2012.06.11., ktn

Megkezdődött a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság. A kommunizmus bukása óta először rendez nagy futballtornát ez a térség, amely nyíltan demonstrálná európai elkötelezettségét, bizonyítaná érettségét - ezen az Eb-n a rendezők nemcsak a futballból vizsgáznak. Összeállítás a futball és a politika viszonyáról.

A futball olyan társadalmi jelenség, amely mindig is túlmutatott önmagán. Közhelyes megállapítás, hogy a labdarúgás mindig egy adott társadalom tükörképe. Futball és társadalom párhuzama Magyarország esetén például tökéletesen nyomon követhető. A kommunista rezsimek Magyarországon (és Kelet-Európában) saját maguk legitimálásának eszközét látták a futballban, az aranycsapat sikereit ez a szándék is magyarázza. Az sem véletlen, hogy a közép-kelet európai futball a második virágkorát az ötvenes-hatvanas években élte, az első hivatalosan is Európa-bajnokságnak nevezett sorozat dobogójára szocialista államok csapatainak játékosai állhattak fel 1960-ban (Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia).

A történet a rendszerváltás után is folytatódott. Az államszocialista gazdaságból a kapitalizmusba való átmenet egyik vesztese a versenysport lett, jól mutatja ezt Magyarország olimpiai szereplése is. Sportolóink 1988-ban tizenegy aranyéremmel és az éremtáblázaton elért hatodik hellyel tértek hazai Szöulból. A 2008-as pekingi mérleg pedig: három aranyérem, 23. hely a nemzetek összesített rangsorában. Az is hamar kiderült, hogy piaci viszonyok között a közép-kelet-európai foci nem versenyképes. A színen időnként feltűnő hazai, illetve magyar pénzemberekről pedig utólag kiderült, hogy inkább kétes pedigréjű szerencselovagok, rosszabb esetben szimpla bűnözők voltak, mint korrekt üzletemberek.

Futball, identitás
Ugyancsak közhely, hogy a futball sokak számára az egyik legfontosabb identitásképző erő. A klubcsapatokhoz való ragaszkodásnak évszázados, generációkra visszamenőleg érvényes története, hagyománya van. Az FTC-nek vagy az MTK-nak drukkolni több annál, mint zöld-fehér vagy kék-fehér sálat húzni - életstílus, világlátás is egyben. (Egy-egy klub karakterébe, legalábbis ott, ahol még létezik valódi futball, a csapat által játszott, jól felismerhető játékstílus is beletartozik.)

A közelgő Európa-bajnokság kapcsán a futball a nemzeti identitás szempontjából válik fontossá. Egy futball Eb vagy vb idején azok is nemzeti színű zászlókat lengetnek, akikben különben nem buzog nacionalista szenvedély. Egy nagy világeseményen olyan országok kerülnek kilencven percre százmilliók érdeklődésének középpontjába, amelyekről korábban a nézők nagy része még csak azt sem tudta, hogy létezik, s ez valóban büszkeségre ad okot. Kitűnő példa erre a 2010-es világbajnokságon a legjobb négy közé bejutó Uruguay. Forlánék remeklésének köszönhetően az ország - amely már a húszas-harmincas években is demokratikusabb politikai berendezkedése miatt érhetett el sokkal nagyobb nemzetközi futballsikereket, mint a zártabb társadalmú Brazília - ismét felkerült a világ térképére. Azon a nyáron jó volt uruguayinak lenni, ez pedig később a turizmuson és egyéb tényezőkön keresztül gazdaságilag is mérhető nyereséget jelentett az ország számára. S ezzel megint a politika vizeire eveztünk.

