Gólképtelen birminghamiek, hódító ausztrálok
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.
612 perc telt el azóta, hogy az Aston Villa utoljára a kapuba talált Premier League-mérkőzésen. A birminghamiek ezzel új klubrekordot állítottak fel, az egyesület 141 éves fennállása során korábban még sohasem fordult elő, hogy a csapat hat egymást követő bajnokin nem szerzett gólt. A góllövéssel azonban nemcsak az utóbbi hetekben gyűlt meg a baja Paul Lambert együttesének: a játékosok az eddig lejátszott 23 forduló alatt mindössze 11-szer vették be az ellenfelek kapuját. Ez pedig új negatív rekord, nemcsak a Premier League-ben, hanem az egész angol első osztály történetében is.
8. idegenbeli mérkőzését veszítette el sorozatban a Parma a hétvégén, amivel az olasz együttes ugyancsak új negatív klubcsúcsot hozott össze. A Serie A jelenlegi sereghajtója legutóbb négy hónappal ezelőtt szerzett pontot idegenben, a csapat szeptemberi, Chievo elleni bajnokiján. Vasárnap a sárga-kékek attól a Milantól kaptak ki 3-1-re, amely az utóbbi időben szintén szenvedett: a rossoneróknak december 14-e óta ez volt az első győzelmük a bajnokságban. Rosszabb hetet zárt a városi rivális Inter. A kék-feketék a Sassuolo otthonában szenvedtek 3-1-es vereséget, így a szezon során már másodszor esett meg velük, hogy két egymást követő mérkőzésen is pont nélkül sétáltak le a pályáról. Ami pedig a Sassuolót illeti: a kiscsapat története során korábban még sohasem tudta legyőzni az Inter, sőt, a gárda a korábbi találkozókon 15 gólt kapott a nerrazzuriktól, miközben egyet sem rúgott.
5 torna, 5 elődöntő - ez a ghánai válogatott mérlege 2008 óta az Afrika-kupákon. A Fekete Csillagok teljesítménye egyedülálló az afrikai kontinenstorna történetében, korábban még egyetlen csapatnak sem sikerült öt egymást követő viadalon bejutnia a legjobb négy közé. A ghánaiak a rekordot Guinea 3-0-s legyőzésével hozták össze vasárnap, így már hat mérkőzés óta veretlenek a vörös-sárgákkal szemben. A gólszegény csoportmeccseket követően a negyeddöntőkben meglepően sok, összesen 16 gól született az Afrika-kupán, ami rekordbeállítás a torna ezen szakaszában. A 16 gólból 6 a két Kongó mérkőzésén esett, ahol a közép-afrikai "nagytestvér" (Kongói Demokratikus Köztársaság) kétgólos hátrányból felállva győzte le 4-2-re a nyugati szomszédot (Kongó), és ezzel története során másodszor jutott be az elődöntőbe a kontinensviadalon.
4 gólt kapott a hétvégén a Bayern München a Wolfsburgtól a Bundesligában, pontosan annyit, mint amennyit a müncheni gárda a bajnokság korábbi mérkőzésein (18 forduló alatt) összesen beszedett. Mindemellett a 4-1-es vereség a bajorok trénerének, Pep Guardiolának a legnagyobb idegenbeli bukása volt edzői karrierje során. A Bayern München egyébként legutóbb 2009 áprilisában kapott négy gólt egy bajnokin - éppen a későbbi bajnok Wolfsburgtól. A találkozón a farkasok részéről Bas Dost és Kevin De Bruyne is két gólt szerzett, ami kisebb szenzációnak számít azok után, hogy a Bayern ellen 102 mérkőzés óta egyetlen játékos sem tudott duplázni.
2 különböző kontinentális bajnoki címmel rendelkezik már Ausztrália azok után, hogy a gárda a négy óceániai elsősége mellé szombaton az Ázsia-kupát is begyűjtötte. Az auszik a fináléban azt a Dél-Koreát győzték le 2-1-re, amely immáron 55 éve képtelen begyűjteni a trófeát. Az ausztrál csapatból Tim Cahill és Mark Bresciano is történelmet írt, ők az első játékosok, akik két különböző kontinensviadalon is aranyérmet szereztek (mindketten ott voltak a keretben a csapat utolsó, 2004-es óceániai győzelménél). Ausztrália megérdemelten nyerte meg az idei Ázsia-kupát. A gárda hat meccsen 14 gólt lőtt, miközben csak hármat kapott. Előbbivel első, utóbbival a második helyen végzett a statisztikai táblázaton - éppen a döntőig kapott gól nélkül menetelő Dél-Korea mögött.
Forrás: FIFA
További cikkek a rovatban
Spanyol századosok, dúsgazdag kínaiak és a kenyai mészáros
- Zlatan Ibrahimovic
- Luis Enrique
- Claudio Pizarro
- Klass-Jan Huntelaar
- Alex Teixeira
- Fernando Torres
- Victor Wanyama
- PSG
- Marseille
- Atlético Madrid
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.
Ezergólos riválisok, tökéletes hölgyek
- Lionel Messi
- Cristiano Ronaldo
- Salomon Kalou
- Oscar
- Eden Hazard
- Alberto Gilardino
- Chelsea
- Hertha BSC
- Palermo
- Real Madrid
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.
Szárnyaló veteránok, termékeny bal lábak és egy furcsa barátság
- Aritz Aduriz
- Paulo Dybala
- Clemens Fritz
- Robert Lewandowski
- Arsenal
- Juventus
- Boca Juniors
- River Plate
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.
Dél-amerikai ragadozók, kihagyott büntetők és Terry furcsa duplája
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.
1500 Juve-győzelem, két öreg róka és Afrika új királya
- Lionel Messi
- Pierre Emerick Aubameyang
- Gonzalo Higuaín
- Ricardo Carvalho
- Gareth Bale
- Juventus
- Sporting Lisszabon
- Porto
- Napoli
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.
Tökéletes görögök, türelmetlen madridiak és a monacói tizes
- A hét számai
- Rafael Benítez
- Wayne Rooney
- Lacina Traoré
- Monaco
- Olimpiakosz Pireusz
- Benfica
- Sporting Lisszabon
- Porto
- Real Madrid
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.
, hb
Dübörgő londoniak, verhetetlen párizsiak, és a lehengerlő Borsócska
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.
, hb
Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.
, hb
Különleges gólok, lehengerlő csatárok és egy verhetetlen thai csapat
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.
Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő
Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.