2012.07.27., ktn

Hamarosan kezdődik a 2012/13-as szezon a topligákban, a feljutottak között régi ismerősökkel.

Tavaly nyáron rengeteg „kiscsapat" tört elő az ismeretlenségből a szezont valamely európai topligában kezdve. Angliában a Swansea, Spanyolországban a Granada, Németországban az Augsburg, Olaszországban a Novara okozott meglepetést a feljutással. S nem is okoztak csalódást: az említett csapatok közül csak a Novara járt pórul, a többiek maradtak az elitben. Idén nyáron ellentétes tendencia érvényesül, patinás klubok élvonalbeli visszatérését ünnepelhetik a szurkolók.

Szentek mindenütt

(Southampton FC)

Kezdjük Angliában, ahol a Southampton drukkerei már április 28-án örülhettek, csapatuk a Coventry City elleni 4-0-s győzelemnek köszönhetően feljutott a Premier League-be. Kellett is a sikerélmény, a szentek 2005 tavaszán huszonhét év után búcsúztak az élvonaltól, és egy play off -részvételen kívül (2006/07) eddig semmi esélyük sem volt a visszatérésre. Sőt, 2010-ben a Southampton a harmadik ligában érte meg a klub alapításának 125. évfordulóját. Pedig a drukkerek máshoz szoktak, 1979-ben a Southampton FA-kupát nyert, miután a fináléban 1-0-ra megverte a Manchester Unitedet. A feltámadás egy német-svájci milliárdosnak köszönhető, Markus Liebherr 2009 júliusában vette meg a csőd szélén táncoló klubot. A Liebherr név fogalom az ipar világában, a család által 1949-ben alapított vállalkozás a világ egyik legnagyobb bányaipari és darugyártó cége, emellett a Liebherr gyártja a világ legnagyobb billenős teherautóját, a főként külszíni fejtéseknél használt T 282B modell közel nyolc méter magas, 200 tonna súlyú és 365 tonnányi rakományt képes szállítani. A mammutcég élén álló Markus Liebherrt Southamptonban azonban puritánságáért és szerénységéért tisztelték, a feljutáskor a szurkolók az ő nevét skandálták - már csak múlt időben, ugyanis a klubtulaj 2010 nyarán szívinfarktusban elhunyt (egy rádióállomás alapítója A mi Szentünk címmel még verset is írt a halálára). A Liebherr család azonban jelenleg is kitart a klub mellett, mint ahogy a szurkolók sem tűntek el a lelátóról, a Coventry elleni mérkőzés után klubrekordot jelentő 32 363 néző ünnepelt a St Mary's stadionban. De az már a szezon kezdetekor látszott, hogy a Southamptonnál szép idény következik, a csapat az első négy mérkőzését megnyerte a Championshipben - a klub története során először. Nagy szerepe volt a sikerekben Kevin Lambertnek, a 30 éves támadó az elmúlt három szezon során 78 bajnoki gólt lőtt a Southampton mezében, a 2011/12-es idényben pedig (27 gól és négy mesterhármas után) őt választották a szezon legjobb játékosának. A tréner az a Nigel Adkins, aki gyógytornászként szerzett diplomát, és előző csapatánál (Scunthorpe United) 2006-ban fizioterapuetából lépett elő sikeres menedzserré.

Galíciai kölcsönhatás

(Celta Vigo/Deportivo La Coruna)

Ki ne emlékezne a kétezres évek fordulójának egyik legstílusosabb európai csapatára, a Celta Vigóra? Az orosz Alekszander Mosztovoj és Valerij Karpin, az izraeli Haim Revivo, a francia Claude Makelele vagy a brazil származású Catanha révén a világoskék mezesek éveken keresztül látványos futballt mutattak be a spanyol és az európai porondon. A bajnokságban általában a 4-7. hely között zárt az együttes, az UEFA-kupában pedig olyan ellenfeleket búcsúztatott, mint az Aston Villa, a Liverpool, a Benfica, a Juventus vagy a Stuttgart. A spanyol sajtó csak EuroCelta néven emlegette a klubot, 2001 februárjában pedig az IFFHS szerint a galíciai Celta volt a világ legjobb klubcsapata. A fordulópontot a 2003/04-es idény jelentette, amikor a Celta végre elindulhatott a Bajnokok Ligájában. A nemzetközi menetelés ismét megvolt, a Milan mögött meglett a csoport második helye, a Vigo csak a legjobb tizenhat között maradt alul az Arsenallal szemben. Csakhogy a bajnokságra nem maradt energia, és a Celta 12 év után kizuhant a Primera Divisiónból. Akkor még egyből sikerült a viszszajutás az élvonalba, de az újabb, 2007-es kiesés után szürke, másodosztályú évek következtek. A csapatnak furcsa módon azután sikerült a feljutás, amikor a kilencvenes- kétezres évek másik sikercsapata, a Deportivo La Coruna is a mélybe zuhant 2011 nyarán. Spanyol szakírók szerint a két galíciai klubot az egymással szembeni rivalizálás repítette a csúcsra. A Celta öt év után - a Deportivo mellett - végre elég motivációt érzett magában, s el is csípte a második helyet a másodosztályban. A Deportivo pedig - amelynek közelmúltbeli sikereit felsorolni is nehéz lenne - csak egy évet töltött a Segunda B-ben, s végül a 36 éves Juan Carlos Valerón vezérletével, rekordpontszámmal (91) szerezte meg a bajnoki aranyérmet. A La Coruna-i gárda a La Ligában is alighanem a csúcsra tör majd, a Celta viszont talán tanult a múlt hibájából, s igyekszik megbújni a középmezőnyben.

