Kiss L. László
AMELYEN A GÓLIG
(Arsenal–Sunderland 2:0)
Szegény tök utolsó Sunderlandet alaposan helybenhagytuk ezen az esős kedd estén. Tízszer annyit lőttünk kapura, és kb. százszor többet birtokoltuk a labdát, mint ők, de a fényes statisztika ellenére olyan parasztvakítós meccs volt ez (ez? ez is.), amelyen a 72. percben szerzett – of course gyönyörű – első gólig többet sarkaztunk fölöslegesen, mint az elmúlt félévben összesen (kezdem azt hinni, hogy dupla prémium jár érte), és valamennyi akciónkba megmagyarázhatatlan hibák csúsztak, amiért a minden ízében zseniális Özilt komolyan féltettem, hogy agyvérzést kap a tehetetlen dühtől, vagy halálosan megsértődik, és fintorogva, mint aki elunta a londoni klímát, vagy kivetette rá hálóját kedvencünk, a Barcelona, és indul csomagolni, leballag a pályáról.
Pihentető, az egész éves autodaféért cserébe kiutalt nyugdíjas jellegű meccsnézésben reménykedtem, de nem csak a csapat gondoskodott a magas vérnyomásról. A kommentátor például mindjárt az első percekben kihúzta idegességem gyufáját. Ilyenkor, számadás idején, amikor a jobb érzésű játékosok már a tengerparti nyaralás részleteit egyeztetik a csajokkal, s nem a nyargalászó modernhátvédek elleni bodicsek a legfőbb cél, különösen érzékennyé válok az ún. átigazolási hírekre. Megtudtam, hogy figyeljük a Sunderland kapusát (teljesítményét látva, volt már rosszabb befektetésünk), továbbá, hogy a Rockabilly Kid, Bellerín a Barcelonához készül (szerintem ne tegye), s helyette Oxlade-Chamberlaint alkalmaznánk a jobb-bekk posztján. Uramisten, mért! Chambo virtigli támadó, aki az elmúlt években kisebb sziklányivá serdült, s ha jó napot fog ki, még mindig követhetetlenül gyorsan és ravaszul cselez, beadásai is szemrevalók, húzós távoli bombái pedig rendre riadalmat okoznak az ellenfél baromfiudvarában. Tényleg ezt akarjuk? Hogy a végén még a saját kapuját rohamozza? Középpályást a védelembe? Holnaptól tanítsak biológiát?
Meccs közben rájöttem: Özil és Sánchez kétpetéjű ikrek.
