D. Bányász Gergő
TÖRZSHELY
…a kora délutáni nap ragyogott, de vacogtak az ujjaim a hidegtől. A karom is merev lett, lefagyott mindenem, pedig egy gondolatnyira ültem a kályhától. Már az első pillanatban elvakított, szorított egy érzés, amitől csak a közvetítés hangját hallottam, a képét egyáltalán nem – csupán árnyakat, piros mezben száguldozó árnyakat láttam.
Úgy zúdult rám a fájdalom, mint amikor kicsap a láng a vaskályhából – furcsa érzés volt, ahogy az Arsenal nekünk esett, nem ehhez szoktam hozzá. Mintha a törzshelyemen már ült volna valaki. Hiába kockás az abrosz a másik asztalon is, hiába ér hozzám a szemével a pincérlány, hiába kéri, hogy maradjak egy hosszú kávéra, hiába ígéri a tekintetével, hogy kibontja a haját… Nem maradhattam, nem nyerhettünk!
