2013.07.29., ktn

Elsőre talán Just Fontaine, aki az 1958-as világbajnokságon rekordot állított fel azzal, hogy hat mérkőzésen 13 gólt szerzett.

Vagy az első Európa-bajnokság megrendezése. Aztán a nyolcvanas évek kiváló francia válogatottja, Michel Platini, Alain Giresse, Jean Tigana és a többiek. A csapat légies könnyedségű, látványos támadófocija. A magyar válogatott mexikói veresége (0-3). Eric Cantona. A Marseille bundabotránnyal beárnyékolt BL-győzelme. A kétezres évek fordulójának aranycsapata és Zinedine Zidane. A Bajnokok Ligájában éveken keresztül menetelő Lyon.

A közeljövőben változhat a kép, a Paris Saint-Germain és az AS Monaco révén - mindkét klubcsapat milliárdos tulajdonosok kezébe került, s hamarosan az európai topcsapatok szintjére emelkedhet. A francia focit is felfedezték a futballmágnások. Két héttel ezelőtt, hosszas tárgyalásokat követően a Paris Saint-Germain leigazolta Edinson Cavanit a Napolitól. A francia klub 64,5 millió eurót fizetett az olasz csapatnak az uruguayi csatárért, aki ezzel minden idők ötödik legdrágább futballistája lett. Csak Cristiano Ronaldo, Zinedine Zidane, Zlatan Ibrahimovic és Kaká előzi meg (az ötödik helyet ezelőtt egy másik francia szerzemény birtokolta, a kolumbiai Radamel Falcao, akiért a Monaco néhány hete adott 60 milliót az Atlético Madridnak). A PSG 2011 nyara óta összesen 364 millió eurót költött el a játékospiacon. A párizsi lehetőségekről minden elmond, hogy a klub 15 millió eurót adott a Lille-nek a 20 esztendős Lucas Digne-ért, aki még a francia felnőtt válogatottban sem mutatkozott be.

Közben épül a monacói szupercsapat is, a nagyhercegségbeliek idén nyáron kezdtek bele a nagy átalakításba, eddig 144 millió eurót elköltve a játékospiacon. A már említett Falcao mellett legnagyobb fogásuk James Rodríguez volt, a kolumbiai középpályásért a klub 45 milliót sem sajnált. Rodríguez ezzel minden idők 17. legdrágább futballistája lett. Anélkül, hogy lebecsülnénk a képességeit, jegyezzük meg: ezen a listán nem szerepel Messi, Xavi, Iniesta, Totti, Gerrard vagy Giggs neve sem, lévén ők felnőtt pályafutásuk során egyszer sem váltottak klubot. A költekező francia klubok mellett már kispályásnak tűnnek azok a "kőkorszaki" klubcsapatok, mint a Liverpool, amely idén nyáron a vigói Iago Aspast tudta Angliába csábítani, vagy a Milan, amely Robinhóval alkudozik, s három idény alatt sem költött el annyi pénzt új játékosok vásárlására, mint a Monaco néhány hét alatt. (A francia fejlődés amúgy is az olasz klubok rovására zajlik, a PSG kedvéért néhány év alatt egy csapatnyi klasszis tette át a székhelyét a Serie A-ból a Ligue 1-be.)

A tőkét Keletről érkezett pénzemberek biztosítják a franciák számára. A PSG elnöke az egykori teniszező, Nasszer al-Kelaifi, a világranglista 995. helyezettje. Királyi családból származik, nyelveket beszél, közel ül a tűzhöz - vagyis a Katari Befektetési Hatóság elnökéhez. Jóval többet lehet tudni a Monaco orosz származású tulajdonosáról, Dmitrij Ribolovljevről. A 47 éves üzletember eleinte alternatív gyógyászati eszközöket árult, majd az Uralkali nevű vegyipari vállalat élére került. Életútja kalandos: közel egy évig ült börtönben gyilkosság vádjával (amíg meg nem találták a valódi bűnösöket), de hiába zsarolták, nem volt hajlandó eladni cégét. Később Svájcba költözött, s a róla szóló cikkekben filantrópként tüntetik fel, orosz olimpikonokat támogat, ortodox székesegyházak felépítését pénzeli (esetenként 17, 5 millió euróval), a svájci Gstaad városában pedig kulturális központot alapított. A Forbes magazin 2011-es listáján a világ 93. leggazdagabb embereként tüntette fel, s a pletykák szerint néhány évvel ezelőtt kastélyt vásárolt Hawaiion a mozivásznakról ismert Will Smith-től.

