2012.06.19., ktn

Újabb összegzés 3 bekezdésben. A téma: Hollandia, Ronaldo és az olasz, valamint a spanyol válogatott. Európa-bajnokság, 11. nap.

1. Sok az egó
Kellemetlen meglepetést okozott az Európa-bajnokságon a holland válogatott - és nemcsak három veresége miatt. Az Oranje játéka (illetve játékának a hiánya) volt riasztó. A hollandoktól évtizedek óta megszokott futballnak csak nyomait láttuk, Dánia ellen az első félidőben, Portugália ellen 11 percig. Presszinget, gyors passzfocit, kreatív megoldásokat. Aztán jött a nihil, a nagy semmi. A német, és a mérkőzés nagy részében a portugál válogatott is lefutballozta a pályáról Hollandiát. Utóbbi meccs volt igazán kínos. A narancsosok gyűrték-gyömöszölték elöl a labdát, aztán jött a portugálok gyilkos kontrája, a holland védők és középpályások rendre lemaradtak, majd a térdükre támaszkodva kapkodtak levegőért. A hollandok csak néha mutattak életjelet, az öklüket rázták dühükben. Teljes összeomlás. S hogy mindezt miért történt meg? "Túl sok a csapatban az egó" - mondta a portugálok elleni meccs előtt Arjen Robben, és hiszünk neki. Elvégre az övé a legnagyobb egó a holland válogatottban.

2. Vallomás CR7 kapcsán
A Cristiano Ronaldóhoz fűződő viszonyunk igencsak hullámzó. Lassan tíz év telt el azóta, hogy a Bölöni László-féle Sporting tagjaként egy edzőmeccsen hülyét csinált a Manchester United védőiből, akik állítólag egész úton hazafelé arról győzködték Alex Fergusont, hogy igazolja le ezt a 17 éves srácot. Az Eurosporton néztük a meccset és odavoltunk Ronaldóért. Az ember ritkán lesz szemtanúja egy korszakos zseni színre lépésének, számunkra ez nagy pillanat volt. Aztán jött a manchesteri korszak, ami eleinte csak két dolgot jelentett: zselét és hisztit. Hamarosan a kép még komorabb lett, jöttek a nagyképű gesztusok, a szimulálások meg az a macsó póz a szabadrúgások előtt, a FIFA számítógépes játéka kedvéért. Anti-Ronaldo klubot nem alapítottunk, de közel voltunk hozzá. Madridban új tulajdonsággal gazdagodott a CR7-profil, a frusztrációval: "a nagy meccseken sosem hozza magát", s csapatai ezért nem lesznek igazán nagyok. Lehet, hogy ennek most vége. Tavasszal győztes gólt rúgott a Barcelona ellen, s ez gyakorlatilag bajnoki aranyérmet ért a Realnak. Vasárnap pedig két gólt (és két kapufát) lőtt Hollandia ellen. Élete egyik legjobb meccse volt a válogatottban, élmény volt nézni a játékát. És, valljuk be, a mi viszonyunk is megváltozott iránta, fogjuk mi még szeretni Ronaldót, egyszer még egy posztert is szerzünk róla a falra. Öregszik, nemesedik. A helyét lassan átveszi Mario Balotelli.

3. Spanyol hókusz-pókusz
S ha már Balotelli: a C csoportban Olaszország és Spanyolország élte túl a csoportkört. Az olaszok 2:0-ra megverték az íreket, de ez volt a legrosszabb mérkőzésük az Eb-n. Cassano ismét hozta magát, és most nem a góljára gondolunk, amit vállal fejelt. Hanem a játékára: az alibizésre és a körülményeskedésre. Pirlo dettó, rémes volt, a meccs utáni interjúban ezt legalább maga is elismerte. Egyáltalán: rémes volt, ahogy a második félidő közepén Írország a kapuja elé szögezte az Azzurrikat. Miközben ezt a (khm-khm, szerény képességű) ír csapatot a spanyol játszi könnyedséggel intézte el - ahogy 1:0-ra megverte (az elintézte ez esetben erős túlzás volna) Horvátországot is. Az ajnározott spanyolok láthatóan elvesztették a ritmust, Barcelona-szindrómában szenvednek. Nyomasztó technikai és labdabirtoklási fölényük komolyabb ellenfelek (mint az olasz és a horvát) ellen csak hókusz-pókusz. Már látszik, a spanyolokat a saját finomságuk rántja majd magával. A korszak vége az lesz, amikor Iniesta az utolsó gólja után elnézést kér az ellenféltől, és szerzetesnek áll. A spanyoloknál akkor már csak 160 centi magas focisták maradnak a pályán, cicáznak. Tizenegyen, eleinte huszonkét, majd harminchárom labdával. Labdabirtoklás: 97%. Egyedül a klasszikus csatárok tűnnek el végleg a spanyol futball színteréről. A csatárok, akik semmi máshoz nem értenek, csak egy valamihez. A góllövéshez.

(ktn)