Zelei Dávid
Három pontban a Partizan-Vidiről
1. A Partizan távozóit és idei eredményeit tekintve nem számíthattunk világverő csapatra a Videoton elleni meccsen, és ez még annál is ígyebb lett, mint arra számíthattunk: gyors, pontos passzjátékon alapuló támadójáték helyett elképzelés nélküli, hibát hibára halmozó Partizant kaptunk, mely fényévekre volt mondjuk a Kispestet verő Vojvodinától is – nagyjából a tavalyi Csukaricski szintjére lehetne kalibrálni. A kulcsemberek közül Tawamba sokszor sodródott a szélre, kapura teljesen veszélytelen volt, a kaput érezhetően érző Djurdjevicset nem volt ki kiszolgálja, olyan szélsőfölényről pedig, mint amilyet a Bordeaux felvonultatott a Vidi ellen, szó sem volt: Szolnoki, Nego és Stopira mintaszerűen zárta a jobb- és baloldalt. Így aztán, bár minden párharcból kiderült, hogy a belgrádi csapat sziklakemény – az viszont minden támadásból, hogy nem igazán jó és ötletes, és nincs benne elég minőség.
2. Marko Nikolics a szezon előtt azt találta mondani, az Európa Liga nem prioritás, amit akkor úgy értelmeztem, hogy a bajnoki cím megnyerése érdekében az NB1-re fogja tartogatni erőforrásait. Nem így lett: Nikolics szemmel láthatólag tudatában van annak, hogy nem engedheti meg magának, hogy elődjéhez hasonlóan elvessze a bajnoki címet, viszont alighanem a fülére szóltak, hogy vegye komolyan az EL-t is (persze kérdés, képes-e egy hozzá hasonló munkamániás szerb nem komolyan venni bármilyen tétmeccset), mert ott is a legjobb csapatát igyekszik pályára küldeni. Mivel Nikolics láthatóan nem hisz a rotációban (holott, mint igyekeztem rámutatni, Kovács Zoltán tervszerű átigazolási politikájának köszönhetően a kerete alkalmas lenne hozzá), nagyjából 14-15 játékossal igyekszik végigmenni a szezonon (megfigyelhető, hogy sokszor a rendelkezésére álló három cserét sem meríti ki), ennek viszont az a következménye, hogy 1) játékosai sorra sérülnek meg (erre a lehetőségre egy hete figyelmezettem), ami után a szerb tréner értetlenül nyenyereg, ki mindenkire nem számíthat, 2) ha a sok sérülés miatt egy peremember mégis bekerül a csapatba (mint most Géresi), azon világosan mutatkoznak a meccshiány jelei, ami tovább erősítheti az érzetet, hogy a rotáció butaság. A kör így bezárul.
3. A visszavágóra a Vidi elvesztette a harmadik sárga lapját megkapó Szolnoki Rolandot, visszanyerte azonban Suljicot és Vargát – bár utóbbival kapcsolatban a nyereség kifejezés alkalmazása talán túlzás. Ez azt jelenti, hogy a csapat jobbszárnya várhatóan offenzívebb lesz: Nego húzódik majd hátra, Suljiccsal együtt pedig komoly zavart okozhatnak a Partizan bal oldalán – Belgrádban ilyesmi kevésszer fordult elő. A kérdés így alapvetően az, hogy az ezer sebből vérző, agyonterhelt középpályássor és támadótrió (Henty, Scsepovics és Lazovics) képes lesz-e akkora nyomást gyakorolni a Partizanra, ami elég egy, esetleg két gólra, illetve kitart-e a védelem nagy sorozata. Akárhogy is, innen már fájna, ha nem sikerülne. De sikerülnie kell. Sikerülni fog.
