Somos Ákos
ÉVZÁRÓ MECCS
(Magy. vál., évértékelés, 9.)
A VIP-páholyban nagykabátok ülnek,
hulló szotyihéj a vattás hangulat.
Stadiont avatni, pogácsázni gyűlnek
dzsentri alkatú egyszerű urak.
A csapat kifut a reflektor-zöld gyepre,
„A legnagyobbak!” zeng öt kisgyerek.
(A tábor kívül, nem jön idén meccsre,
A mieink a csendnek intenek.)
Fagyos hangulatban pár hazai spíler,
megfutja a sprintet, lássák, ő akar…
Iparkodik, nem Andorrát mímel,
becsúszástól zörren az avar.
A mester, kinek rálátása még ma
kissé szegényes, fentről mosolyog,
„Menni fog ez” – gondolhatja néha,
ha felröppen egy „hajrá, magyarok!”
Borízű hangú ötvenes ex-csatár,
(utánpótlásban van) észt oszt (jól megél),
míg a labda, e lomha, őszi madár
kapu mögé száll, mint hulló falevél.
Megkértük állandó szerzőinket, hogy három-tíz mondatban értékeljék a magyar válogatott 2017-es évét. Szombathy Pál kezdte, Kiss László, D. Bányász Gergő, Illés Róbert, Kiss L. László, Zelei Dávid, Máté Gábor és Nagygéci Kovács József folytatta.