2010.07.13., gj

Ha egyszer a spanyolok ráéreznek a győzelem ízére, onnantól kezdve senki sem tudja majd megállítani őket - mondta Zinedine Zidane két évvel ezelőtt. Ráérzett a lényegre.

A spanyolok utóbbi 55 mérkőzésükből 51-et megnyertek. Ma ők a világ legjobbjai. Negyvennégy évig vártak trófeára, hogy aztán Európa- és világbajnokok legyenek.

Csiki-csuki
Idén talán nem játszott olyan látványos focit a spanyol válogatott, mint a 2008-as Eb-n, de fejben "ott voltak": a mentális erejük lendítette át őket az első sokkon (Svájc 0-1), az egyenes kieséses szakaszban pedig minden meccsüket necces eredménnyel, 1-0-ra nyerték, s minden esetben úgy, hogy 0-0-s félidővel fordultak. Ez lelkierő kérdése: nem kapkodni, várni a megfelelő pillanatra, akkor is, ha nem megy. Felpörögni a végére.

A primadonnás spanyol stílus már a múlté: ez a csapat megtanult labdát szerezni. A védekezést kitolják, az ellenfelet azonnal letámadják, s ha megszerzik a labdát, akkor kezdődhet a csiki-csuki: eldugják, elrejtik a labdát, kipasszolják az ellenfelet. A spanyolok ellen irtózatosan nehéz támadásokat szőni. Ahhoz ugyanis labda kell.

A labda azonban a mérkőzés nagy részében Xavinál és Iniestánál van. Ez a tandem alighanem a futball legnagyobb eseménye Diego Maradona óta. Egyik sem szupersztár, nem címlapceleb, ketten együtt mégis valami egészen rendkívülit tudnak. "Xavi és Iniesta beülteti az ellenfelet a körhintába, s azzal vége is a meccsnek" - nyilatkozta róluk a tavalyi Barcelona-Manchester Utd (2-0) BL-döntő után Sir Alex Ferguson.

Xavi, a passzkirály
"A futball mesterei ők" - vélekedett Joachim Löw is, a németek szövetségi kapitánya, aki a spanyolok elleni vesztes elődöntő után elismerte: a jobbik győzött. A világbajnoki mezőnyből a spanyolok próbálkoztak a legtöbbször lövéssel (121-szer), ők vezették a legtöbb támadást (107-et), s természetesen övék a passzkirály is: Xavi, aki a vébén összesen 669-szer passzolt, 81%-os pontossággal. Csak összehasonlításképpen: a döntőben kétszer annyi átadása volt, mint Wesley Sneijdernek, a holland irányítónak.

S ne feledkezzünk meg Iker Casillasról sem: a spanyol kapus sorsdöntő pillanatban büntetőt hárított a Paraguay elleni negyeddöntőben, a hollandok elleni fináléban pedig kétszer is egy-az-egyben hárított Robbennel szemben. Tízes osztályzat.

A spanyolok szemére vetették, hogy csak egyfajta szisztémát játszanak (a 4-2-3-1 offenzívabb verzióját), s nem tudnak váltani. A spanyolok erre azt felelik: nem is akarnak váltani. Ezzel a játékkal is szétzilálják az ellenfelet. Kétségkívül előnyükre vált az is, hogy jól ismerik egymást: a hollandok elleni világbajnoki döntőben pályára lépő spanyol kezdőcsapatból hatan (Puyol, Piqué, Busquets, Xavi, Iniesta és Pedro) az egész szezonban együtt futballoztak a Barcelonában (nyártól ráadásul David Villa is a Barca játékosa lesz). Az összeszokottság gyümölcsöző, Puyol, Xavi és Iniesta például az utóbbi három évben minden létező trófeát megnyert:

2008: Európa-bajnoki cím
2009: BL-győzelem (s hozzá öt további trófea)
2010: világbajnoki cím

Sokan a védelmet tartották a spanyolok gyenge pontjának. Kérdéses volt, mennyire hiányzik majd a védekező középpályás posztján maradandót alkotó Marcos Senna, aki a 2008-as Eb-győztes csapat kulcsfigurája volt. Nem hiányzott. A helyén futballozó Sergio Busquets ugyanis legalább olyan hibátlan szűrőmunkát végzett a védősor előtt cirkálva, mint elődje.