Ukrajna és a demokrácia-deficit
"Tizenöt éve született meg a független Ukrajna, ami lehetőséget adott arra, hogy megmutassuk, kik vagyunk. Most kaptunk erre egy újabb esélyt" - nyilatkozta 2007-ben Hrihorij Szurkisz, az Ukrán Labdarúgó-szövetség elnöke, nem sokkal azután, hogy Lengyelország és Ukrajna megkapta a 2012-es Európa-bajnokság rendezésének jogát. Természetesen egy ilyen döntés mögött is politikai érvek húzódnak meg. A lengyel-ukrán közös pályázat az olasz és a magyar-horvát előtt végzett az UEFA tagjainak szavazásán - az olaszok szerint a nemzetközi szövetség a regionális nyitást szimbolizálta a döntésével, a magyarok magyarázata pedig úgy hangzott, Ukrajna és Lengyelország nagyobb piacnak számít. A rendezés egyébként is kényes kérdés, a FIFA-nál tavaly robbant ki hatalmas botrány abból, hogy a 2018-as világbajnokságot Oroszország, a 2022-es vb-t pedig Katar rendezheti a szövetség testületének döntése alapján. Ez még nem lenne baj, az azonban már igen, hogy nyilvánosságra kerültek olyan bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy a katari pályázók egyszerűen "megvették" a rendezés jogát. S hogy miért van erre pénz? Egy torna rendezése nagy biznisz, de nem csak anyagi hasznot jelenthet a rendező országok számára. Különösen Ukrajna szempontjából van nagy jelentősége az Európa-bajnokságnak, az ország demonstrálhatja új identitását, azaz elkötelezettségét az európai értékek iránt.

Az országnak nincs könnyű dolga, Ukrajna ebből a szempontból még mindig erősen deficitesnek számít, nem véletlenül robbant ki májusban a "Timosenko-ügy". A jelenleg börtönbüntetését töltő egykori ukrán miniszterelnököt ügyvédjei szerint bántalmazták, majd akarata ellenére kórházba szállították. Az eset után a nagy focirajongó hírében álló Angela Merkel német kancellár azonnal bejelentette, hogy nem hajlandó Ukrajnába utazni az Eb ideje alatt, amíg Timosenko helyzete nem rendeződik. Merkelhez hasonlóan döntött Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint a brit uralkodó unokája (és az Angol Labdarúgó-szövetség elnöke), Vilmos herceg is - néhány napig úgy tűnt, hogy a tornát teljes bojkott fenyegetheti. Hogy Nyugat-Európában még mást értenek európai értékek alatt, mint Ukrajnában, azt az ARD nevű német tévécsatorna felmérése bizonyítja. A tévénézők 74 százaléka egyetértett Merkel álláspontjával, harminc százalékuk szerint pedig még a futballcsapatoknak sem szabadna elutazniuk Ukrajnába.

Argentin junta: csalás és örömünnep
Ukrajnában ezzel együtt nem tombol a diktatúra, márpedig a futball és a sport világában számos példát találunk arra, amikor egy tekintélyuralmi politikai rezsim saját maga legitimációjára használ fel egy kiemelt sporteseményt - lásd az első olaszországi labdarúgó világbajnokságot (1934) vagy a berlini olimpiát (1936). De még a közelmúltban is akadt olyan futballtorna, amelynek során az egész világ asszisztált egy véres diktatúra örömünnepéhez.

1978-ban Argentína rendezte meg a futballvébét, a Videla-rezsim uralkodásának ideje alatt. Jorge Rafael Videla egy katonai puccsot követően került az ország élére 1976-ban, és legalább tízezer (egyes források szerint harmincezer) állampolgár, többnyire hamisan megvádolt fiatalember veszítette életét a diktatúra kegyetlenkedéseinek következtében. Videla tábornok a futball-világbajnokságot a katonai junta sikereként kívánta beállítani. A házigazdák válogatottját minden mérkőzésen szemérmetlenül segítették a játékvezetők. Így volt ez a Magyarország elleni első meccsen is, ahol az argentin védők által végig rugdosott Törőcsik és Nyilasi kapott piros lapot; és így volt ez a hollandok elleni döntőben, amelyet Argentína végül hosszabbítás után 3:1-re megnyert. A katonai vezérkar semmit sem bízott a véletlenre. A döntőbe jutásért rendezett mérkőzésen Argentínának legalább négy góllal kellett győznie Peru ellen - a végeredmény 6:0 lett. Utóbb egy brit újságíró közzétette, hogy a mérkőzés bunda volt, a junta ötvenmillió dollárt ajánlott fel az argentin csapat vezetőinek, hogy azok fizessék le az ellenfelet. A világbajnokság ezzel együtt lezajlott, a később börtönbüntetésre ítélt Videla tábornok átadta a kupát Mario Kempesnek.

