2012.09.06., focitipp.hu

Drezdában a szurkolásnak olyan intenzitása van, hogy ehhez képest az El Clásico vagy akármelyik Premier League-meccs csak afféle suttogósra vett matiné.

Itt van az ősz, a minimál-költségvetésű, hátizsákos futballtúrák ideje, amikor hajnalok hajnalán sietve bepakoljuk a túlélőkészletet - egy Vonnegut-könyv (Az ötös számú vágóhíd), öt piros alma, néhány "sójové rezy", egy doboz 500 mg-s C-vitamin, egy húsz évvel ezelőtti Prága-térkép és egy vízhatlan borítóval ellátott jegyzetfüzet -, csókot lehelünk alvó kedvesünk homlokára, s futunk, hogy elérjük a vonatot.

Augusztus 29., szerda
(Meteor Praha-Bohemians 3-1)

A Prágába tartó expresszvonaton angol házaspár ül velem szemben. Nyugdíjasok. Drezdába utaznak, kövér kofferrel, ezeroldalas bedekkerrel (Lonely Planet). Kedvesen kérdezősködnek. Hová-hová? (Focimeccsre.) Prágába? (Előbb Prágába.) Aztán? (Aztán Drezdába.) Mivel foglalkozom? (Focimeccseket nézek.) Mit csinálok szabadidőmben? (Focimeccset nézek.) Elnéző mosoly a válasz. S mit csinálok, amikor éppen nincs focimeccs? (Várom, hogy focimeccs legyen.) Tágra nyílt szemek. Olyan ez, mint a dalocska Vonnegut könyvében:

A nevem Yon Yonson,
Lakhelyem Wisconsin,
Munkahelyem fűrésztelep,
Ha az utcán megkérdeznek:
"Hát te ki vagy, és hogy hívnak?"
Erre én csak így felelek:
A nevem Yon Yonson,
Lakhelyem Wisconsin....

 

És így tovább, a végtelenségig.

Az út hátralévő részében is ugyanolyan kedvesen mosolyognak rám, de közben alighanem azt próbálják eldönteni, vajon az elmebetegségnek egy enyhébb (monomániás) vagy egy súlyosabb (azonnali hospitalizációt igénylő) formájával találták-e szembe magukat.

A Respektben a csehszlovák állambiztonság Kámen fedőnevű akciójáról olvasok. A sztori megér egy kis kitérőt: az ötvenes évek elején az ŠTB a valódi határtól néhány kilométerrel beljebb létrehozott egy fiktív határt (sorompóval, katonákkal), mögötte pedig egy hamis díszletekkel - amerikai cigarettával, amerikai alkohollal és amerikai állami szimbólumokkal - ellátott "amerikai bázis" fogadta azokat, akik a zöldhatáron át próbáltak emigrálni.

A csapda remekül működött, az ŠTB menekülők százait csalta lépre, akik - abban a hiszemben, hogy már Nyugaton vannak - az "amerikai bázisra" érve fellélegeztek, s minden rendszerellenes tevékenységükről részletesen beszámoltak az őket udvariasan faggató "amerikai tiszteknek", készségesen megnevezték még azokat a családtagjaikat, rokonaikat és barátaikat is, akik nem érzik jól magukat a kommunista rendszerben (hátha ezek a derék "amerikai tisztek" segítenek az otthon maradottaknak a szökésben).

Az ŠTB aztán a gyanútlan vallomások alapján emberek ezreit juttatta börtönbe. A "határcsapda" két kiötlőjét - Evžen Abrahamovièot és Emil Orovant - soha nem vonták felelősségre. Ma is élnek mindketten. Vonneguttal szólva: "Így megy ez."

Az állomásról (Hlavní nádraží) gyalog indulok el megnézni a Bohemians-stadiont, 45 perces zarándokút, kellemes útvonalon, kilátással a vršovicei háztetőkre. (Figyelemfelkeltő, kiabáló feliratok egy horgászbolt kirakatán: pondró, kukac, földigiliszta akciós áron kapható! Rybièky, èervy, žížaly...)