Emberbarátság ide vagy oda, vitatható, hogy a Ribolovljevhez hasonló pénzemberek megjelenése jó irányba tereli-e a profi futball világát. Az angol futball erőviszonyait a pénztőke néhány év alatt megváltoztatta, a Chelsea és a Manchester City szürke középcsapatból Európa legerősebb klubjai közé emelkedett. A kezdeti kudarcok után a PSG is könnyedén nyerte meg a francia bajnokság előző idényét, és ne csodálkozzunk azon, ha a Ligue 1-ban idén újoncként induló Monaco sem a kiesés elkerüléséért harcol majd. Az "újgazdag" klubok Európában is gyors sikerekre számíthatnak: a PSG és a(z ugyancsak közél-keleti pénzekből felhizlalt) Málaga szépen menetelt a tavalyi BL-kiírásban, mindkét csapatot csak egy hajszál választotta el az elődöntőtől. Kivételt csupán a Manchester City jelent, az angolok kétszer indultak a Bajnokok Ligájában, de a csoportkört egyszer sem élték túl.

Mindez újra átrajzolhatja az európai futball térképét. Sok szurkolónak még azzal sem sikerült megbarátkoznia, hogy a Bajnokok Ligája mezőnyét felduzzasztották, s a leggazdagabb országok három-négy csapatot indíthatnak a sorozatban, miközben a kicsiknek már az idény előtt vérre menő meccseket kell játszaniuk ahhoz, hogy eljussanak a főtábláig. Hol vannak azok az idők, amikor egy Dinamo Kijev, Szpartak Moszkva vagy Steaua Európa legjobbjai között menetelt? De említhetnénk a Honvéd esetét is. Emlékeznek még arra, amikor a magyar bajnokot csak egy gól választotta el a BL-csoportkörtől? 1991 őszén a Sampdoria elleni visszavágó hajrájában Pagliuca máig emlékezetes bravúrral védte Negrau fejesét - ha abból az akcióból gól születik, a Honvéd juthatott volna be a BEK-csoportkörbe, ahol akkoriban még nem 32, hanem csupán 8 csapat szerepelt. Az utóbbi tíz évben a klubcsapatok térképéről azonban nemcsak a kelet-európai egyesületek tűntek el, hanem a patinás belga és holland klubok is. Az Anderlecht a BL-korszakban soha nem jutott be a legjobb nyolc közé, de ez a PSV Eindhovennek is csak kétszer sikerült. A BEK-ben sikert sikerre halmozó Ajaxnak sem kedvezett a BL létrehozása, az amszterdamiak a kétezres évek során mindössze 2003 tavaszán verekedték be magukat a legjobb nyolc közé.

Nem kizárt, hogy az elkövetkezendő évek során az európai klubfociban lassan átveszik a hatalmat az összevásárolt focicsapatok. A BL évről évre a négy európai topliga legjobbjainak játszótere - ezt az állóvizet kavarhatják fel a hozzájuk felzárkózó franciák. A különbség azonban egyre nő a futballmilliárdosok és az európai mezőny többi tagja között. A patinás egyesületek mellett - egy-egy milliárdos játékszereként - feltűnik még néhány felturbózott futballklub a porondon. Ennyi. A többieknek, kluboknak, vezetőknek, focistáknak, szurkolóknak meg kell barátkozniuk a gondolattal: nézhetik az álomcsapatok álommeccseit a nagyképernyős tévén. És álmodozhatnak arról, hogy valami csoda folytán ők is részesei lehetnek az álomnak.

(ktn)

A cikk eredetileg az Új Szó futballmellékletében jelent meg.