D. Bányász Gergő
HÜLYE VAGY!
...már csak a reakcióra emlékszem, az előzményre sajnos nem! Úgy rémlik, volt több olyan ítélet is a Puskás ellen, amely teljes joggal hozott ki minket a sodrunkból. A meccset nem befolyásolta egyik sem, de az idegállapotunkat igen. Elengedett lesek, sárga nélküli felrúgások, gyorsan elvégzett, de visszarendelt szabadrúgások – tehát csak a szokásos, amivel felhúznak minket, ami miatt minden jóérzésű Vasas-horda azonnal válogatott szitkot szór a játékvezetőre.
Hülye vagy, hülye vagy! – ordítottuk, ahogy kifért. Elfelejtettük, hol vagyunk, önkívületbe estünk, nem tudtuk, mit csinálunk!
Jött is azonnal a reakció, a helyes út kijelölése, a példa, amit követnünk kell! A helyi konferanszié azt kérte tőlünk, hogy fejezzük be ezt az eléggé elnem ítélhető magatartást, és szurkoljunk sportszerűen.
Ez a hülyevagyozás azonban elvette a józan eszünket, így a felszólítás csak olaj volt a tűzre, újra rákezdtünk!
Hülye vagy, hülye vagy! – ordítottuk megint magunkról teljesen megfeledkezve, magunkból teljesen kivetkőzve. Szinte biztos, hogy ezzel mély sebeket ejtettünk a játékvezetőn, a partjelzőkön, a Puskás U-10-es csapat tagjairól már nem is szólva. Olyan foltot ejtettünk a tisztességes szurkoláson, amelyet csak ollóval lehet eltüntetni.
Emiatt láthattam lelki szemeimmel, hogy a kiküldött MLSZ-ellenőr már körmölte is: a Vasast, mint „visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért sok-sok forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezem”.
De azért jól jött a konferanszié – addig sem a játék miatt bosszankodtunk szűk családi körben!