Bohemians. Ide mindig jó megérkezni, a hatalmas nyárfák alá. Ez a Ïolíèek. "Víc než stadion." A szlogen nem hazudik. Tíz percre is érdemes itt megállni, nézelődni, megpihenni, belélegezni a tribünök illatát. Valahogy otthonosabban érzem magam egy ilyen ódivatú, retrós helyen, mint a modern, plázákkal egybeépített, steril hangulatú multifunkciós arénákban, a Ïolíèek ugyanis együtt él, együtt lélegzik a környező házakkal. Ezért szeretem annyira.

Sokáig nem időzhetek itt, mert a Meteor Praha-Bohemians 1905 Praha kupameccset Libeòben játsszák: sárga metróval a Palmovka állomásig, onnan 10 perc gyalog. A kis Meteor-pálya is elbűvölő: az 1930-as években épült, mondhatni múzeumi példány. Szinte érezni a dohszagot a lelátón (az ember azt várná, hogy a játékosok fűzős mezekben, térdig érő buggyos gatyában futnak ki, mint anno). A hangosbemondó többször is nyomatékosan felhívja a nézők figyelmét arra, hogy a régi fatribünön tilos a dohányzás. (Emlékeztetőül: 1985-ben az angliai Bradfordban egy harmadik ligás meccsen egy eldobott cigarettacsikk miatt tűz ütött ki a fából készült lelátón, s a lángokban 56 szurkoló lelte halálát.)

A negyedik ligás Meteor és a másodosztályú Bohemians kupameccsére mintegy ezerötszázan gyűlnek össze. Nem sok. A Bohemians az egyetlen cseh klub, amelynek szélsőbalos anarcho-radikális szurkolótábora van: punkok, rasztafárik, farmerdzsekis metalisták és sörhasú "csehszlovák veteránok" gyülekeznek a kapu mögött. "Bohemka je a bude, a my sme s ní všude" - ezt éneklik. Néhány éve ugyanezek a szurkolók nagyszabású gyűjtést szerveztek a csődbe jutó klub megsegítésére, s tulajdonképpen ők mentették meg a klubot a teljes pusztulástól. (Pedig volt idő, amikor a Bohemians a legjobb négy közé jutott az UEFA-kupában, miután legyőzte még a Van Bastennel felálló Ajaxot is...)

Mellettem egy elivott arcú öregember álldogál a tribün egyik tartóoszlopának dőlve, zöld-fehér csíkos ingben. Katatón révületben nézi a meccset, meg sem mozdul. Lehet, hogy állva alszik? Aztán egyszer csak, nem sokkal a szünet előtt, teli torokból elkiáltja magát, halántékán kidagadnak az erek: "Bohemka, do toho!" Egyetlen üvöltés, s újra csönd. A meccs végéig mozdulatlan marad. Csak a szemüvegét veszi le, hogy megtörölje egy nagy, kockás (zöld-fehér) zsebkendővel.

Az esélytelen Meteor végül 3-1-re legyőzi a szuperfavorit Bohemkát, ami normális esetben a nettó futballcsoda kategóriájába tartozna, de ma - amikor egy 7,00-s szorzó gyakran a becsületnél is többet ér a játékosok számára - nehéz felhőtlenül örülni az ilyen "meglepetéseknek", mert a sportfogadás korában vajon ki szavatol a lady biztonságáért?

Augusztus 30., csütörtök
(Sparta Praha-Feyenoord 2-0)

Rotterdamban a meccs előtt a helyi huligánok megfektettek néhány Sparta-drukkert (túlerőben, vasrudakkal), ezért várható volt, hogy a prágai visszavágó sem a felebaráti szeretet jegyében telik majd. Délután ötkor a "Staromákon" teljes rendőri készültség fogad. Itt hangolnak a hollandok. Énekszó, üvegcsörömpölés, tompa zsivaj: meccsek előtti hangulat, vibrál a levegő. Gyanútlan koreai turista fényképezi az Orlojt egy laptopnak tűnő tárggyal, amikor széttörik mellette egy sörös flaska. Küldője ismeretlen. Sárgamellényes hatóságiak forgolódnak tanácstalanul, hátukon Antikonfliktní tým felirat világít.

