2007.08.23., focitipp.hu

Magyarország-Olaszország 3-1 (0-0)

A meccs rezüméje. Itt a jövő magyar csapata? A futball, mint pszichológia. A tartásról. A győzelem és a felelősség. Nyafogás és kifogáskeresés. A szemétdomb sztárocskáiról. Blablabla. Elmélkedjen velünk.

A győzelem felelősséggel jár

Magyarország 3-1-re megverte Olaszországot, az aktuális világbajnokot, ami még akkor is szenzációs eredmény, ha tudjuk, hogy az olaszok felkészülési meccsein 90 százalékban 1-0-s vagy 1-1-es végeredménnyel érnek véget a taljánok kóros barátságosmeccs-undora miatt. De még akkor is, ha azt is tudjuk, hogy az olaszok még a felkészülési időszak elején vannak, blablabla. Magyarország győzött, és most nincs magyarázkodnivalója. Az majd csak később lesz. Ha esetleg a bosnyákok levernek bennünket. Vagy ha a törökök és görögök ellen megint szív nélkül áll ki a csapat a meccsre. Reméljük, hogy ez a mondat feltételes módban marad, mert a fiúk most magasra tették a lécet. Magyarország megverte Olaszországot, és ez az eredmény nemcsak örömódára adhat okot egyeseknek, hanem bizony felelősséggel is jár, amiről mifelénk ritkán szokás szót ejteni.

Pszichológiai faktor (magyar akták)

Ejtsünk inkább szót a pszichológiai faktorról. Várhidi Péter zseniálisan hitette el a fiúkkal azt, amiről eddig annyi meg annyi edző beszélt, de csak nagyritkán sikerült a gyakorlatba is átültetnie (pedig Mészöly Kálmán még Gyurkovics Tibi bácsival, a címzetes pszichológussal is megpróbálkozott, emlékeznek?). A játékosok töretlenül hittek magukban, és nem omlottak össze, amikor megint egy kabaréba illő gólt sikerült kapniuk - akárcsak a románok, a norvégok, a görögök és még sok más csapat ellen az elmúlt évtizedben. Geráék már az első félidőben is partnerei voltak az olasz csapatnak, a második félidőben (0-1 után) pedig egyenesen lefocizták a pályáról a kékmezeseket. No, ez az, ami nem volt megszokott a magyar válogatott tagjaitól, a tartás.

Pszichológiai faktor (olasz akták)

A pszichológiai dimenzió, a másik oldalról nézve: egy csapat a szellemi vezére nélkül mit sem ér. Márpedig ennek az olasz garnitúrának soha nem Totti vagy Del Piero volt a vezére (ezt csak a bulvárlapok sugallták). Még csak nem is a hallgatag Pirlo, aki az utóbbi évek egyik legnagyobb formátumú középpályása. Hanem Fabio Cannavaro. Az a Cannavaro, aki a Real Madridba szerződése óta mintha elfelejtett volna futballozni. A mieink második és harmadik gólja előtt olyan óvodás hibákat vétett, amelyek után egy átlagos focistát simán lezavarnának a gyepről. És egy év leforgása alatt ez már a sokadik Cannavaro-betlinap volt. A derék Fabio Feczesin gólja után már a labdához is alig mert hozzáérni, társai pedig nélküle szélütötten kóvályogtak. Szó sem volt már ekkor egyenlítésről, az olaszok örülhettek, hogy nem kaptak egy hatost. Döbbenetes, de így volt.

Nyafogás és kifogáskeresés

Persze, ettől még nincs álomcsapatunk, a magyar foci is maradt olyan, amilyen. Pusztán az bizonyosodott be, hogy töretlen akarattal és némi szerencsével bármit el lehet érni akár ezzel a játékoskerettel is, a többi mind csak nyafogás és kifogáskeresés. Bármit: mondjuk kijutni a következő vb-re vagy Eb-re.

Itt a jövő csapata? (védők)

Nézzük a keretet, azaz a játékosainkat. Kikből lehet a jövő csapata? Fülöpnek sok dolga nem volt, az azonban feltűnt, hogy nagyjából ötször rúgta ki a labdát senkitől sem zavartatva az oldalvonalon túlra. Vissza Végh Zolit? Szélesi egy nagyon szimpatikus futballista, küzdőszelleme példás, de hosszú távon egy játékosabb típusú jobbhátvéd azért nem ártana a magyar csapatnak. Juhász nem véletlenül standard kezdő az Anderlechtben, végre a válogatottban is bizonyított, a bizalmunk az övé. Vaskó ügyében még ingadozunk. Tegnap hiába játszott kifogástalanul, el tudjuk képzelni, amint Mifsud őt is oda-vissza-előre-hátra, azaz körbeszaladja. Mindez Vanczákra is érvényes. A középpályán ellenben jó a helyzet. Bár, ha Vass Ádámot negyedóra után lecseréli Várhidi kapitány, a szőke labdaszerzőnek egy szava sem lehetett volna. De aztán a régi Halmait és Dárdait idézve olyan feltűnés nélküli, de hasznos, pontos és legfőképpen egyszerű focit mutatott, amit látva csettintettünk a lelátón.

