EZ A MADRID MÁR MEGINT AZ A MADRID

Tegnap este, egy utolsó pillanatban szerzett Benzema-góllal döntetlenre hozta a Sevilla elleni kupavisszavágót a Real Madrid. A továbbjutás szempontjából ennek semmi jelentősége nem volt, (összesítésben 6:3), mégis hatalmas ünneplés volt a pályán és a kispadnál. Oka: ez volt a 40. mérkőzés zsinórban, ahol nem kapott ki a csapat. Spanyol rekord. Az eddigi csúcstartó a Barcelona volt, ez persze még édesebbé tette ezt a(z önmagában semmit sem jelentő) győzelemmel felérő döntetlent. Az egyenlítő gól paradigmatikus volt, pontosan mintázta a Realt. A gól mindent megmutatott abból, ami a Madrid most. Először is volt benne dribli bőven. Benzema sarokkal Marcelóhoz, Marcelo sarokkal vissza Benzemához, aztán két csel (egy induló és egy pazar lövő, érdemes lassítva nézni, ahogy B. elnéz erre, majd elindul arra) majd egy igazi finom skill jön, és egy jól eltalált lövés. Másrészt viszont volt benne szerencse is, a lövés megpattant egy lábon és az utolsó cselhez is kellett a sevillai védő rutintalansága. Egy része a madridi játéknak általában is ilyen: nehézkes, nyögvenyelős, bosszantóhibás, hisztis, szerencsésen pattanós. De másrészt, nagyobb, sokkal nagyobb részt: pazar, sikeres, élményszámba menő.

A Real menetrendjét nézve (Sevilla-bajnoki, Celta-kupa, Málaga-bajnoki, Celta-kupa) simán meglehet az európai rekord is, amit jelenleg az öt évvel ezelőtti Juventus tart, szigorúan csak az ún. topligákat figyelmbevéve. Tavaly (nagyjából) húsvéttól idén farsangig nem kikapni: különleges eredmény. Jöhet most böjt, de az elmúlt sorozat nagysága eltagadhatatlan. A Zidane-vezette csapat összstatisztikája is sokatmondó: 56 mérkőzés, 42 győzelem, 2 vereség (több trófeát gyűjtött be, mint ahány veresége van!), a gólarány is elképesztő: 161:52, tehát meccsenként kevesebb, mint egy gólt kaptak és majd' 3-at rúgtak!

Sosem tagadtam, hogy madridista vagyok, ahogy azt sem, hogy – ha nem is Hegyi Ez A Madrid Már Nem Az A Madrid Iván módján – szívesen és lelkesen kritizálom a csapatot. De most nem, vagy csak alig tudom. 

A Real kirakatcsapat, igaz, de ezzel együtt a nyomás is nagy, és ez alatt a nyomás alatt játszanak így. Ebben a 40 meccsben a tavalyi BL-hajrá is benne volt, többek között. A bírók meg-megtolják őket, igaz, de azért a fenti statisztikát nehéz volna a bírók működésével magyarázni.

Borzalmas, mikor leállnak, ha vezetést szereznek, igaz, de aztán valahogy mégis megoldják. (A Sevilla elleni 180 percet pl. már az első 45-ben eldöntötték, az első meccs második félidejét én konkrétan átaludtam, a visszavágón meg csak annyira játszottak, amennyi a döntetlenhez kellett.)

Világsztárok sora játszik a Realban, igaz, de épp a Sevilla elleni párharc volt az, ahol Cristiano Ronaldo és Bale egy percet sem játszottak (Benzema sem sokat) és így szerzett a csapat 6 gólt. Ugyanezt nehezen tudom elképzelni mondjuk a ...-val (öncenzúra, a békesség miatt :) Ráadásul egy rakat jó focista még nem lesz nyerő csapat, ahogy a legjobb edző is csak szenved egyedül. Ki lehet jelenteni, hogy Zidane a legjobb edző Del Bosque óta. (Úgy értem, hogy a Madrid számára a legjobb!)

Koromból adódóan, sokaktól eltérően, én nem láttam a Puskás-féle Madridot játszani. (Szöllősi Györgyön kívül más sem nagyon…) A videotonos UEFA-kupa döntőre emlékszem, de az nem volt (a többihez képest!) fénykor. Amire én igazán emlékszem, az a 90-es évek eleje-közepe (Redondo!!!), s aztán a Raul RAUL (és Morientes)-féle csapat, illetve Ronaldo (nem szükséges hozzáilleszteni semmiféle jelzőt) és a "többiek".   

"A Real-szintű focit évek óta a Barcelona játssza" – mondogattam magamnak az elmúlt években, biztatásnak. Most máshogyan mondom. Mert ugyan nem tudom, hogy mit kell érteni egészen pontosan azon a kifejezésen, hogy "az a Madrid", de az a sejtésem, hogy ez a Madrid újra "az" a Madrid. Nekem mindenképp.