2006.12.02., focitipp.hu

Altintop & Altintop-interjú

Két német, akik törökök, vagy két török, akik németek. Persze, a világ nem ilyen egyszerű. Hamit és Halil Altintop Németországról, testvériségről, és egy picit a futballról is nyilatkozott.

Mi különbözteti meg Önöket személyiségben?
Halil: Hamittal ellentétben nekem még mindig gondjaim vannak, ha a török válogatottbeli társaim Németnek neveznek. Mindig azt vágják a fejemhez, hogy más vagyok, mint a többi török. Túl nyugodt, túl érzelemmentes vagyok. A testvéremre sosem mondanak ilyet.

Hamit ezek szerint a Török, Ön pedig a Német?
Halil: Így is mondhatjuk.

Hamit, annak idején Ön győzte meg a bátyját, hogy a német helyett a török válogatottat válassza, annak ellenére, hogy Halil nem érezte jól magát a török utánpótlás-válogatottban. Mit mondott neki egészen pontosan?
Hamit: Megkérdeztem tőle: Héló, talán ellenem akarsz játszani? Komolyra fordítva a szót: úgy csűrjük-csavarjuk, ahogy akarjuk, de Németországban mindig is külföldiek maradunk. Azt mondtam neki: ha őszinték vagyunk magunkhoz, mi törökök vagyunk, és nem németek.

Ezt milyen helyzetekben érzékelik leginkább?
Hamit: Ha például egyik családtagunk súlyosan megbetegszik vagy meghal, nem olyan könnyű elintézni a papírokat. Vagy ha napi háromszor nem hívjuk fel az otthont, anyánk szívinfarktust kap!

Édesanyjuk könnyen elfogadta, hogy focistának álltak?
Halil: Édesapánk rákban halt meg, amikor kétévesek voltunk. Anyánk azt szerette volna, hogy leérettségizzünk, és ne keveredjünk bele semmilyen hülyeségbe. Ezt mindketten elértük. Csak egymásra támaszkodhatunk.

Hiányzott valaha az Édesapjuk?
Hamit: Amit nem ismerünk, az nem is hiányozhat.
Halil: Sosem beszéltünk a mamával apánkról. Nem is létezett ez a téma számunkra. Mindig csak focizni akartunk.

Halil, Ön az utóbbi három év során Kaiserslauternben játszott. Hiányzott Önnek a bátyja ez idő alatt?
Halil: De még mennyire! Az első hónapokban nagyon magányos voltam. Saját lakásom volt, esténként a tv előtt kuksoltam és focit néztem, mint ahogy korábban a testvéremmel. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a különböző játékszituációkat kommentálom, de hiába nézek balra-jobbra, nincs ott senki.

Miért ment el mégis annak idején a Kaiserslauternhez, ha a Schalke is szerződést ajánlott?
Halil: Tovább akartam fejlődni, önállóvá válni. Saját magamat fenntartani, ezt tanultam meg, korábban meg mindent anyámtól vártam el.
Hamit: Ebben biztosan előttem jár. Még főzni is tud!

Milyen nyelven beszélnek egymással?
Halil: Ha hangosan kell egymáshoz szólnunk, törökül. Ha normálisan, egymás között beszélgetünk, németül. Különböző kultúrákkal közösen nőttünk fel. Az iskolai barátainknál úgy voltunk, mintha otthon lennénk. Ott láthattuk, hogyan élnek a bosnyákok, miket esznek, hogyan viselkednek a szüleikkel szemben, hogy néz ez ki náluk, nálunk, a németeknél vagy az araboknál.

Sok németországi török a világbajnokság ideje alatt a német válogatottnak szurkolt, sőt a német zászlót lengették. Meglepte ez Önöket?
Hamit: Nem. Ha nincs ott egy ilyen tornán a török válogatott, értelemszerűen a német zászlót lengetik. Mi ebben annyira meglepő? A törökök azt az országot támogatták, melyet leginkább ismernek.

Sok németre a török kisebbség e fajta nyitottsága meglepetésként hatott.
Halil: Ránk nem. Én itt vagyok otthon. Ha engem például arról kérdeznek, hol szeretnék szívesebben lakni, mindig Németországra szavaznék. Már anyánk sem szeretne többé visszatérni Törökországba. Van neki egy kis lakása Isztanbulban és felvette rá egy kisebb hitelt. De sosem fog tartósan ott lakni. Most már csak azt szeretné, ha megházasodnánk, és gyerekeink lennének.
Halil: Eddig szinte csak a politikáról beszélgettünk. Kérnénk egy focival kapcsolatos kérdést is!

Nagyon szívesen. Mit várnak az idei bajnokságtól? Tényleg esélyes a Schalke a bajnoki címre, most hogy mindketten itt játszanak?
Hamit: A hit, hogy német bajnokok leszünk, kell, hogy utunkat vezérelje.
Halil: Ámen.

[A www.zeit.de nyomán]

(fs.focitipp.gelsenkirchen)


*****