2006.11.11., focitipp.hu

Miroslav Klose-interjú (2. rész)

Miroslav Klose a családjával együtt nyolcéves korában egy határmenti lágerben várt a letelepedési engedélyre. Isten akaratának tartja, hogy a lengyelek elleni vb-meccsen nem rúgott gólt. A Die Zeit interjújának második része.

A világbajnokság után egy újfajta hazafiasságról, mélyebb nemzeti kötődésről beszéltek a németek. Az Ön Németországhoz kapcsolódó viszonyán változtatott valamit a vb?
Nem, ezt egy világbajnokság nem tudja megváltoztatni. A Németországhoz fűződő viszonyom teljesen normális. Az volt, és az is marad.

Lengyel rokonai mit gondoltak a világbajnokság alatt? A lengyel vagy a német csapatnak drukkoltak?
Személyesen nekem drukkoltak. Ezt éreztem minden telefonbeszélgetésünkből a torna alatt. Ennek semmi köze Németországhoz, sokkal inkább ahhoz, hogy a rokonuk, én, a német csapat színeiben játszottam.

A Lengyelország elleni mérkőzés előtt Ön leszögezte, hogy ezt a meccset nem tekinti különleges fontosságúnak. Ezt azért nehéz elhinni. Amikor ott állt a pályán, hallgatva a lengyel és német himnuszt, nem mindennapi érzései lehettek.
A meccs előtt tényleg sokan spekuláltak, mi azonban a pályán megpróbáltuk ezt elfeledni. Nagyszerű érzés volt megélni ezt a találkozót. Régóta akartam a lengyel csapat ellen játszani, aztán egy fontos meccsen be is teljesült a vágyam.

Ezen a mérkőzésen nem talált be, pedig sok helyzete akadt. Nem a tudatalatti játszott ebben szerepet?
Nem erről van szó. Én egy nagyon vallásos ember vagyok. Rendszeresen imádkozom, gyakran a mérkőzések előtt is...

Eltereli a szót!
Nem, várjon egy kicsit! Manapság sajnos már nincs időm rendszeren templomba járni. Vasárnaponként mindig misére jártam, amíg csak profi nem lettem Kaiserslauternben. Ekkor a szombati meccsek után mindig levezető futásokat tartottunk, így már nem jutottam el a templomba.

És mi köze ennek a Lengyelország elleni meccshez?
Amikor vége lett, azt gondoltam: talán az égiek nem akarták, hogy betaláljak.
Nyolcéves volt, amikor szüleivel és nővérével Lengyelországból Németországba költöztek.

Milyen emlékei vannak erről az időszakról?
Nehéz volt, nagyon nehéz. Meg kellett szenvednünk azért, hogy beilleszkedhessünk. Ez a tapasztalat egy életre megacélozza az embert: hogy mindent magának kell kiküzdenie, a nulláról kell elindulnia, hogy semmilye sincs, hogy munkát kell keresnie, pénzt kell spórolnia. A szüleim azt akarták, hogy jó példával járjak elöl, ez pedig azt jelentette, hogy nem szabadott bezárkóznom, barátokat kellett szereznem, és meg kellett értenem, miről is szól a német világ. Az akkori barátaim egyébként mind a mai napig megvannak.

Milyenek voltak az első napjai Németországban?
Az első napok a suliban szörnyűek voltak. Senki sem törődött velem. A többiek fociztak a szünetben, én azonban csak nézhettem, nem engedtek játszani. Pár nap múlva aztán az egyik csapatban eggyel többen voltak, így bevettek engem is. Innentől sínen voltam, a következő alkalomtól kezdve mindig engem választottak elsőként. A foci volt az első dolog, ami miatt elfogadtak az osztálytársaim.

Állítólag egy tornatanárának köszönhető, hogy mindkét lábával ugyanolyan jól tud focizni.
Ez így igaz. Szerinte túl jó voltam jobb lábbal, ezért azt parancsolta, hogy csak ballal játsszak, hogy a többiek is felzárkózhassanak. Ha azonban ezekről az élményeimről kérdez, korábbra kell visszamennünk, a friedlandi határátkelőhely lágerébe.

Itt várt a családjával, hogy megkaphassák a letelepedési engedélyt.
Igen, és ez nagyon kemény volt. Három, négy családdal voltunk összezárva egy szobába, és csak vártunk. Megkapjuk az engedélyt, vagy nem? Nem vagyok benne biztos, hogy a bizonytalanság szó kellően leírja, milyen érzései vannak ilyenkor az embernek. Mindig azt mondtuk, bármilyen döntés születik, elfogadjuk azt. Hál' Istennek a mi esetünkben hamar történtek a dolgok. De ezt sosem felejti el az ember. Talán innen ered a szkeptikusságom is, egyszerűen óvatosabbá váltam.

Volt valamilyen elképzelése az NSZK-ról?
Semmilyen. Annyit hallottam, hogy állítólag minden szebb és zöldebb. Mindenki azt mesélte Lengyelországban, hogy az NSZK-ban jobb élni. Tudja, lehet, hogy szép, ha az embert Berlinben százezrek ünneplik, viszont az ilyen képek mellett mindig ott vannak a friedlandi, szörnyű emlékek is.

Az Ön gyermekei már németnek születtek. Fontos ez Önnek?
Nem. Én 21 évesen meghoztam a döntésemet, és leadtam a lengyel állampolgárságomat. Nem sokáig kellett gondolkodnom rajta, ráadásul a szüleim is megkapták a német útlevelet.

A világbajnokság óta sok csapat szeretné Önt megszerezni, legutóbb a Bayern München jelezte szándékát. A Bréma a 2006/07-es szezon végén tud Önből utoljára pénzt csinálni, hiszen 2008-ban lejár a szerződése. Továbbra is tervezi, hogy 2007-ben külföldre szerződik?
Igen, ez a kívánságom. A fociban nem érdemes tervezgetni, de ha egészséges maradok és továbbra is jól játszom, megtörténhet. Pontosan 29 éves leszek akkor: ez az ideális kor, hogy külföldre menjek.

Mit gondolt, amikor a világbajnokság után azt hallotta: Klose 30 millió euró alatt nem eladó?
(nevet) Furcsákat gondoltam. Pár évvel ezelőtt ugrottak meg ennyire az átigazolási díjak. Azt gondoltam, a klubok megőrültek! A mostani értékem meg egyenesen abszurd. Ettől azonban még nem rossz a lelkiismeretem, mindenért keményen megdolgoztam. Tudtam, hogy jó vagyok, hogy be tudok kerülni az első csapatba, és végül sikerült is a célt teljesíteni. Sokáig én voltam a Werder Bremen legdrágább igazolása, mégsem féltem, mert tudtam, hogy mit érek. Manapság rengeteg levelet kapok, amikben mindenképpen maradásra akarnak bírni a szurkolók. Pedig még el sem döntöttem, hogy elmegyek a csapattól!

Klose-interjú, 1. rész (Az eltanácsolt gólkirály) >>>

(fs.focitipp.bréma)


*****