Szurkolói Zóna
MAGYAR FODBALLKARNEVÁL
Bihari Ágnes, Páthy Ádám, Sánta Sebő – Marseille
Marseille-ben a régi kikötő felé fordulva, ahová a szurkolói gyülekező volt meghirdetve, már kilométeres távolságból is lehetett érezni a pirotechnikai eszközök füstjét. A fokozott rendőri készültség és az utcáról minden mozdíthatót pánikszerűen bepakoló boltosok látványa nem ígért sok jót a város számára. Legyen az ellenfél az Iszlám Állam vagy a legkeményebb Olimpique-huligánok brigádja, ezen a napon csak vesztesként távozhatott volna bármilyen konfliktus esetén. Mind a magyar rendőrség mind a média részéről igyekeztek eltántorítani a kikötőbe vonulókat, de veszélyt csak saját magára jelenthetett a több tízezres, piros-fehér-zöld emberáradat.
Majdnem óramű pontossággal indult meg a vonulás a stadion felé a két órára meghirdetett időpontban. Az egységet jól jellemezte egy magyar lobogó melyre Ferencváros-Újpest felirat került. Eleinte volt az emberben némi félsz, de ez lassan elpárolgott. A rendőrök a menet biztosítása miatt negyedórás időközönként megállították a tömeget ekkor egy vezérszurkoló a klasszikus koreográfiákkal mozgatta meg és énekeltette a szurkolókat. Az első sorok egyikéből ilyen pillanatokban hátratekintve érezte úgy az ember, hogy álmodik, egyszerűen nem lehetett látni a menet végét. A stadionban látott arányokból kiindulva 25-30 ezer közé tehető a menetelő tömeg nagysága.
A biztosításban magyar rendőrök is részt vettek, a sorból bármikor ki lehetett lépni, semmilyen keménykedés vagy túlzott intézkedés nem történt. A klasszikus szurkolói daloktól eltekintve, melyekben néhány szomszédos néppel való barátságunkat fejezzük ki, semmilyen negatív felhangja nem volt a vonulásnak. A jelenlévő lengyel szurkolókra és a barátságra való tekintettel többször felhangzott a „Polska, Polska” rigmus is. A franciák mindeközben először láthatóan megrökönyödve fogadták a tömeget, majd mosolyogtak és előszedték telefonjaikat, hogy felvételeket készítsenek. Az erkélyekről fürtökben lógtak ki az integető házigazdák. Az integetőket a tömeg a külön erre az alkalomra született „Bonjour kedves franciák!” kezdetű – és végű – nótával köszöntötte.
A másfél órás séta a stadion mellett ért véget. Ekkor már a kezdetben feszültnek tűnő rendőrök is megnyugodtak, vélhetően nem ekkora tömegre számítottak, és bennük is volt némi félsz. Mosolyogva fogadták a pacsikat, és beálltak egy-egy selfie-re is. Az út alatt nem lehetett szeszes italt kapni viszont a stadionhoz közel már igen. Az ember már idáig is azt gondolta, hogy a hangulat fokozhatatlan, de tévedett. Az egész tér folyamatosan a magyar indulóktól volt hangos. A hangulatkeltésbe brazil dobosok is bekapcsolódtak. Egy amerikai srác azt tudakolta tőlünk, hogy hol tud magyar sálat venni, mert innentől kezdve ő nekünk fog szurkolni. Megkapta a miénket.
Egy dologban már a cseh-horvát meccs alatt is biztosak voltunk. A kinti hangulatot nem lehet átmenteni a stadionba. Nyilván a szurkolók is felhígulnak, a felének meg már nincs hangja. A mérkőzésről nyilván sokat lehet olvasni, így szerencsénkre nem nekünk kell beszámolni róla. Nehéz is lenne, csak az egyenlítő gólra emlékszünk.