A spanyolok leggyengébb formációja - némi meglepetésre - a csatársor volt. Fernando Torres áprilisi térdműtétje óta csak keresi önmagát, a liverpooli melankóliából nem könnyű kilábalni.  Nem volt sokkal meggyőzőbb Pedro sem, akinek pedig kiváló idénye volt a Barcával. A vébén azonban öncélúan futballozott, és elszórakozta a ziccereit. Akárhogy is nézzük: a spanyolok hét mérkőzésükön mindössze nyolc gólt szereztek (Villa 5, Iniesta 2, Puyol), márpedig ez - legyen bármilyen tetszetős is a csiki-csuki - nem egy kiváló bizonyítvány.

Narancs: sárga és piros
A hollandok azért utaztak Dél-Afrikába, hogy megnyerjék a világbajnokságot, és láthatóan mindent (stílust, eleganciát, fair játékot) ennek a célnak rendeltek alá. Ahogy a brazilokat levették a pályáról, vagy ahogy Sneijder egyszer-kétszer rádőlt a labdára: az szép volt. Minden más: csúnya.

Heitinga, Van Bommel vagy De Jong megmozdulásait egy karateversenyen talán díjaztuk volna, így csak szörnyülködni lehetett azon, hogy az "Oranje szadistái" szabadon garázdálkodhattak a pályán. Kell-e mondani: ők követték el a legtöbb szabálytalanságot (126-ot), ők kapták a legtöbb sárga lapot (23-at), s tulajdonképpen örülhetnek, hogy az egész vébét egyetlen piros lappal letudták (ez sajnos a „puha” játékvezetést minősíti).

Ami a játéktudást illeti, ketten emelhetők ki a hollandok közül: az Interrel idén triplázó Wesley Sneijder (aki idegileg elfáradt a döntőre), és Arjen Robben, aki kiváló spíler, félelmetes bal lábbal, ugyanakkor azonban egy idősödő, hisztérikus színésznőre hasonlít, aki sértetten nyafog, telleget, reklamál (és dühből rátapos az elé vetődő Casillasra). A hollandok 1974 és 1978 után harmadszor szerepeltek vb-döntőben, s harmadszor is alulmaradtak. Rekord.

Német lecke
A dél-afrikai világbajnokságon a német válogatott játszotta a legszebb futballt. Gyors, lendületes, lényegre törő játék: ez jellemzi a Nationalelfet. Ha ők nincsenek, akkor a vébé unalomba fullad. A németek három ellenfelüknek (Ausztráliának, Angliának és Argentínának) négy-négy gólt lőttek, s ilyesmire utoljára a brazilok voltak képesek 1970-ben.

Nehéz kit kiemelni a német válogatottból, mert több kiváló teljesítmény is akadt. Precízen és hibátlanul futballozott a csapatkapitány Philipp Lahm. Elemében volt Bastian Schweinsteiger, aki már 80 válogatottság fölött jár - pedig még csak 25 éves (Sir Alex Ferguson szerint "Schweini" a torna legjobbja volt, bár Uruguay ellen a félpályánál labdát vesztett, amiből az ellenfél gólt lőtt). Mesut Özil már most, 21 évesen is a világ egyik legjobb karmestere, aki a legforróbb szituációkban is hidegvérrel cselekszik.

Thomas Müller pedig maga a csoda: öt kapura tartó lövésből öt gólt szerzett a vébén, emellett adott három gólpasszt is. A 20 éves Müller kapta a torna legeredményesebb góllövőjének járó Aranycipőt, s ezzel ő a második legfiatalabb aranycipős a világbajnokságok történetében - a legfiatalabb a 20 éves és 268 napos magyar Albert Flórián volt 1962-ben.

A tavaly nyári U21-es Európa-bajnokság után azt írtuk: a jövő német válogatottját bevándorló családból származó játékosok alkotják majd. A jövő elérkezett: Özil, Khedira, Boateng vagy vagy Aogo azóta már a felnőtt csapat tagja.