Itt a jövő csapata? (támadók)

Tőzsér Dániel potenciálisan óriási értéke lehet a magyar focinak, csak éppen meg kéne találni a helyét a pályán. Volt már ő balhátvédtől balszélsőig minden, most éppen a középpályán próbálkozott, kevés sikerrel. A küzdeni akarása és védekező készsége azonban egy athéni év alatt ugrásszerűen fejlődött, csak így tovább. Dzsudzsák hülyét csinált Oddóból, az Aquilaninak adott kötény pedig szenzációs volt. Főleg azért (és ez ritka dolog egy magyar fiatalnál), mert nem a kötény kedvéért adta, hanem mert ez volt az egyetlen lehetősége a laba továbbvitelére. Gyors, helyzetfelismerő képessége kitűnő, beadásai élesek. Nem kéne tovább a Soproni Ligában bohóckodnia. Hajnal Tamást új oldaláról ismertük meg, meglátásunk szerint (bár lehet, hogy tévedünk) Várhidi kapitány az irányítónak Pirlo őrzését adta ki feladatul, tudva, hogy az olasz csapat játéka a Milan klasszisára épül. Hajnal pedig egyszerre irányított és védekezett - nem játszott olyan feltűnően, mint amilyen hasznosan. Gera Zoltán játékát a harmadik gól előtti jelenet jellemzi a legjobban: előbb leszerelte Cannavarót, majd önzetlenül átpasszolta a labdát Feczesinnek, bravó és megint bravó. Ha már Feczesin: Várhidi kapitánynak nagy szerencséje, hogy ő és Priskin fiatalon kikerült külföldre, így néhány év múlva mindketten jegyzett futballisták lehetnek (és akkor még ott a Németh- és Simon-féle Liverpool-vonal). Filkor Attilát most láttuk először élőben játszani, érzéseink vegyesek. A bizonyítási vágy mellett éreztünk rajta némi pökhendiséget. A második felesleges labdabűvölése után Gera is rászólt, hogy legközelebb ne bohóckodjon annyit. Néhány perccel később pedig előbb elzavarta Csizmadiát egy szabadrúgásnál, majd feltűnően megsértődött (hátat fordított), amikor Gera elkérte tőle a labdát és nem hagyta, hogy azt beadja. Egy 19 éves játékostól azért ez egy kicsit sok. Ugyanakkor az is sok, hogy mindhárom magyar gólban aktívan benne volt - márpedig azt még Thierry Henry sem mondhatja el magáról, hogy az olaszok ellen három gólban segédkezett egy meccsen.

A szemétdomb sztárocskái vagy valódi futballisták?

Filkor példáját azért citáltuk ide, hogy lássuk: ennek a magyar csapatnak tényleg van jövője, de csak akkor, ha az említettek mindent (főleg az egyénieskedést) alárendelnek a futballnak. Ha elkerülik a magyar focisták tipikus betegségét. Vagyis nem csak a saját szemétdombjukon akarnak sztárocskák lenni, hanem tényleg vakulásig dolgoznak az olyan sikerekért, mint amilyen a tegnapi volt. Mert lehet most röhögni a világbajnok olaszok szánalmas produkcióján, de azért Cannavaro, Zambrotta, Pirlo és a többiek évek óta olyan színvonalon érnek el megérdemelt sikereket, amiről mi még csak álmodozunk, 3-1 ide vagy oda.

Kérnénk szépen

Végezetül már csak egyet kérnénk Várhidi kapitánytól: legyen szíves, rendezze az ügyeket Koman Vladimirrel és Huszti Szabolccsal. Az előző listánk velük lenne teljes.

(ktn.focitipp.hu)

Magyarország-Olaszország 3-1 (0-0)
Puskás Stadion, 35 ezer néző
Magyarország: Fülöp Márton - Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Juhász Roland, Vanczák Vilmos (78. Csizmadia) - Vass Ádám, Hajnal Tamás, Tőzsér Dániel (61. Leandro) - Gera, Priskin (78. Feczesin), Dzsudzsák
Olaszország: Buffon - Oddo (46. Grosso), Cannavaro, Materazzi (46. Barzagli), Zambrotta - Ambrosini, Pirlo - Aquilani (70. Palombo), Quagliarella, Toni (46. Inzaghi), Del Piero (46. Di Natale)
Gólszerzők: 61. Juhász, 65. (11-esből) Gera, 77. Feczesin, ill. 49. Di Natale


*****