Alvó óriás

(FC Torino)

Kevés klub története tragikusabb, mint a Torinóé. Sokak szerint a bikáké volt minden idők legjobb olasz klubcsapata, amely az 1940- es évek végén rekordok tucatjait állította fel Olaszországban. De hiába nyert meg a csapat zsinórban öt bajnoki címet, hiába játszott le 1943 és 1949 között veretlenül 93 hazai bajnokit, s hiába előzte meg korát tíz-húsz évvel bizonyos taktikai elemek (például a 4-4-2) alkalmazásával - akkoriban még nem volt BEK. S 1949. május 4-e után már csapat sem: a Superga-hegyi repülőgép-szerencsétlenség során az összes játékos odaveszett. A Torino sosem tért vissza az olasz futball csúcsára, 1976-ban a gárda még szerzett ugyan egy bajnoki címet, de 1995 óta a 11. helynél előrébb nem végzett a Serie A-ban. Általában a játék is olyan volt, mint a helyezés: középszerű. Sőt, a Torók már annak is örültek, ha a csapat megőrizte élvonalbeli tagságát, négyszer (1996, 2000, 2003, 2009) azonban még ez sem sikerült az egyesületnek. A Torino ezúttal három idényt töltött a Serie B-ben, de már tavaly tavasszal közel járt a feljutáshoz, az utolsó fordulóban azonban hazai pályán kikapott a Padovától, és ezzel még az osztályozóról is lemaradt. Az ultrák nehezen viselték a kudarcot, betörtek a pályára, összetörték a reklámtáblákat, szidták a klubvezetést. Idén májusban azonban már ünnepeltek, a Modena elleni hazai 2-0-val eldőlt, hogy a bikák egy osztállyal feljebb léphetnek. A sikerkovács az a Giampiero Ventura, aki néhány évvel ezelőtt stílusos csapatot faragott a Bariból. Ezt tette Torinóban is - az attraktív támadófoci nemcsak kedvére vált a közönségnek, hanem eredményes is volt. A szurkolók a szezon legjobbjának az Európa- bajnoki ezüstérmes Angelo Ogbonnát választották, de nagy népszerűséget szerzett magának a szerb szélső, Alen Sztevanovics is. A Serie A-ra Ventura szerint erősödnie kell a játékoskeretnek, s két első ligás játékos (Gillet - Bologna, Darmian - Palermo) már érkezett is az egyesülethez.

Ötvenezren a harmadik ligában

(Fortuna Düsseldorf)

Tizenöt évet kellett várniuk a Düsseldorf szurkolóinak arra, hogy csapatuk ismét az első osztályban szerepelhessen. Nem csoda, hogy türelmetlenek voltak, de erre majdnem rá is fizettek: a Hertha elleni osztályozó visszavágójának hajrájában sokan a meccs lefújásaként értelmezték a bíró sípszavát, néhány pillanattal később pedig a szurkolók már el is lepték a gyepet. Negyedóráig tartott a rendteremtés, s csak a meccsből hátralévő egy perc lejátszása után vált szabaddá a pálya. Kezdődhetett az ünneplés. A Düsseldorf a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján élte fénykorát, a csapat 1979-ben és 1980-ban is megnyerte a német kupát. Sőt, 1979-ben emlékezetes KEK-döntőt játszott a Fortuna, amely Bázelban csak hosszabbítás után kapott ki 4-3-ra a Barcelonától. Rudi Bommer, Klaus Allofs és Thomas Allofs - ők voltak az akkori idők düsseldorfi sztárjai. Aztán a szerencse elpártolt a Fortunától, amely 1997-ben esett ki utoljára a Bundesliga I-ből, 2002 és 2004 között pedig még a negyedik ligát is megjárta. Ezekben az években olyan szegény volt az egyesület, hogy az egyik szponzora a punkrockot játszó Die Toten Hosen nevű zenekar volt. Szívós munkával eltelt évek után a csapat ismét a másodosztályban találta magát, ahol a 2011/12-es idényben álomrajtot vett, őszi bajnokként fordult, és az első 18 bajnokiján veretlen maradt. Tavasszal aztán visszaesett a Fortuna, s végül csak az osztályozót jelentő harmadik helyet kaparintotta meg, de a szétesett Herthát sikerült legyőznie a csapatnak. Rutinos feljutók szerepelnek a gárdában, Andreas Lambertz az első német futballista, aki ugyanazzal a csapattal háromszor is ünnepelhetett feljutást, Sascha Rösler pedig negyedik alkalommal lépett fel a Bundesliga II-ből a Bundesliga I-be. S akiket még érdemes kiemelnünk Düsseldorfban, azok a nézők. 2009-ben ötvenezren ünnepelték a lelátón a másodosztályba való feljutást, ami új rekordot jelentett a német harmadosztályban.

(ktn)