Kiss Tibor Noé
JÓ VOLNA KICSIT OLASZNAK LENNI
(avagy néhány bekezdésben a Macedónia–Olaszország focimeccsről)
Szlovén sportcsatornán nézem a Macedónia–Olaszország vb-selejtezőt, közben azon gondolkodom, hogy az olaszok hányadik ugyanilyen meccsét látom. Álmatag játék, néha egy-egy sprint, felpörgetés, az igyekvő macedónok két kategóriával egy átlagolasz alatt. Belotti (a jövő nagy csatára!) izeg-mozog, agilis, persze hogy ő szerzi a vezető gólt.
Szünet, Szlovéniában nincs elemzés, csak reklámok. Odakint fújja a szél az olajfákat, a ház előtt néha elzúg egy robogó. Marad idő vacsorát készíteni, kenyeret kenek kajmakkal, odahaza sehol nem kapható ez az egyszerre túróra és vajra emlékeztető balkáni valami. „A forralt tejet lehűtik, lefölözik, ezt a fölt rétegesen egymásra rakják, sózzák, majd hosszan érlelik” – írják a gasztroblogok. Mennyei.
Közben megy a meccs is, az ötvenötödik perc körül járunk. Szkopjéban minden megváltozott, fergeteges macedón támadásokra térek vissza. Nestorovskiban buzog a tettvágy, bevág egy nagy gólt (Balogh Norbi inkább meg se nézze, mekkorát), Bonucci sérült rovarként ténfereg, hátrálva próbál szerelni, Verratti térdre borul, Buffon újra és újra feltűnően későn reagál, a macedónok rohannak („mennyi mérgezett egér”), már 2:1, de lehetne könnyen három, négy vagy öt is, az olaszok percekig romokban hevernek. A szkopjei szurkolók talán még soha nem éltek át ilyesmit, tépik a hajukat izgalmukban és dühükben.
Kár izgulni.
(A szerző fotója)
Még 2:1-es macedón vezetésnél megjegyzem (tanúm van rá), hogy ezt a meccset biztosan az olaszok nyerik meg 3:2-re, hiába nézzük együtt, hogy lehetne 6:1, pár pillanat múlva pedig 7:1 a macedónoknak, ezt a meccset az olaszok nyerik meg 3:2-re, hajtogatom a hatvanötödik perc környékén. Nem mintha jós lennék vagy különlegesen nagy tippelő (nagyon nem), csak az olaszok, s alighanem ezért gyűlöli őket a fél világ, az olaszok az ilyen meccseket izzadva, de valójában mégis fütyörészve megnyerik, mint ahogy most is azt fogják tenni, hiszen…
…a hetvenedik perc körül elkezdenek futballozni. Onnantól nincs a labda a hazaiaknál, mintha még a kirúgásokat és a bedobásokat is olaszok végeznék el, minden az olaszokhoz száll. Akinek az Eb-n új volt a Pellé-Éder kettős, az most figyeljen: a hajrában a Belotti, Immobile, Sansone hármas (felkészül: Berardi) nyomul, olasz mércével számítva fiatal csávók, hatalmas elánnal és olaszos játékintelligenciával. Immobile szerez két okos gólt. (Ez a melírozott hajú balfék, ilyen névvel, hogyan lesz évről évre sokkal jobb játékos, az olaszok hogy csinálják ezt is?) Ebbe a szűk húsz percbe a két gólon kívül még belefért egy lesgól és egy gyanús tizenegyesszitu is (Immobilét immobilizálták, mi scusi!).
A végén Buffon mosolyogva adja át a mezét egy szemüveges macedón kissrácnak, megeszem az utolsó falat kajmakos kenyeret, és reménykedem abban, hogy nem bundameccset láttam. Holnap átugrom Triesztbe, jó volna kicsit olasznak lenni.