Sokan vitatják a bronzmérkőzés létjogosultságát ("nincs komoly tétje"), viszont az Uruguay-Németország (2-3) találkozó éppen arról győzött meg mindenkit, hogy milyen látványos, izgalmas és gólokban gazdag lehet egy futballmeccs, ha a tét (a dollármilliókban kifejezhető tét) nem nyomja agyon a játékosokat. A bronzmeccsek egyébként is a vébék legszínesebb összecsapásai közé tartoznak, valószerűtlenül magas, 4 fölötti meccsenkénti gólátlaggal (a "civil" vb-mérkőzéseken átlagban 2,8 gól születik). Az utóbbi nyolc bronzmeccs eredménye:

2010 Uruguay-Németország 2-3
2006 Németország-Portugália 3-1
2002 Dél-Korea-Törökország 2-3
1998 Hollandia-Horvátország 1-2
1994 Svédország-Bulgária 4-0
1990 Olaszország-Anglia 2-1
1986 Franciaország-Belgium 4-2, h.u.
1982 Lengyelország-Franciaország 3-2

Suárez: hős vagy csaló?
Álljunk meg egy szóra Uruguaynál. Ez a hárommilliós ország kétségkívül a világbajnokság nagy nyertese volt, válogatottja 1970 óta nem szerepelt ilyen jól a vébéken, ráadásul volt egy kulcsjátékosa: Diego Forlán. Ő lehetett volna a dél-afrikai világbajnokság hőse, ha a németek elleni bronzmeccs utolsó másodpercében belövi a szabadrúgást - de mivel csak a felső lécet találta telibe, Forlán ötgólos maradt (harmadmagával holtversenyben), Uruguay pedig érem nélkül zárt.

Többet talán nem is érdemelt volna - ők voltak ugyanis a vébé "franciái": a pótselejtezőkben Thierry Henry, a vébéken pedig Luis Suárez volt az, aki aláásta a futball hitelét. Suárez a Ghána elleni negyedöntő legvégén kézzel mentett a gólvonalon, amiért bár piros lapot kapott, de ez a szabálytalanság fosztotta meg Ghánát a továbbjutástól - a fair play szellemét kigúnyoló Suárez pedig boldogan integetett a szurkolóknak.

Az "angol beteg"
Messi, Kaká, Drogba, Rooney és Cristiano Ronaldo csillogását várta a közvélemény: a világbajnokságon azonban mind az öt sztár csütörtököt mondott. Az argentinok cirkuszi showműsora - Maradonával a főszerepben - érdekes volt, csakhogy játékuk nélkülözött mindenfajta rendszert és futballtaktikai elemet, a társak által kellőképpen nem támogatott Messi szenvedett a pályán. Brazília? Luis Fabiano esernyőcsele, Maicon gólja, és Kaká kényszeredett mosolya - ez minden, ami megmarad róluk az emlékezetünkben.

Csúfos belharcok után, züllött csapatként, megszégyenülve távoztak a franciák. Győzelem nélkül maradt a címvédő Olaszország, ami legalább olyan meglepetés volt, mint Anglia álomkóros játéka: a fáradt, fásult angolokba még az évi 8,8 millió eurót kereső Fabio Capello sem tudott életet lehelni.

Ami a futballon kívüli tényezőket illeti: ahhoz képest, hogy a német válogatott golyóálló mellényeket rendelt a játékosainak, s hogy már a nulladik napon kiraboltak néhány újságírót, Dél-Afrikában semmi egetrengető incidens nem történt. A legnagyobb médiavisszhangja annak a jelenetnek volt, amikor egy angol drukker az Algéria elleni mérkőzés után a vécét keresve benyitott az angol válogatott öltözőjébe - s ha már ott járt, jól lehordta a társaságot.

"Attraktív, látványos világbajnokság volt" - nyilatkozta vasárnap éjjel elégedetten Sepp Blatter, a FIFA elnöke. Nehéz elképzelni, hogy mire gondolhatott.


A Focitipp szerint
A legjobb játékos: Diego Forlán
A legjobb fiatal játékos: Mesut Özil
A legszebb gól: a holland Gio van Bronckhorst találata Uruguay ellen
A legnagyobb csalódás: Anglia játéka
A legjobb meccs: Uruguay-Németország 2-3

(gj)
*****