A Barcelona - és utána a többiek
Az év csapatai
Az nem lehetett kérdéses, hogy ki a legjobb. Az már annál inkább, hogy a győztest kik követik a listán.
1. Barcelona
Beszéljenek a számok. A Barcelona 2011 decemberében hat mérkőzést játszott, mindegyiket megnyerte - pedig ott volt ezek között a Real Madrid elleni idegenbeli derbi és a klubvilágbajnokság döntője is. A gólkülönbség decemberben: 29-1. Ez a Barcelona. Könnyedség, elegancia, a futball művészete. Azt nehéz megmondani, hogy Guardiola Barcelonája volna-e minden idők legjobb csapata. De egy biztos: amit mi, harmincasok láttunk, azok közül messze a legjobb.
2. Real Madrid
Nem udvariaskodásból tesszük a második helyre a Real Madridot, a Barcelona mögé. 2011-ben a Real a legtöbb várakozást felülmúlta, legalábbis, ami a csapat játékát illeti. Energikus, villámgyors, könyörtelen támadófoci az első perctől az utolsóig, erről tanúskodnak a számok is: Cristiano Ronaldóék 2011-ben hússzor szereztek minimum négy gólt egy mérkőzésen. Ebben még a Barcelonánál is jobbak. Csakhogy az egymás elleni meccseken szinte kivétel nélkül a Barcelona volt sokkal jobb.
3. Manchester City
Sorra döntötte meg a rekordokat az angol bajnokságban ősszel a Manchester City - győzelmek, gólok egymás után. A Mancini-féle csapat a korábbi színtelen focit kombinatív, látványos játékra váltotta le, ezért pluszpont jár. A Bajnokok Ligájából történő kiesés kínos ugyan, de a kudarc élét tompítja, hogy a City 35 év után nyert újra fontos trófeát, amikor az FA-kupa májusi döntőjében legyőzte a Stoke Cityt. A meccs után Manchesterben százezren ünnepelték a csapatot, ami mindent elmond a győzelem jelentőségéről.
4. Uruguayi válogatott
A Copa Américát a legjobb csapat nyerte meg 2011-ben, a csapat szót a mondatban háromszor is aláhúzhatnánk. Az uruguayi válogatott sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott a kontinenstornán, mint a 2010-es vébén, amelyiken negyedik lett. A csapat még azt is elbírta, hogy Cavani és Forlán formán kívül játszott - ott volt helyettük Muslera, Lugano, Coates, Perez, Ríos és Suárez, hogy csak a legjobbakat említsük. Ha kellett, támadtak, ha kellett, védekeztek, ha kellett, kontráztak, minden a helyén volt.
5. Német válogatott
A német válogatott augusztusban felkészülési mérkőzésen 3-2-re legyőzte Brazíliát. Érdemes a dátumot feljegyezni, ez volt az a nap, amikor a - futballtörténelem során először - a németek játszották a brazilos focit, a brazilok ellen! A Joachim Löw-féle fiatal válogatott hónapról hónapra tökéletesebben játszik. Klose mintha sosem akarna kiöregedni, Gomez és Podolski épp a csúcshoz közelít, s rajtuk kívül ott van még Reus, Götze, Holtby, Schürrle. Valamint Thomas Müller, a vb-gólkirály. Fényes jövő: ez vár a német válogatottra.
Akik kimaradtak
Veretlenül nyerte meg tavasszal a portugál bajnokságot a Porto, amely az Európa-ligában is folytatta diadalmenetét. Ha ősszel - Villas-Boas nélkül - nem estek volna ki a BL-ből, alighanem az ötödik helyre rangsoroltuk volna őket. Év elején még úgy tűnt, hogy a Borussia Mönchengladbach biztos kiesőnek számít a Bundesligában, Lucien Favre munkája azonban meghozta gyümölcsét - a csapat most a BL-indulásra is joggal pályázik. A BL-történetének egyik legnagyobb meglepetését szállította az APOEL, amely első ciprusi csapatként jutott be a legjobb tizenhat közé a sorozatban. Ugyancsak a BL-ben alkotott nagyot a Napoli, amely óriási fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy a csoportjában megelőzte a Manchester Cityt. Nem hagyhatjuk ki az Eb-selejtezők két meglepetéscsapatát, az észt és az örmény válogatottat. Az észtek - a csoportjukban Szerbiát, Szlovéniát és Észak-Írországot megelőzve - pótselejtezőt játszhattak az Eb-ért. Az örmények csak a csoport harmadik helyét szerezték meg Oroszország és Írország mögött, de a fejlődésükről mindent elmond, hogy ősszel fantasztikus játékkal győztek Szlovákia ellen 4-0-ra. Zárásként pedig említsük meg Dél-Amerika egykori pofozógépét, a venezuelai válogatottat, amely története messze legjobb eredményét elérve negyedik lett a Copa Américán.
További cikkek a rovatban
Szenvedély, szív, hivatás, haza
Kukorelly Endre emlegeti a Fradit, Varga Zoltán és a horvátokat – meg az unalmat. Év végi körkérdés, 18. rész
X Professzor a mutánsok élén
Horváth Béla szerint X Professzor lenne az ideális választás a magyar szövetségi kapitányi posztra. Év végi körkérdés, 18. rész.
A foci ereje
- Dárdai Pál
- Andrés Iniesta
- José Mourinho
- év végi körkérdés 2017
- Mohamed Salah
- Manchester United
- Barcelona
- Lincoln City
László Ágnes (a "Kislány, nagy foci" blog szerkesztője) a barcelonai élményekről, az egyiptomi és angol hősökről és a manchesteri buszozásokról. Személyes válaszok. Év végi körkérdés, 17. rész.
Videoton, Hoffenheim, Tatabánya!
- Szalai Ádám
- év végi körkérdés 2017
- Arsenal
- Manchester United
- Liverpool
- Bordeaux
- Videoton
- Tatabánya
- Hoffenheim
Zelei Dávidnak a Vidiről vannak jó emlékei 2017-ből: a Bordeaux elleni siker tényleg óriási volt. A folytatást hagyjuk, inkább hajrá, Tatabánya! Év végi körkérdés, 16. rész.
Andrés Iniestától Ferenc pápáig
Sánta Szilárd számára Andrés Iniesta „a futballista”. Ferenc pápa pedig az ideális szövetségi kapitány. Év végi körkérdés, 15. rész.
Coutinho maradjon, kösz!
Gazdag József szerint Vinnie Jones lenne az ideális választás a magyar szövetségi kapitányi posztra. Különben pedig: Liverpool forever! Év végi körkérdés, 14. rész.
Mikor él át egy Real-drukker ilyet?
Purosz Leonidasz az Udinese feltámadásának örül a legjobban, de a szövetségi kapitány kérdésében bizonytalan. Éljen az olaszos tiki-taka! Év végi körkérdés, 13. rész.
Hátha majd most! Hahaha!
Kiss Lászlónak nem sok öröme volt idén a futballban (Juve-kudarc a BL-döntőben, Olaszország lemaradása a vb-ről), de az év csapata kárpótolta mindenért. Év végi körkérdés, 12. rész
Szeretném tovább csodálni a játékukat
Egressy Zoltán a Barcelona fanatikusa, vagyis nem nagyon érdekli, hogy a Real Madrid hány trófeát nyert idén (sokat). Év végi körkérdés, 11. rész.
Futballkapitány? Kemény Dénes!
Máté Gábor nem sémákban gondolkodik, szerinte Kemény Dénest kellett volna kineveznia magyar fociválogatott élére. És még: az új Messire várva. Év végi körkérdés, 10. rész