Mintha vezényszóra mozdulnának, fél hatkor a mintegy ezerfős holland tábor egyszerre megindul, rohamléptekkel, szinte futva (hogy a nehézkes kommandósok ne tudják velük tartani az iramot). A mit sem sejtő, riadt arcú járókelők szállodák bejáratából és kávéházak kirakatai mögül figyelik tátott szájjal, ahogy a hangosan éneklő, fenyegető tekintetű holland futballszurkolók végigmasíroznak előttük, ez itt a Feyenoord legkeményebb brigádja, az SCF, leállították a forgalmat, a háttérben rendőrautók szirénáznak, Prága utcáin a "mindhalálig Feyenoord" visszhangzik:

"I'm Feyenoord till I die
I'm Feyenoord till I die
I know I am
I'm sure I am
I'm Feyenoord till I die"

Amikor a menet eléri a letnái nagy parkot (Letenské sady), akkor már helikopter köröz a magasban. A kutyát sétáltató cseheken és a meglepődött turistákon kívül itt vannak:

- a lovas rendőrök,
- a kutyás rendőrök,
- a rohamrendőrök,
- a közönséges "kékinges" rendőrök,
- a városi rendőrök,
- a civil rendőrök.

A bukósisakos rohamosztagosból van a legtöbb, de a civil zsaruk is sokan vannak, ránézésre thai-bokszbajnokok (csupa napszemüveges Jean-Claude van Damme), némelyikük Lonsdale vagy Everlast márkájú felsőt visel, hogy könnyebben "beleolvadjon" a környezetbe (persze könnyen leleplezi őket a fülük mögött tekeredő drót, meg az is, hogy néha a bokrok rejtekében lázasan beszélnek az adóvevőjükbe.)

A rendőrségi manőver mintha kudarcot vallana: a stadionnal szemközt a hollandok harci üvöltések közepette kis csoportokra szakadnak, és tízféle irányba kezdenek sprintelni, feladva a leckét az ide-oda nyargaló lovas rendőröknek. "Sparta, Sparta, who the fuck is Sparta?!" - skandálják a rotterdamiak, válaszként sörösüvegek és görögtüzek repülnek feléjük a stadion külső teraszáról, petárdák robbannak a lábak alatt, a káoszban a yardok letepernek és megbilincselnek egy holland drukkert. "Így megy ez."

Odabent kissé "csupasz" a prágai B-közép - mint kiderül, a Feyenoord-szurkolók az előző esti nyilvános edzésen felfedezték (és tönkretették) a Sparta-ultrák készülő koreográfiáját. A meccs közepes, a prágai csapatból az örökifjú Jarošík és a két gólt szerző Kadlec mellett az egykori DAC-játékos, a kameruni Leo Kweuke tűnik ki: fizikai erejét kamatoztatva úgy fedezi a labdát, hogy az ellenfélnek esélye sincs hozzáférni. Ez persze frusztrálóan hat a hollandokra, akik végül már hárman rontanak rá a szögletzászlónál, a jelenet ketrecharcra hasonlít, Kweuke eredményesen küzd a túlerővel, a közönség őrjöng, Lééé-o, Lééé-o, szól a dicsőítő kórus, mint Barcelonában Messinek.

A holland szurkolók ekkor már az "UEFA=maffia" feliratú transzparenst lengetik, és rendületlenül tesztelik a vendégszektor melletti plekszi-üveg ellenállóképességét. A Sparta 2-0-ra győz, és bejut a csoportkörbe, ahol a baszk Athletic Bilbao, a francia Lyon és az izraeli Ironi Kirjat Smona vár rá.

