az, amit még el akar érni a fociban?
Nagy álmaim nincsenek. Sok kis célom van, azok hajtanak előre. Például feljutni a Fradival.

Azzal kezdte, hogy két dolog érdekli: a futball és a vadászat. Mi a jó a vadászatban?
Az élmény. Nem az, hogy lövök-e vadat vagy sem. Hanem hogy ülök a lesen, és az egerészölyv bevág a fák közé, aztán egy sünnel repül vissza. Vagy feljön a nyest, felmászik hozzám a lesre, aztán közvetlen közelről bámuljuk egymást. Az ilyesmi a szép. De közben végig "futballozok". Azon jár az agyam, hogy mit kellene játszani a legközelebbi ellenfél ellen. Íróasztalnál még sosem találtam ki semmit, semmilyen taktikai variációt. Vagy vadászat közben, vagy egy jó presszóban.

Milyen egy jó presszó?
A jó presszóban finom a sütemény, sok a csinos nő, és jó a hangulat.

(anfield & ktn)


*****