Futballháború Közép-Amerikában
A politika gyakran a klubcsapatok közötti versengésbe is beleszól. Nyilvánvaló politikai vetülete van például a Real Madrid és a Barcelona rivalizálásának - az FC Barcelona futballcsapata Katalónia legfontosabb szimbóluma. Spanyolországban többnyire civilizált keretek között zajlik a küzdelem, de a világ más tájain ez nincs mindig így. Februárban véres jelenetek zajlottak le az egyiptomi Port Said városában. Az Al Masry és az Al Ahly mérkőzése után a hazai szurkolók késekkel és egyéb fegyverekkel támadtak a vendégtáborra. A tömegverekedésnek 74 halálos áldozata és ezer sérültje volt. Az Al Ahly ultrái szerint a rendőrségnek esze ágában sem volt megvédeni a csapat szurkolóit Port Saidban, mégpedig politikai okokból: az Al Ahly szurkolótábora követeli leghangosabban a Hoszni Mubarak lemondása után ideiglenesen hatalomra került vezérkar távozását a hatalomból.

Vér folyt Közép-Amerikában is a futball kapcsán. 1969 júliusában tört ki a futballháborúként is emlegetett 100 órás háború Honduras és El Salvador között. A harcok kirobbanásának egyik előzménye egy Mexikóban rendezett vb-selejtező volt a két ország válogatottjai között. A meccs után a szurkolók hondurasi zászlókat égettek, és a nemzetközi sajtó sokáig emiatt egyszerűen csak futballháborúként könyvelte el a később kitört katonai konfliktust. A zászlóégetésre azonban már eleve a két ország feszült kapcsolata miatt került sor. A háború valódi oka az volt, hogy a hondurasi kormány az országban élő mintegy 300 ezer salvadori bevándorlót okolta a gazdasági nehézségekért. S amikor a hondurasi kormány elkezdte kitoloncolni a salvadoriakat az országból, válaszul El Salvador bombázni kezdte Hondurast. A támadó napalmot is bevetett, a hat napos háborúban háromezren haltak meg.

Kaukázusi esetek
Talán a véres összecsapások elkerülése volt a célja az UEFA-nak, amikor a 2008-as Eb-selejtezők programjából törölte az Örményország és Azerbajdzsán közötti mérkőzéseket, miután a két ország futballszövetsége képtelen volt megegyezni egymással a meccsek helyszíneiről. A konfliktus oka: a két utódállam a Szovjetunió összeomlásakor elkeseredett háborút vívott egymással Hegyi Karabah hovatartozása miatt. Az Azerbajdzsán területén található, de 95 százalékban örmények által lakott Hegyi Karabah sorsa akkor harmincezer áldozatot követelt. Az elmúlt években enyhülés következett be ezen a téren, orosz közvetítéssel a felek tárgyalóasztalhoz ültek egymással.

A közelmúltban pozitív hírek is érkeztek a kaukázusi régióból. Abdullah Gül, Törökország elnöke 2008 szeptemberében együtt nézte végig Jerevánban az Örményország-Törökország vb-selejtezőt Szerzs Szargszjan örmény elnökkel. Hetven év után ez volt az első alkalom, hogy török államfőt Örményországban fogadtak. A két nép között máig nem rendeződött a viszony az 1915 és 1917 között zajlott törökországi eseményekkel kapcsolatban. Az örmények szerint az Oszmán Birodalom mintegy másfélmillió örmény meggyilkolásáért felelős, ez pedig kimeríti a népirtás fogalmát. Mindezt a törökök - az Oszmán Birodalom jogutódjaként - nem hajlandók elismerni, s jogos önvédelemről, valamint "csupán" háromszázezer áldozatról beszélnek. A két államfő találkozása annak ellenére is jelentős eseménynek számít, hogy Jerevánban mind Gül elnököt, mind a török himnuszt kifütyülték az örmény szurkolók. A futballnak azonban nagy a hatalma, ha nincs az a vb-selejtező, a felek talán még mindig nem álltak volna szóba egymással. 

(ktn)