(Két nappal később olvasom a Mladá Frontában, hogy a meccs utáni éjjelen felfegyverzett, álarcos cseh huligánok Molotov-koktélokkal támadtak a hollandokra egy óvárosi bárban, egy meggyújtott fotelt pedig az ajtóba állítottak, hogy senki se menekülhessen ki. Mire a rendőrök kiérkeztek, az elkövetők kereket oldottak. Komolyabb személyi sérülés nem történt.)

Augusztus 31., péntek
(Dyn. Dresden-Kaiserslautern 1-3)

Drezda alig több mint kétórás vonatút Prágából (160 km). Ideális hely, minden közel van egymáshoz: a vasútállomás, a stadion, a belváros. Az egyetlen negatívum, hogy szünet nélkül esik az eső. Oda se neki! Ebéd a stadion előtti parkban, egy piac forgatagában, a sátorponyva alatt, ahol laktató lencsefőzeléket kapni 2,50-ért (és sűrű, gőzölgő gulyást 3-ért).

A második ligás Dynamo Dresden-Kaiserslautern meccs körítése egészen elképesztő. Egy órával a kezdés előtt már megtelik a kapu mögötti állóhelyes tribün, s ahogy megjelennek az első bemelegítő játékosok, felzúg a "Dynamo! Dynamo! Dynamo!", de olyan hangerővel, hogy beledübörög a stadion. A kezdésre zsúfolásig telnek a lelátók (a B-közép előtti kerítésre kikerül a székesfehérvári ultrákkal baráti kapcsolatokat ápoló zwickaui Red Kaos drapija is), a hangulat minden várakozást felülmúl, harmincezer ember énekel. Azt éneklik: "Dy-Dy-Dy-Dy-Dy-Dy, Na-Na-Na-Na-Na-Na, Mo-Mo-Mo-Mo-Mo, Forza Dynamo!"

A szurkolásnak olyan intenzitása van, hogy ehhez képest az El Clásico vagy akármelyik Premier League-meccs csak afféle suttogósra vett matiné. Drezdában komolyan veszik a rasszizmus elleni harcot: a stadionban "Love Dynamo, hate Racism!" feliratú pólókat lehet venni, az eredményjelzőn pedig végig ott villog a felirat: "Rasismus ist KEIN Fangesang!" ("a rasszista rigmus nem szurkolói nóta"). Az is hamar kiderül, hogy a Dynamo legerősebb csapatrésze éppen a szurkolótábor, ez pedig néha nem elég a győzelemhez. Most sem. A végeredmény: Dresden-Kaiserslautern 1-3.

Vonnegut regénye, az Ötös számú vágóhíd arról szól, hogy Billy Pilgrim kiesett az időből. "Billy mint öregedő özvegyember aludt el, és az esküvője napján ébredt fel. Bement egy ajtón 1955-ben, és kijött egy másikon 1941-ben." Valójában persze nem csak erről szól a könyv, hanem sok minden másról is. Főleg másról. Drezda szőnyegbombázásáról, például.

Kurt Vonnegut a második világháború alatt az amerikai hadsereg közlegénye volt, gyalogsági felderítőként került német hadifogságba, és társaival együtt egy drezdai vágóhíd pincéjében élte túl a város pusztulását. Drezda megsemmisítése a lélektani hadviselés része volt, a szövetségesek azért akarták elpusztítani a hadászati szempontból jelentéktelen várost, hogy megtörjék a német lakosság lelkierejét. Ezért az angol és az amerikai légierő vadászrepülői 1945. február 13-ról 14-re virradóra több mint 400 ezer gyújtóbombát dobtak a városra, amely a lángok martalékává vált. "Drezda: ilyen hely nem létezik többé" - dicsekedett a támadás után Arthur "Bomber" Harris, a brit légierő főparancsnoka. A tűzpokolban 25 ezer civil vesztette életét.

Tanulság nincs. Vagy csak az, amit Vonnegut javasolt a fiainak, hogy lehetőleg soha, semmilyen körülmények között ne vegyünk részt tömegmészárlásban.

Gazdag József
A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.