Kiss Tibor Noé  Kiss Tibor Noé

NULLA, NULLA, SEMMI

 

 

Laptopon keresem a megfelelő streamet, közben kapcsolgatom a tévét. A HRT3-ason magyarul beszélnek, horvátul feliratoznak, közben süvít a szél, a ló nem mozdul, hiába verik a kantárral. Ez Tarr Béla filmje, A torinói ló. Eleinte humorosnak tűnik a párhuzam: a filmnél csak a magyar futballisták lassabbak, aztán már nem annyira vicces. Mintha az összes játékosunkat leszedálták volna, Irapuato-feeling Tórshavnban. Jön a szomszéd, előadja a nagymonológot azokról, akik elvesznek tőlünk, nemesektől, mindent. Jönnek a cigányok, megátkozzák a kutat. Másnapra ki is fogy belőle a víz, a ló már nem eszik, nem iszik. Ami a futballpályán történik, ehhez képest súlytalan, semmiség, szóra sem érdemes. A feröeriek (a világranglista 135. helyéről) szépen passzolgatnak. Közben mi, magyarok, játékosok, szurkolók, bámuljuk a saját meccsünket. Ülünk a kisszéken, szemben a zsírfoltos ablakkal, a domboldal tetején álló kopasz, szélrázta fával. Tórshavnban is tombol a szélvihar, apokalipszis most. A második félidőben romlik a helyzet, a feröeriek (az ötvenezer lakosú országukból) lefutnak, kipasszolnak bennünket. Kapufa, istenem. Néhány biztató Nagy Ádám-passz, a szokásos Szalai-luft. Együtt robogunk a végítélet felé. A feröeriek nem tudják elvégezni a szögletet, az orkán elfújja a helyéről a labdát. Nincs többé fény, nincs többé parázs, nincs többé szél, a hatodik nap végére csak a sötétség marad. Fordított teremtéstörténet. Hármas sípszó. Nulla, nulla, semmi.

További posztok