Benedek Szabolcs
MEGVERTÜK A LISTAVEZETŐT
Én már csak az a fajta szurkolóveterán vagyok, aki folyamatosan végigpofázza a meccseket, hogy bezzeg amikor anno ez meg az játszott, milyen jó volt, és egyébként is, ezek a mai szerencsétlenek. A Honvéd–Vasasról speciel az jutott eszembe, hogy egyrészt valamikor a rendszerváltás környékén Tichy és Czibor álltak mellettem a lelátón, másrészt meg egy másik alkalommal csodálkozva számoltam, hogy a mieink tizenketten jöttek ki kezdésre, egy számomra tök ismeretlen arccal. Utóbb kiderült, hogy az Angyalbőrben című sorozat egyik epizódját forgatták a Honvéd–Vasas meccs mellékzöngejeként. (Utólag jelzem, hogy a sztori kicsit sántított, abban az időben a Honvéd-játékosokat nem vitték el se Vasbogdányra, se más, valós helyszínekre szimplán laktanyába.)
Na, de szombat délután a listavezetőt fogadtuk. Augusztusban láttam a két csapatot a Fáy utcában, akkor a Vasas 2-0-ra nyert, most nem jutottam ki, maradt a képernyő (van valami különös bája ezeknek az internetes közvetítéseknek: szpíker nincs, replay csak a góloknál, majdnem tökéletes valóságszimuláció). Az világosan látszott a monitoron is, hogy klasszisokkal jobban játszottunk, mint három hónappal ezelőtt. Még úgy is, hogy hosszú mezőnyfölényünket követően Pavlov hozzám hasonlóan nem tudta nem kihagyni a ziccert, és nevéhez méltó reflexekkel belőtte a Vasas első helyzetét. Utána jött Prosser szöglete érintés nélkül, majd az utolsó másodpercekben slusszpoénként Eppel kapáslövése. 2-1, itthon maradt a három pont, noha most a Vasas is otthon érezheti Kispesten magát, hiszen amíg az új stadionja el nem készül, addig a Bozsikban játssza a hazai mérkőzéseit. Ez a délután most nem az övék volt. És még a nívóra se lehetett panasz, a Vasas egy hete is jó meccset játszott ugyanitt. Csak így tovább, ugyebár, mindenkinek.
(Ja, és még egy kis retro: mostani kapusunknak, Grófnak az apja harminc esztendeje egy évet ült Andrusch mögött a Honvéd kispadján, aztán eligazolt, és a Vasasban védett is néhány meccsen.)
