Kiss L. László
TOR
Arsenal–Tottenham 2:0
Itt bizony nem volt kegyelem. A nagyon erős, nagyon szervezett, nagyon veszélyes Tottenhamet az első félidőben kétszer finoman, de alattomosan megböktük, majd a második játékrészben szépen kivéreztettük. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Kár, hogy ezt a nagykönyvet nem sokat forgattuk az utóbbi időben, én ugyanis ennyire erős, ennyire szervezett, ennyire kegyetlen Arsenallal régen találkoztam. Hölgyeim és uraim, egy nagycsapatot láttam focizni szombaton délután, és bár a kisformák híve vagyok – ó, Highbury! ó, Örkény! –, fenemód jól tud esni, ha ízlésem ellen valót kapok ajándékba.
Legyünk igazságosak: a meccs első negyedében az ellenfél támadásai komolyan magukban hordozták a gól veszélyét, és egy keszegprosztatányi bírói segédlet is kellett az első gólhoz, (bár erről vitatkoznék magammal), küzdés- és győzeleméhségünk mindent felülírt. Hiába volt lecseréléséig nyitva Harry Kane szája, mi haraptunk.
Számos pozitívumot tudnék még említeni, most csupán a szakkommentátort emelném ki. Rabóczki Balázs nemcsak jól látja, mi zajlik a pályán, és nemcsak értőn magyarázza a látottakat, de a hangja is olyan kellemes és megnyugtató, mint egy jószívű vállalatigazgatóé, aki éppen bért emel.
(Helyreigazítás: egy tavalyi Arsenal-tárcámban azt írtam, Ramsey-nek két tüdeje van. Tévedtem. Három van neki.)
